A probléma nem újkeletű, egyre több országban, egyre több szervezet hívja fel a figyelmet arra, hogy ha lehet kerülük el a brachycephalic, azaz a nyomott orral rendelkező fajták vásárlását. Ide tartozik többek között a mopsz, a francia buldog, a boston terrier, a boxer,  a griffon, az angol buldog, stb. Ezeknek a fajtáknak a rendkívül rövid orr és a nyomott arc miatt nagyon sok egészségügyi problémájuk lehet, amire sok gazda nincs felkészülve.

A British Veterinary Association (BVA) kampányt indított #breedtobreathe név alatt, hogy felhívják a figyelmet az olyan fajták egészségügyi problémáira, mint a mopsz vagy a francia buldog, írja a the Guardian. A Kennel klub adataiból kiderült, hogy míg francia buldogból 2007-ben 692 egyed volt regisztráva, 2016-ban már 21 470. Egy új kutatás azt is kimutatta, hogy a leendő tulajdonosok 75%-a nincs tisztában a lehetséges egyészségügyi problémákkal, mielőtt megvásárolja a kölyköt. Sőt, a tulajdonosok nagy része azt gondolja, hogy a horkolás „normális” ezeknél a fajtáknál. 

Akik ezeket a kutyákat vásárolják, általában pont a babaszerű arcra, nagy kerek szemekre és tömpe orra vágynak, tehát a tenyésztés is ebbe az irányba ment, esetenként extrém módon. A szelektív tenyésztés és a külső megjelenés előtérbe helyezése az egészségügyi szempotokkal szemben többek között bőrbetegségekhez, szemproblémákhoz és légzési nehézségekhez vezetett.

A kutatásból az is kiderült, hogy az állatorvosok 49%-a szerint a reklámok és a közösségi háló járultak leginkább hozzá a nyomott orrú fajták népszerűsödéséhez, 43%-uk pedig úgy gondolja, az is mérvadó, hogy sok hírességnek van rövid orrú kutyája. A BVA kritikával illette többek között a popsztár Lady Gagát, akiről gyakran készül fotó francia buldogjával és a YouTube sztár Zoellát, akinek a mopsza rendszeresen feltűnik videóiban. Olyan nagy márkák, mint a Heinz, Costa és a Halifax már beleegyeztek, hogy elkerülik termékeik nyomott orrú fajtákkal való reklámozását.

A BVA arra kéri az embereket, hogy hívják fel a különböző márkák figyelmét a nyomott orrú kutyák reklámcélra való alkalmazásának elkerülésére. A kampány azt is célozza, hogy a gazdák legyenek tisztában a lehetséges egészségügyi problémákkal, valamint hangsúlyozza, hogy a tulajdonosoknak, kiállítási bíróknak, tenyésztőknek, kutatóknak és mindenkinek együtt kell működnie annak érdekében, hogy ezek a fajták egészségesek legyenek.

„Nagyon bájos fajták, barátságosak és remek háziállatok” – mondta John Fishwick, a BVA elnöke – „a gond az, hogy legtöbbjük az éltéért küzd. Biztosak akarunk lenni benne, hogy az emberek megértik a meglévő gondokat,  és szeretnénk arra ösztönözni őket, hogy válasszanak másik fajtát, esetleg keressenek a fajtán belül egészséges egyedet, például olyat, amelynek hosszabb az orra... vagy akár a fajta keverékét.”

Caroline Kisko, a Kennel Club titkára figyelmeztette a tulajdonosokat, hogy gondolják át, mielőtt megvesznek egy nyomott orrú fajtát, mert ahogy egyre nagyobb rájuk a kereslet, egyre több és több szaporító kezd neki a kölykök „gyártásának”.

Természetesen nem minden nyomott orrú kutyának vannak egészségügyi problémái, vannak, akik boldog, normális életet tudnak élni és vannak, akik születésük pillanatától úgy szenvednek, mintha párnával fojtogatnák őket. Azoknak, akik gondolkoznak valamelyik nyomott orrú fajta vásárlásán nem csak az érzelmi nehézségekre kell felkészülniük, hanem arra is, hogy a folyamatos egészségügyi gondok megoldása nagy anyagi megterhelést jelent.

A képen az látható, hogyan változott meg az angol buldog koponyaformája és lett egyre nyomottabb orrú az elmúlt 50 év során. 

Milyen egészségügyi problémákkal néznek szembe ezek a fajták?

Légzési nehézségek

A keskeny orrlyuk, deformált légcső és a túl sok lágyrész az orrban és a torokban légzési nehézségekhez, ami pedig szívproblémához vezet. A kutyák hajlamosak a túlhevülésre is.

Fogászati problémák

Mivel ezeknek a fajtáknak a felső állkapcsa is rövid, a fogak túl szorosan vannak egymás mellett, így sokkal nagyobb a fogszuvasodás és az ínybetegségek esélye.

Bőrbetegségek

A jellegzetes, mély ráncok, mint amilyen a buldogoknak is van, hajlamosak a gombás és bakteriális fertőzésekre.

Szemproblémák

A fej formájának és a kidülledő szemeknek köszönhetően hajlamosak szembetegségekre, péládul fekélyre, hályogra. Ez annak is köszönhető, hogy gyakran nem tudnak rendesen pislogni, gond van a könnytermelésükkel, a szempillák vagy a nazolabiális redő pedig megkarcolhatja a szemüket.

Szülési gondok

Nehézségbe ütközik a nyomott orrú fajták esetén a természetes szülés is, mert a kölykök feje aránytalanul nagy, ami miatt gyakran van szükség császármetszésre. Egy kutatás alapján kiderült, hogy a boston terrirek, buldogok és francia buldogok 80%-a születik császárral Nagy Britanniában.

Mindezeket figyelembe véve érdemes kétszer megfontolni, választ-e a jövendőbeli gazda valamilyen nyomott orrú fajtát, és ha mégis ezek mellett dönt, nagyon nagy hangsúlyt kell helyezni az egyed kiválasztására.

Forrás: the Guardian

Bemegyünk a könyvesboltba, vagy nézegetjük az online kínálatot tanácstalanul, hogy vajon melyik könyv segít majd kiskutyánk felnevelésében. Honnan tudjuk, melyiket olvassuk el? Melyikre hallgassunk? Melyik fog működni? Melyikkel okozunk több kárt, mint hasznot? A kezdő gazda számára csodával határos, ha a népszerű választási lehetőség közül sikerül pont azt kifognia, amelyik ténylegesen a kutyák viselkedésének, kommunikációjának és tanításának megértéshez vezet. Pedig, ha már könyvet vesz az ember, arra számít, hogy abból naprakész, hasznos és könnyen követhető tanácsokat kap.

Szerencsére ez a problémakör kutatókban is felmerült, így Dr. Clare Browne és társai a Waikatoi Egyetemen öt nagyon sikeres bestseller könyvet vizsgáltak meg. Kiderült, hogy ezek között vannak olyanok, melyek hasznos és releváns információkat tartalmaznak, és – természetesen – vannak olyanok, amelyek következetlenek, pontatlanok tudományos szempontból, vagy büntetés alapú módszereket javasolnak, holott ezeknek negatív következményei lehetnek. Akadnak, amelyek antropomorfizálnak és a falkavezérségre hivatkoznak, ami miatt a gazdák nem tanulják meg ténylegesen megérteni kutyáik viselkedését és nem tudnak kommunikálni velük. Ezek mind nagyon rossz hírek állatjóléti szempontból, de nagyon sokat árthatnak a gazdának is, akinek kutyája a helytelen tanácsoknak köszönhetően viselkedik problémásan.

Milyennek kéne lennie a megfelelő szakirodalomnak? Zazie Todd kérdésére a szerző e-mailben azt válaszolta, hogy a jó könyveknek olyan információkat kéne tartalmaznia, melyeket az olvasó megért és alkalmazni tud és amelyeknek tudományos alapja van. A kutatás azt mutatja, hogy nem minden népszerű könyv találkozik ezekkel a követelményekkel, ami azért probléma, mert az emberek, akik elolvassák ezeket a könyveket nem a legjobb információt kapják sem a képzés hatékonysága, sem az állat jóléte szempontjából.

Nagyon fontos volna, hogy az emberekhez a valós információk jussanak el, mert így kevesebb kutyánál alakulna ki viselkedési probléma, és ezáltal kevesebb kutya kerülne utcára, menhelyekre is. A tanácsok, amelyeket a gazda követ kihathatnak mind az ő, mind kedvence egész életére.

A kutatók öt könyvet választottak, az alapján, hogy nagy kiadóknál (Amazon UK, US és Fishpond NZ) melyekre kerestek rá a legtöbben és melyek azok, amelyek a kiadást követő években sem veszítettek népszerűségükből. Ezek közül négy magyarul is megjelent. A könyvek a következők:

Cesar’s Way by Cesar Millan and Melissa Jo Peltier (Cesar Millan and Melissa Jo Peltier: A csodálatos kutyadoki)

The Dog Listener by Jan Fennell (Jan Fennell: Kutyapszichológia)

It’s Me or the Dog by Victoria Stilwell (Victoria Stilwell: A póráz két végén)

Don’t Shoot the Dog! by Karen Pryor (Karen Pryor: Ne lődd le a kutyát!)

How to Be Your Dog’s Best Friend by Monks of New Skete (nem jelent meg magyarul)

Nézzük, mely könyvek kerültek ki győztesen: Victoria Stilwelltől A póráz két végén és Karen Pryortól a Ne lődd le a kutyát!

A kutatás során kiderült, hogy Victoria Stilwell könyve érvényes információt ad a kutyák tanításáról és viselkedéséről, könnyen követhető tanácsokkal próbálja ellátni az olvasót. A Ne lődd le a kutyát! nagyszerű alapanyag ahhoz, hogy mélyebben megértsük általában a tanuláselméletet, mely minden faj esetében érvényes, de nem a kutyákra sepcializáldott. Mindkét könyva a pozitív megerősítést hangsúlyozza.

A Kutyapszichológia azon az elméleten alapul, hogy a kutyáknak hierarchikus társadalmi rendszerük van, és gyakran hasonlítja őket farkasokhoz. A csodálatos kutyadoki része Cesar Millan önélterajzának, a dominciaelméletre, az energiára és a falkavezérségre alapszik. A How to Be Your Dog’s Best Friendnek az az ötlet az alapja, hogy az embernek kell az „alfának” lennie, és nagyon sokat foglalkozik a pozitív büntetéssel (pl. a fizikai büntetés, lásd: operáns kondicionálás).

Vajon mennyire alapulnak bizonyítékokon a tanácsok, melyeket az említett könyvek tartalmzanak?

A könyvekben tanuláselmélettel (pl. pozitív megerősítés, pozitív büntetés, lásd: operáns kondicionálás), ember–kutya közötti kommunikációval (pl. testbeszéd, hangsúly, időzítés) kapcsolatos valós információkat, valamint általános tanítási tippekket kerestek a kutatók, például, hogy hogyan tanítsuk meg a kutyát ülni, feküdni és a behívásra. Vizsgálták azt, hogy az adott témák hányszor kerülnek említésre és milyen az információ minősége (a tudományos definícióhoz képest hogyan magyarázza a könyv pl. a pozitív megerősítést).

Nagyon érdekes, hogy hányszor kerül említésre a pozitív megerősítés és a pozitív büntetés. Pryor 46 alkalommal említi a pozitív megerősítést és 7-szer a pozitív büntetést, Stilwell 52-szer említi a pozitív megerősítést és 9-szer a pozitív büntetést. Ez mutatja, hogy a két szerző milyen nagy hangsúlyt fektet a pozitív megerősítésre. Fennel 30 alkalommal említi a pozitív megerősítést és 4 alkalommal a pozitív büntetést. Millan és Peltier könyve az egyetlen, amelyikben a pozitív büntetés kerül többször említésre (21-szer a 16-tal szemben). A Monks of New Skete 59-szer említi a pozitív megerősítést és 58-szor a pozitív büntetést.

Mind a Millan & Peltier könyv, mind a How to Be Your Dog’s Best Friend használja a „korrekció” szót a pozitív büntetésre, de a Monks of New Skete a büntetés szót kifejezetten a durvább fizikai büntetésekre alkalmazza (pl. a póráz rángatása korrekciónak számít, de a kutya megrázása, megütése büntetésnek). A tudósok rámutattak, hogy a leírások következetlensége a megerősítés és büntetés terén összezavarhatja a gazdákat. Mit jelent ez? Azt, hogy technikai szempontból nincs különbség a korrekció és fizikai büntetés között, hiszen ezek során mindenképpen valami olyasmi történik az állattal, ami számára kellemetlen. Ezek a fogalmak tehát a pozitív büntetés kategóriájába tartoznak (operáns kondicionálás). Akár korrekciónak hívjuk, akár büntetésnek, a kutya viselkedésének szempontjából az eredménye ugyanaz lesz (a pozitív büntetés arra irányul, hogy a viselkedés gyakorisága csökkenjen).

Nagyon sokféle variációban lehet olvasni a tanuláselméletekről (azaz, azokról az alapvető információkról, melyekkel tisztában kell lenni, ha kutyát akarunk nevelni). A kutatók szerint Pryor könyvében található a legátfogóbb információ, erőteljes fókusszal a pozitív megerősítésen. A könyvek közül van, amelyik nem magyarázza el, hogy mi az a megerősítés (Millan & Peltier), mi az a büntetés (Stilwell), vagy egyiket sem (Fennel), habár vannak rá példák szövegben. A Monks of New Skete mindkét fogalmat magyarázza, de a tanácsok minden alkalommal enyhébb büntetéssel indítanak, melyet idővel folyamatosan fokozni kell. Ez utóbbi ellentétes a tudományos irodalommal, hiszen nagyon sok kutatás bizonyítja, hogy ha az állatok hozzászoknak a büntetéshez, a későbbi, nagyobb fokú büntetés nem fogja csökkenteni a viselkedés gyakoriságát (habár lehetséges, hogy hatékony, ha a kezdetektől alkalmazzák, viszont olyan durva módszerekről beszélünk, melyek nem felelnek meg az állatjóléti szempontoknak).

Bár mind a megerősítés, mind a büntetés szempontjából léfontosságú az időzítés, a kutatás során kiderült, hogy kizárólag Pryor és Stilwell könyve tartalmaz róluk érthető, hasznosítható információt.

Ugyan mindegyik könyv említi a klasszikus kondicionálást (kivéve Pryor könyvét, mert ennek más a központi témája),  de Stilwell az egyetlen, aki elmagyarázza, mi az.

Mindössze három könyv tartalmaz instrukciókat arról, hogyan tanítsuk meg kedvencünket ülni, feküdni és hogy jöjjön, ha hívjuk (érdemes megjegyezni, hogy a másik két könyv nem hívja magát kutyakiképzéssel foglalkozó könyvnek, annak ellenére, hogy így lettek népszerűek). Stilwell tisztán érthető információt ad a nem-kényszerítő módszerekről, Fennel szintén nem-kényszerítő, de a kutatók szerint az információ sokszor hiányos. A Monks of New Skete könyve nagyon könnyen követhető instrukciókat ad, de azt sugallja, hogy fizikai kényszerrel tedd a kutyát pozícióba (pl. nyomd le a fenekét, ha ülni tanítod). A kutatók szerint ez azért meglepő, mert a 80-as évektől tapaszalható az elfordulás a kényszerrel való tanítástól, ha alap engedelmességi feladatokról van szó.

Pryor könyvében a kutatók szerint nagyon sok hasznos információ van, de a könyv általánosan beszél az állatok képzéséről, nem kifejezetten a kutyák tanításáról szól.

Habár ok-okozati összefüggéseket nem állapítottak meg, úgy tűnik, hogy a büntetés alapú módszerek kevesebb előnnyel járnak, mint a megerősítés alapú képzés, és jelentős negatív hatásokkal bírnak (pl. agresszió). Ezek figyelembevételével nem tűnik valami biztonságos dolognak sem a kutyák, sem a gazdák, sem az állatjólét szempontjából, hogy fizikai büntetésen alapuló technikákat népszerűsítenek a kutyatartók körében.

Azért lényeges és fontos a kutatás, mert ez az első alkalom, amikor a tudósok kutyák képzésével foglalkozó bestsellerekben megvizsgálták az információ minőségét. Óvatos, alapos munka és, hogy őszinték legyünk, eléggé ijesztő. Különösen az a riasztó, hogy a fizikai büntetésen alapuló módszerek annak ellenére továbbra is népszerűek, hogy a tudományos irodalom mind állatjóléti, mind veszélyességi szempontból felhívja rájuk a figyelmet (pl. félelmi agresszió emberrel szemben, gyerekek elleni támadások a kutya viselkedésének ismerete hiányában). Az mindenesetre egyértelmű, milyen sok munka áll még előttünk ahhoz, hogy az emberek megtanulják, mi a legjobb módja kedvencük tanításának.

Nem csak az lenne fontos, hogy jól válasszunk kiképzőt, hanem az is, hogy óvatosan válogassunk a könyvek közül, de nagyon sokan az alapján döntenek, hogy melyik könyv a legnépszerűbb. Ezeknek a könyveknek a folyamatos népszerűsége pedig szépen mutatja, milyen információt birtokolnak általában a gazdák.

Figyelembe véve a kutatás részletességét nem csoda, hogy csak öt könyvvel foglalkoztak, de nagyon jó lenne, ha a későbbiekben más populáris könyveket is megvizsgálnának.

A kutatás szerzője, Dr. Clare Browne Facebookon is követhető.

Forrás:

http://www.companionanimalpsychology.com/2017/10/can-dog-training-books-be-trusted.html
http://booksandjournals.brillonline.com/content/journals/10.1163/15685306-12341453

Fotó: https://pixabay.com/

Mi lenne az egyetlen tanács, amit adtok kiképzéssel kapcsolatban? Zazie Todd, a Companion Animal Psychology blog szerzője elárulja, ő mit javasol.

Szerintem mindannyian tapasztaljuk, hogy az interneten nagyon sok helytelen tanácsot, tévhitet lehet olvasni a kutyák képzésével kapcsolatban (is), és elég nehéz kiszűrni a valóban hasznosakat. Néha az olyan tippekkel, trükkökkel is lehet élni, amelyeket nem támasztanak alá kutatások, és nem támogatnak az ezzel foglalkozó szervezetek sem. Legalábbis ideig-óráig. Lehetséges, hogy van egy jól képzett kutyád, de az is lehet, hogy teljesen össze vagy zavarodva. Esetleg kedvenced kissé félős, de nem vetted észre (az emberek többsége nem igazán jó a félelem felismerésében).
Bizonyos esetekben gond lehet adott módszer alkalmazásából, és nagyon sokszor a gazda ahelyett, hogy a módszert hibáztatná, a kutyát hibáztatja.
„Úgy tűnik, hogy az averzív képzési módszereknek olyan nem kívánatos mellékhatásai vannak, amelyek miatt a kutya jóléte is veszélybe kerül.” (Ziv, 2017)

Mivel a kutyák képzése szabályozatlan terület, a kiképző úgy magyarázza, vagy nem magyarázza a módszert, amit alkalmaz, ahogy szeretné. Az azonban biztos, hogy nem szeretik nevén nevezni a fizikai büntetéssel járó módszereket.

Mégis, van olyan információ, ami nagyon sok embernek segíthet abban, hogy kiszűrje melyik tabácsot érdemes megfogadni és melyiket nem. Persze nem csak egyetlen ilyen dolog van, de Zazie Todd szerint ez olyasvalami, amit mindenképpen érdemes tudni.

De először is: mi az, ami nem fontos?

Mi az, ami közel sem annyira fontos a kutyák képzése során, mint ahogy az emberek gondolják?

Annak ellenére, hogy sokan vannak, akik napjainkban is hisznek benne, nem annyira fontos a dominancia, falkavezérnek, vagy alfának lenni, akárhogy is nevezzük a dolgot. Voltaképpen egyáltalán nem fontos.

A probléma az olyan elgondolásokkal, mint a dominancia elmélet az, amiről a tegnapi bejegyzésben is szó volt az alpha roll kapcsán: a hasonló módszerek, melyek miatt a gazda konfrontálódik a kutyával (Herron, Schofer and Reisner 2009), lehetséges, hogy agresszióhoz vezetnek, és negatívan befolyásolják a kutya és a gazda közötti kapcsolatot (Deldalle and Gaunet, 2014).

De ha a dominancia nem olyan fontos, ahogy sokan hiszik, mi az, ami számít?

Amit minden gazdának tudnia kéne

Íme a nagy titok, amit minden gazdának tudnia kéne: használj ételt!

Elég egyszerűen tűnik igaz? És még csak nem is igazán titok. A modern kutyakiképzésben ételt használunk. Használj jutalomfalatot, ha a kutya olyan dolgot csinál, amelyet szeretnél, például leül, vagy elereszti ami a szájában van. Nem arról van szó, hogy az étel lenne az egyetlen dolog, amivel jutalmazni lehet, hiszen ott vannak a játékok, simogatás, és azok a jutalmazási lehetőségek, amiket az élet kínál: lehetőség egy rágcsáló üldözésére, játék az ismerős kutyákkal, stb, hanem arról, hogy a legtöbb helyzetben az étel a legegyszerűbb és leghatékonyabb, pozitív jutalmazási mód. A kutatások alapján kiderült, hogy az étel jobb jutalom, mint a simogatás vagy a dicséret (Fukuzawa and Hayashi, 2013; Okamoto et al 2009).

Zazie Todd szerint azért is lenne jó, ha egyre több ember tudna erről, mert így könnyebben találnának megfelelő kiképzőt és nagyobb eséllyel tudnák elkerülni a rossz kiképzési tanácsokat is.

Például, ha elmész egy kiképzőhöz és ő szöges nyakörvet javasol… elég egyszerű rájönni, hogy az nem étel.

Az elektromos nyakörv sem étel.

A póráz rángatása sem az.

Persze néhány kiképző szerint ezek a módszerek “kedvesek”, “emberségesek” sőt, még “gyengédek” is, annak ellenére, hogy technikai szempontból sehogy máshogy nem lehet őket hívni, csak averzívnek (pozitív büntetés, vagy negatív megerősítés).

A kapcsolatról, a tiszteletről vagy energiáról szóló írások szintén nem számítanak ételnek.

Nagyon sok olyan vándorszót használnak képzési módszerek leírásával kapcsolatban, amelyek félrevezetők, vagy nehezen érthetők a gazdák számára, mert egyetlen dolog van, amit biztosan elmondhatunk a témáról: mindenkinek megvan a saját véleménye.
Azt viszont a saját szemünkkel láthatjuk, hogy használnak-e jutalomfalatot, vagy nem. Szóval ha úgy döntesz, elmész egy kiképzőhöz, vagy kiképzéssel kapcsolatos tanácsokat olvasol az interneten, és nem találsz arra való utalást, hogy jutalomfalatot kéne használnod, alaposan járd körül a témát, akkor is, ha a módszer nagyon kedvesnek van beállítva.

Ha ételt használsz, kiküszöbölheted a legnagyobb hibákat, amelyeket egy kutya nevelése során el lehet követni, és modern, jutalmazás alapú módszert használsz (elég menő, ugye?).

Hogyan használjunk ételt a kiképzés során?

Először is, az étel pozitív megerősítőként működik operáns kondicionálásban, amikor is arra tanítjuk a kutyát, hogy hajtson végre egy elvárt viselkedést. A kutya megteszi, amit kell, és mi gyorsan adunk érte egy jutit, úgyhogy amikor legközelebb ugyanezt kérjük, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a kutya végrehajtja a feladtot (ha mégsem teszi meg, nem kapja meg az ételt, és ilyenkor érdemes elgondolkozni azon, hogy egy lépést visszalépünk a tréningben , vagy esetleg egyszerűbb lépésekkel tanítjuk meg, amit szeretnénk).

A másik, amikor jutalomfalatot használunk a klasszikus kondicionálás. Ebben az esetben azt változtatjuk meg, hogyan viszonyul érzelmileg a kutya egy bizonyos dologhoz. Ha például a kutya fél a kefétől, de mi szeretnénk a szőrét ápolni, segíthetünk neki megszeretni a tárgyat, ha mindig nagyon finom jutikat adunk, mikor elővesszük. Jó képzési tervvel és óvatos munkával elérhetjük, hogy kedvencünk szeresse a kefét. (Látjátok a különbséget? Az operáns kondicionálással szemben a klasszikus kondicionálásnál a kutyának semmit nem kell csinálnia, maga a kefe az, ami előrejelzi a jutalmat.)

Azok a gazdik, akiknek félős kutyájuk van pontosan tudják milyen nehéz feladat, milyen hosszú idő megszabadulni a félelemtől és az is lehet, hogy soha nem sikerül teljesen. Sokkal, sokkal egyszerűbb megakadályozni, hogy a kutya félős legyen, ha egy mód van rá.

Hogyan használd a jutalomfalatot?

Mindig legyen nálad néhány falat, hogy szükség esetén gyorsan tudd használni. Milyen legyen a jutalom? A legjobb, ha kísérletezel kicsit és te magad találod ki, mi az, amit kedvenced szeret. A táp a legtöbb eseten nem elég erős jutalom, különösen ingergazdag környezetben, például az utcán, vagy a parkban. Érdemes olyasmivel próbálkozni, ami különbözik a mindennapi vacsorától.
Ha nagyon sokat tréningezel könnyíthet az életeden egy jó jutalomfalat tartó. Nagyon sokfélét lehet kapni nálunk is, de bármi alkalmas, amiben elférnek a falatok.

Lehetséges, hogy klikkert is szeretnél használni, mert bizonyos dolgok megtanulásában nagy segítséget nyújt, például amikor mozgás közben kell elkapni egyetlen rövidke pillanatot, de a legtöbb esetben klikker használata nélkül is tökéletesen működik a tanítás, szóval a gazdi maga dönti el, szeretné-e használni az eszközt, vagy nem. Vannak, akik szeretik, vannak, akik nem, mindenesetre egy kutatásból az derült ki, hogy alapvetően nincs különbség a verbális megerősítés (dicsérőszó) és a klikkeres megerősítés között. Ez az a téma, amiben nagyon jó lenne további kutatásokat olvasni a jövőben.

Ami a lényeg: használj jutalomfalatot!

Néhány technikai részlet

Persze, azért jutalomfalatot használni sem feltétlenül könnyű, de az biztos, hogy azok a viselkedések, amiket megerősítünk sokkal nagyobb valószínűséggel fognak ismétlődni, szóval ha folyamatosan adsz jutit a kutyának mert leül, a kutya egyre többször ül majd le.

Amikor technikai részletekről van szó, akkor olyasmiről beszélünk, mint pl a jutalmazás sebessége. Nagyon fontos, hogy gyorsan add a jutalomfalatot és gyorsan mondd a dicsérőszót vagy klikkelj, mert a kutya így tudja majd, pontosan melyik viselkedés is az, amiért a finomságot kapja. Találkoztál már olyan kutyával, aki folyamatosan ugrál? Alig ér le a feneke a földre, amikor egy ülést kérsz tőle, már fel is pattan és ugrál tovább? Ha túl lassú vagy, lehetséges, hogy pont az ugrást erősíted meg.

Nagyon jó, ha van képzési terved. Jellemző hiba, hogy a folyamat túl gyors a kutyának és az elvárás túl magas. Az ilyen eset mindkettőtök számára frusztráló lehet. Ha egy lépésről lépésre kidolgozott képzési tervet követsz, valószínűleg gyorsabban haladtok majd.

Néhány ellentmondás

Néhány emberben lehet felvetődik a kérdés, hogy mi a helyzet a húzást megakadályozó hámokkal? Nem tartoznak az ételek közé, de ettől még rendben vannak? Mondhatjuk, hogy igen: a kutatások azt mutatják, hogy a húzásgátló hámok nem okoznak stresszt a kutyának (Nem a haltiról van szó! A halti okozhat sérüléseket) (Grainger, Wills and Montrose 2016). Ezek alapján elmondható, hogy jó választás ilyen hámban sétáltatni a kutyát és így könnyebb is laza pórázon sétálni. Hol jön be az étel a képbe? Nos, először, vagy első néhány alkalommal lehestéges, hogy meg kell szerettetned a kutyával a hámot, de ahhoz is nagyon jól jön a jutalomfalat, hogy megtanítsd kedvencedet szépen sétálni, ha a hám magában nem oldja meg a problémát.

Mi ahelyzet azokkal a kiképzőkkel, akik jutalomfalatot és korrekciót is használnak? Angolul gyakran „ballanced” trénereknek nevezik őket. Igen, ők nagyon jól csinálják a jutalmazós részt, csak a dolog másik felével van a gond. Itt egy régebbi cikk a témában.

Egységes képzési módszerek

Találkoztál már azzal a jelenséggel, hogy valaki képzési tanácsot kér interneten, és a beszélgetés során percek alatt rengeteg egymásnak ellentmondó információ hangzik el? Természetesen ilyen helyzetben esélytelen, hogy az ember meg tudja állapítani, a tanácsot osztónak mennyi tudása, tapasztalata van.

Egy olyan gazdának, aki most kezd el tanulni a kutyák képzéséről, vagy tanácsot keres, az egész nagyon zavaró lehet. Néha még úgy is tűnhet, hogy a kiképzők maguk sem tudják, miről beszélnek.

Segíthetünk azzal, hogy bátorítjuk és támogatjuk a jó tanácsokat. Aki jutalomfalatot használ próbál a megfelelő úton haladni a képzésben, ami miatt dicséretet érdemel még akkor is, ha nem minden működik tökéletesen (Egyikünk sem tökéletes).

Segíthetünk azzal is, ha megosztjuk a forrásokat, amelyek hasznos tanáccsal szolgáltak nekünk korábban. Vagy azzal, ha ráébresztjük a másikat arra, hogy nem lesz elég az interneten kért tanács, hanem kiképzőre van szükség a probléma megoldásához.

Segíthetünk, ha megmutatjuk a kiképzés tudományos oldalát, és a különféle szervezetek állásfoglalását, így tudatosítjuk, hogy ezek a módszerek konkrét bizonyítékokon alapulnak.

Segíthetünk, ha elmeséljük, miért is szeretünk ételt használni a képzéshez, milyen jó érzés a kutya figyelmes tekintetét látni, hogy mennyire örül, mikor előkerül a jutalomfalat tartó és mennyi élmény és szórakozás nekünk, meg kedvencüknek is a tanítás.

Mert az egyik legjobb dolog az étellel való tanításban, hogy a kutya és a gazda is élvezi.

Úgy gondolom, mindenki, aki kutyát tart szereti négylábú társát, és jól akar vele szórakozni.

Mi van, ha megtudják, hogy jutalomfalatot használsz?

Érezted már úgy, hogy csapdában ragadtál olyan emberekkel, akik akár annak ellenére, hogy nem ismernek folyamatosan azt mondják: “de mindenképpen neked kell falkavezérnek lenned”, “így a kutya nem érted, csak a kajáért dolgozik”, vagy “az én kutyám tegyen meg értem mindent tiszteletből”? Fárasztó ugye?

Ha csak annyival tisztában lenne a legtöbb gazda, hogy milyen komoly haszna van az étellel való tanításnak, már sokkal jobb lenne a helyzet. Képzeld el, hogy besétálsz egy kutyás boltba és nem szöges nyakörvek, fojtók és eletromosok vannak tömegével a polcokon, hanem különféle jutalomfalat tartók. Sokkal kedvesebb képet nyújtana, ugye?

A kutyák nagy részét nem tennék ki averzív módszereknek és ezáltal kevesebb lenne a félős kutya és a félelemből adódó agresszió.

Amikor éppen jutalomfalattal próbálsz megoldani egy trükkös helyzetet egy félős kutyával, nem közelednének hozzád kiabálva mindenáron, hanem távolságot tartanának és azt gondolnák “jól csinálja”.

Ahelyett, hogy folyton ugyanazokon az alap kiképzési problémákon pörögnek, az embereknek lenne ideje a valódi alapok megtanulására és a bonyolultabbak használatára.

Jobb lenne a kutyáknak, jobb lenne a kapcsolatunknak kutyáinkkal és jobb lenne nekünk is.

Ezért gondolja Zazie Todd, a legfontosabb tanácsnak a kutyák képzésével kapcsolatban, hogy használj ételt. Igen, rengeteg dolog van, amit még érdemes megtanulni, de ha jól elasajátítod az alapokat, már lesz miből kiindulni.

Forrás: http://www.companionanimalpsychology.com/2017/04/the-ultimate-dog-training-tip.html

Nagyon sok olyan tényező lehetséges, ami miatt egy kiskutya felnőttkorára agresszív lesz, írja Jill Breitner, de cikkében kifejezetten a képzési hibákból adódó problémával fogalkozik.

A 90-es évek elején egyre többször hívták olyan kölykökhöz, akik 9 hónapos és 1 éves kor között voltak, és az agresszió jeleit mutatták. Mindenféle fajtájú, méretű kutyáról szó volt, Jill 15 éves pályafutása alatt nem találkozott még hasonló jelenséggel. Felvetődött a kérdés, vajon mi lehet az oka a tömeges agresszióproblémának?

Néhány hónap után végül összeállt Jillnek a kép: ami minden esetnél felmerült, mint kapcsolat, az az alpha roll volt. Magyarán a gazdák erővel a hátukra fordították, lenyomták a kiskutyát és így tartották a földön. Hogy miért tették ezt? Akkoriban adták ki a The Monks of New Skete-től a The Art of Raising a Puppy című könyv (szerencsére magyarul nem jelent meg, a skót szerzetesek könyve, a kölyöknevelés művészetéről). A könyvben azt írják a szerzők, hogy ahogy hazaérsz a kölyökkel, azonnal csinálj egy alfa rollt. Csak úgy, hogy tudja, hol a helye. Ha a kiskutya olyan dolgot tesz, ami neked nem tetszik, minden alkalommal csinálj alpha rollt. Neked kell lenned a főnöknek, le kell dominálnod a kutyát, ez már csak így megy kutyáéknál, egymással is ezt teszik. Szóval Jillnek eszébe jutott, hogy talán ez az oka amiért annyi hívást kap agresszióproblémával kapcsolatban.

Amikor valaki, akit tekintélyes szakembernek gondolunk mond valamit, elhisszük neki. Lehet, hogy valójában nincs meg a megfelelő képzettsége, tapasztalata, mégis, ha jó a marketing, megfelelőek a reklámok, akkor ez lesz A MÓDSZER, amit minden gazdának követnie kell. Persze nem ez a könyv volt az első az Egyesült Államokban sem, ami a dominancia elméletre alapuló képzést oktatta, ez csak az akkoriban megjelent legújabb könyv volt, ami nagy nyilvánosságot kapott és nagyon jó sajtót. A többi pedig már történelem.

A dominancián alapuló képzés elvét sok szervezet vonja kétségbe, többek között az American Veterinary Society of Animal Behavior, Marc Beckoff (professzor emeritusz a Colorádói Egyetemen, szakterülete az ökológia és evolúciós biológia, nagyon sokat írt a témáról), a Dog Professional Associations, David Mech, aki farkasokat és más fajokat tanulmányozott (ő maga cáfolta meg a saját elméletét a farkasok közösségével kapcsolatban, lásd: A Macsó mítosz). Mindezek ellenére a módszer továbbra is használatban van még a kiképzők között is. Mivel sem kutyák képzésével, sem állatvédelemmel kapcsolatban nincs szabályozás tévéműsorok terén (és máshol sem), akár egyetlen ember is képes jó marketinggel, nagy követőtáborral fenntartani a módszer “hírnevét”. Olyan bestia ez, ami saját magából táplálkozik.

Márpedig a kiskutyák egész nap olyan dolgokat csinálnak, amelyek jó eséllyel nem fognak tetszeni. Megrágják a papucsodat, beleharapnak a bokádba, felkapnak valamit és elszaladnak vele, hogy keresd őket, felugrálnak a bútorokra, a sor hosszan folytatható. Itt van tehát az a sok gazda, aki azt hiszi, hogy a megfelelő dolgot teszi a lenyomkodással, aztán BUMM, eltelik néhány hónap és a kutya megharapja őket. A kölykök félnek és bizalmatlanok lesznek, végül az az egyetlen lehetőségük marad, hogy visszatámadjanak. Ahogy az emberek, a kutyák is két opció közül választanak, amikor félnek: támadnak, vagy menekülnek. Ha rendszeresen olyan módszereket alkalmaz a gazda, mint pl az alpha roll, az folyamatosan félelemhez vezet. Mivel a lenyomkodás alatt menekülni egyszerűen nem lehetséges, a dologból valószínűleg támadás lesz. Egyszerűen nincs más kiút.

A dolog a következőképpen működik, bármilyen fajtájú, méretű kutyánál: a kiskutya ellopja a cipőd, te lenyomod. Egy kis ideig küzd, aztán lefagy (ezt hívjuk tanult tehetetlenségnek). Vendég érkezik, a kiskutya felugrál, te fogod és lenyomod. Sír, aztán lefagy. Eltelik 2 hónap, a kutya is idősebb 2 hónappal, bölcsebb, gyorsabb, erősebb is, és megint a szemétben turkált. Milliószor kiabáltál vele emiatt, milliószor korrigáltad, már igazán tudhatná, hogy nem szabad. Itt az ideje tehát, hogy még jobban lenyomd, most kell megmutatni, ki a főnök, ugye? HOGYNE! Ha nem veszi a lapot, még nagyobb erővel kell nyomni, majd úgy rájön. Így aztán még jobban nyomod, még hosszabban, hogy megmutasd ki falkavezér… és íme, abbahagyja az ellenálást. Győztél!

Persze csak egy időre. Győztél ugyan erővel, de mivel nem oldottad meg magát a problémát, a kutya megint csinálni fogja. Megint lenyomod, mert nem tudod, hogy emiatt lesz a kutya agresszív. Mivel pontosan azt a megadó viselkedést akarod látni, amit az alfa roll alatt tapasztalsz, eszedbe sem jut, hogy a félelem könnyen fordul később agresszióba. A tanult tehetelenség a félelem következménye, ahogy a megadó viselkedések is, a félelem pedig az agresszió lehetőségének első jele.

De térjünk vissza a 9 hónapos kölyökre, írja Jill. Ott tartottunk tehát, hogy az előző 7 hónapban lenyomkodtad a kutyát milliószor és még egyszer, egyre erősebb és hatalmasabb falkavezér lettél, hiszen egyre jobban csinálod.  Lehet, hogy már a kiabálásban is tök profi vagy. Csakhogy eljött az idő, amikor a kutya azt mondja az alpha rollra, hogy itt a vége, velem ezt nem csinálod tovább. És rádmorog. Teljesen lefagysz, hogy ez a cuki kiskutya az agresszió jelét mutatja feléd. Ezt semmiképpen nem szabad annyiban hagyni, szóval még nagyobb alpha roll szükséges, még erősebb lenyomás. Így aztán még tovább tartod lenyomva, lehet megbököd a nyakát is, vagy megütöd és azt kiabálod, hogy NEM, NEM, NEM fogod ezt megúszni! És elkezdődött az ördögi kör: éppen agresszívvá nevelsz egy kutyát.

Ez az a fajta kapcsolat, ami semmi jóra nem vezet. Ha folyamatosan lenyomkodod a kölyköt, félni fog tőled. Egy félős kutya pedig valószínűleg agresszív lesz felnőttkorára, kivéve, ha a megfelelő viselkedésmódosítással segítenek rajta és a gazdán is.

Jill Breitner véleménye szerint így esett, hogy 25 évvel ezelőtt megindult egy agresszív kölyök hullám. Ez volt a közvetlen eredménye az okos marketingnek, a kutatás hiányának, az emberek hiszékenységének. Azt hisszük, ami a tévében, vagy az interneten van, az feltétlenül igaz. NEM ÍGY VAN. Nagyon fontos a kritikus gondolkodás, hogy magunk járjunk utána az olvasottaknak, hallottaknak, több forrást is megnézzünk és figyeljünk arra, kinek hiszünk. Nem lehetséges, hogy az ilyen és hasonló módszerek miatt van egyre több úgynevezett red zone dog, azaz veszélyes kutya? Érdemes megfontolni ezt a lehetőséget is.

Forrás: http://www.dogdecoder.com/alpha-roll-aggressive-puppy/

Már többször is olvashattatok a környezetgazdagítás fontosságáról kutyáink, macskáink esetén, állatkertekben, de vajon mi van a halakkal? A Companion Animal Psychology cikkében pont erről van szó.
Ugyan magyar statisztikákat nem ismerek, de valószínű, hogy nálunk is sokan tartanak aranyhalat (az Egyesült Államokban 12.3 millió háztartásban) és sok helyen terjed az a tévhit, hogy az aranyhalak buták, memóriájuk pár másodpercig tart. Ez természetesen nem igaz. Képzeni is lehet őket, például egy olyan, klikker-szerű eszközzel, mely nem hangot, hanem fényt bocsájt ki. Nézzétek csak:

Egy új kutatás szerint, melyet Dr. Miriam Sullivan és társai végeztek (University of Western Australia) a környezetgazdagítás két okból különösen fontos az aranyhalaknak: először is, sok ember becsüli le az aranyhalak intelligenciáját, ami valószínűleg azzal jár együtt, hogy nem fordít annyi figyelmet az állatra, mint egy kutyára vagy egy macskára. Másodszor a halak egészsége nagyon szorosan összefügg a környezettel, ahol élnek. Ha egy hal stresszes lesz, mert nem megfelelő a környezete (pl. nem megfelelően tisztántartott akvárium, nincs elég menedékhely), sokkal hamarabb kap el bakteriális betegségeket és egyéb fertőzéseket. 

De vajon honnan tudhatnánk, mit szeretne egy aranyhal? Az egyik módja, ha elvégzünk egy motivációs tesztet. Ehhez olyan dolgokra van van szükségünk, amik miatt a hal hajlandó erőfeszítéseket tenni, innentől pedig már csak azt kell megnézni, melyik dolog az, ami miatt a legnagyobb erőfeszítéseket is megteszi.

Egy régebbi kutatásban (Galhardo és társai, 2011) arra tanították meg a halakat, hogy megérintesenek és kinyissanak egy ajtót az orrukkal, így fértek hozzá különböző jutalmakhoz. Az ajtó nyitásához szükséges erőt változtatták azért, hogy rájöjjenek, mennyire motiválja őket az adott dolog.

Az új kutatásban olyan módszert alkalmaztak, amihez nem szükséges előzetes tréning. Folyamatosan nehezítették az úszást egyre nagyobb hullámokkal, hogy kitalálják milyen erőbedobással hajlandó úszni a hal egy adott megerősítőért. Ez a módszer különösen alkalmas aranyhalak esetében, mivel a domesztikáció befolyásolta az úszási képességüket. Egy alapvetően lassú sodrású vízekhez szokott halnak árral szemben úszni komoly feladatot jelent. 

20 fiatal aranyhal vett részt a kísérletben (Carrassius auratus). Mindegyik halat egyedül helyezték egy speciális akváriumba, aminek az egyik oldalán műnövények voltak, míg a másikon igaziak (a növények Bacopa és Ambulia voltak, a műnövények ugyanolyanra voltak vágva, mint az igaziak).

A halak felének az igazi növény volt a bal oldalon, a másik felének a jobb oldalon, attól függően, melyik irányt perefárálták. 14 hal fordult először balra a 20-ból, de összességében nem töltöttek több időt egyik oldalon, mint a másikon, viszont előnyben részesítették a növényekkel ellátott helyeket, akár mű, akár igazi növényekről volt szó. Mindössze az idő 10%-át töltötték az akvárium üres részeinél.

A motivációs teszthez egy olyan akváriumban helyezték el őket, ahonnan egy csatornán kellett keresztülúszniuk, hogy elérjenek egy műnövényes, egy igazi növényes, vagy egy teljesen üres helyet. Minden egyes alkalommal, amikor átúsztak a csatornán, növekedett a szembejövő áramlat erőssége, így nézték meg, hogy mennyi energiát hajlandóak az úszásba tenni. Minden teszt között kaptak pár nap pihenőt.

Végül kiderült, hogy 11 a 19 aranyhalból a legerősebb áramlattal szemben is hajlandó úszni, mindhárom lehetőséghez. A maradék 8 halból 2 részesítette előnyben az üres helyet, 3 az igazi növényekkel beültett helyet és 3 a műnövényes helyet.

Dr. Sullivan szerint ez azért lényeges az aranyhalat tartók számára, mert azt mutatja, hogy mindegy, az akváriumban igazi, vagy műnövények vannak, ami alapvetően jó hír. Az aranyhalak szeretnek lerombolni dolgokat, ami miatt nehéz feladat az igazi növényeket életben tartani. Dr. Sullivan szerint sok esetben az a probléma, hogy az új tulajdonosok nem takarítják időben az akváriumot vagy tartják a vízet tisztán. Ha valami miatt nem lehetséges a gyakori takarítás, érdemes igazi növényeket használni, mert segítenek a víz tisztántartásában, de ha minden tökéletesen működik, kerülhet műnövény is az akváriumba és hátradőlhetünk.

Dr. Sullivan arra is felhívja a figyelmet, hogy akár a többi háziállat esetében, itt is érdemes a környezetgazgadítás eszközeit váltogatni.

És még egy tanács a boldog halak érdekében: vedd meg a legnagyobb akváriumot, amit megengedhetsz magadnak. Ebből és más kísérletekből arra lehet következtetni, hogy az úszás maga nagyon fontos a hal viselkedése és egészsége szempontjából. Ez magyarázza, hogy a halak az üres hely felé is ugyanolyan lelkesen úsztak, mint a növények felé.

Te milyen környezetgazdagítást használsz a halaidnál? 

Forrás: Companion Animal Prychology

Julie Hecht egy a Scientific Amercianban megjelent, régebbi írásából megtudhatjuk, hogy lehet kedvencünknek mindene a kaja, de azért az mégsem mindegy, milyen kaja.

Képzeljük el, hogy valaki választás elé állít minket: vagy egy darab sütit kapunk a kedvenc fajtánkból, vagy két darabot, de ezekben van egy kis plusz sárgarépa is. Ilyenkor az ember a kevesebb több elv alapján inkább a fincsi sütit választja, mert hiába van valamiből több, ha nem jó.

Egy 2012-es kutatás során Kralik és kollégái klderítették, hogy a majmok is pontosan így vannak ezzel. Bár a majmok általában szívesen ettek szőlőt és uborkát is, ha választaniuk kellett, akkor a szőlő nyert. Amikor azt kellett eldönteniük, hogy uborkás szőlőt kapnak, ami mennyiségre több, vagy csak szőlőt, akkor a szőlőt választották. Magyarul ők is a minőséget helyezték előtérbe a mennyiséggel szemben.

Vajon mi van a kutyákkal? Nos, erre is fény derült a Kentucky Egyetem kutatásából. A kutyáknak a sajt és a répa közül kellett választaniuk. Természetesen a kísérletben olyan kutyák vettek részt, akik mind a sajtot, mind a sárgarépát szívesen ették, de amikor választani kellett a kettő közül, mindegyikük a sajtot választotta. Amikor  azonban azt kellett eldönteniük, hogy csak sajtot kapjanak, vagy sárgarépával „megfertőzött” sajtot, egyetlen kutya, Dakotah kivételével mind a 10 résztvevő a sajtot választotta répa nélkül, annak ellenére, hogy egyértelműen a répás sajt volt nagyobb mennyiségű.

Dakotah példája mutatja, hogy a kérdés nem ennyire egyszerű. Sokszor az életünk során szerzett tapasztalat befolyásolja a motivációinkat és döntéseinket. Például ha problémákba ütközött az ételhez való hozzájutás, könnyen lehet, hogy nem a minőség, hanem a mennyiség lesz az elsődleges szempont. Dakotah nagyon jó példa: éveken keresztül kóborolt, önellátó volt, annyit evett, amennyit meg tudott szerezni. Igaz, hogy már rég normális körülmények között él, mégis könnyen lehet, hogy ezek a tapasztalatok befolyásolták a döntését.

Nemsokára itt a karácsony, a nagy evések ideje, próbáljátok ki, mi történik ha egy kis répát is tesztek a beigli mellé!

Forrás: Scientific American

Sok kutyatulajdonos számára a séta egyik mélypontja, amikor kedvence meglát egy másik kutyát, és egyből morogni, ugatni kezd, miközben teljes erőből tépi a pórázt. Ezt a jelenséget hívják pórázagressziónak (leash aggression).

Miért lehet az, hogy egyes kutyák agresszívak lesznek ilyen helyzetben, mások pedig nem? – teszi fel a kérdést a Science Daily cikke. Az Arizonai Egyetemen végzett kutatás alapján lehetséges, hogy különféle hormonoknak is köze van a dologhoz.

Sok kutatás foglalkozott már azzal, hogyan befolyásolja az agresszív viselkedést a tesztoszteron és a szerotonin, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem csak ezek játszanak szerepet a dologban. Legalábbis erre mutatnak rá Evan L. MacLean kutatási eredményei, melyek a Frontier in Psychology-ban jelentek meg.

MacLean és társai különösképpen az oxitocinnak és a vazopresszinnek néztek utána (ezek a hormonok emberekben is termelődnek, és gyakran hivatkoznak rájuk, mint jin és jang hormonokra), és azt találták, hogy nagyon fontos szerepet játszanak a kutyák szociális viselkedésében.

„Igen nagy probléma az agresszió a kutyákkal kapcsolatban. Emberek ezrei kerülnek kórházba minden évben kutyaharapás miatt, különösen gyerekek. A kutyák menhelyre kerülésének is az agresszió a legfőbb oka.” – mondta MacLean. Úgy gondolja, hogy ha van arra mód, hogy változtassunk azokon a biológiai folyamatokon, amelyek az agresszióval vannak összefüggésben, az nagy előrelépés lenne mind az emberek, mind a kutyák számára.

Az oxitocint gyakran hívják „szeretethormonnak”, mert jelentős szerepe van a gyerekszülésnél és -gondozásnál: ez a kötődésért felelős hormon. A vazopresszin az oxitocinnal ellentétben az agresszióval függ össze az emberek esetében, előző kutatások pedig azt bizonyították, hogy a krónikus agresszióproblémával küzdőknek magas a vazopresszinszintje.

MacLean és társai különböző korú, fajtájú és nemű kutyákat gyűjtöttek össze, akiknek agresszióproblémájuk van. Minden agresszív kutyának kerestek egy „párt”, azaz egy ugyanolyan fajtájú, nemű és korú kutyát agresszióprobléma nélkül, hogy össze tudják az értékeiket hasonlítani.

A hormonszint különféle tesztfeladatok előtt és után is mérésre került. Bár a legtöbb kutya nem mutatott agressziót mindennapi zajokkal és tárgyakkal kapcsolatban, nagyon sok kutya esetében tapasztalható volt, ha egy másik kutyát láttak.

A kutatás során nem találtak változást az oxitocin szintjében a két csoport között. Érdekes dologra derült fény, amikor összehasonlították az eredményeket a családi kutyák és a terápiás kutyák között, akik tenyésztésénél kifejezetten odafigyelnek az agresszióra. Azt találták, hogy a terápiás kutyák oxitocinszintje és az oxitocin- és vazopresszinszint aránya jóval magasabb. Ez is azt támasztja alá, hogy az oxitocin segít az agresszió gátlásában, hiszen nem véletlen, hogy a terápiás kutyák esetében különösen fontos az alacsony agressziószint.

Jelenleg a kutyák viselkedési problémáiért nagyon általában a tesztoszteront és a szerotonint hibáztatják. A kutyatulajdonosok gyakran ivartalaníttatják hímnemű kutyáikat, hogy a tesztoszteron szintje lecsökkenjen, mert úgy gondolják, ezzel megoldódik az agresszióprobléma, a szerotoninszint csökkentésére pedig egyes kutyák szelektív szerotoninvisszavétel-gátlókat kapnak (SSRI), amelyek például antidepresszánsok összetevői.

MacLean szerint ha valóban a vazopresszin áll az agresszió mögött, akkor olyan gyógyszerek előállítására is lesz lehetőség, melyek a vazopresszinrendszert célozzák meg, és segítenek olyan esetek terápiájában, ahol nagyon komoly agresszióproblémáról van szó. Jelenleg ezt a két hormont csak emberek esetében használják (autizmus, skizofrénia, PTSD stb.).

Hogy miért magasabb egyes kutyák vazopresszinszintje? Ezekben az esetekben a gazda általában arról számolt be, hogy az agresszív viselkedés valamiféle traumatikus tapasztalat után kezdődött, nagyon gyakran azután, hogy a kutyát egy másik kutya megtámadta. Nagyjából úgy képzelhetjük el a dolgot, mint egy poszttraumás stresszreakciót. Ezért nagyon fontos a megfelelő szocializáció és odafigyelés, hogy kedvencünket semmiképpen ne érjék hasonló traumatikus élmények.

Ami jó hír a gazdák és a kutyák számára is, hogy van természetes módja az oxitocinszint növelésének és a vazopresszinszint csökkentésének: az ember-kutya kapcsolat. Előző kutatások már bebizonyították, hogy amikor a kutyák emberekkel lépnek kapcsolatba, a vazopresszinszint csökken, az oxitocinszint növekszik. A dolog természetesen két irányba működik, a simogatás és a szemkontaktus például egyértelmű, hogy mind a kutyában, mind a gazdában növeli az oxitocinszintet.

Forrás:
https://www.sciencedaily.com/releases/2017/09/170927162032.htm
https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fpsyg.2017.01613/full

Photo by Marek Szturc on Unsplash

A félelem nagyon sok problémát okoz kutyákkal kapcsolatban, különböző szempontból. Ott van például az agresszió a gazdával, vagy idegenekkel szemben, a gyerekek biztonsága, de állatjóléti szempontból sem elhanyagolható, hiszen a folyamatos stressz, félelem és a szorongás megrovidíti az állat életét.

Az nem kérdés, hogy az emberek szeretnek félni, ijedezni. Keresik az ijesztő dolgokat: horrorfilmeket néznek, menekülőszobákba járnak, extrém sportokat űznek, stb. Egy külön cikket érdemelne, hogy voltaképpen miért van ez, egy dolog mindesetre biztos: az állarokra mindez nem igaz. Az állatok nem szeretnek és nem akarnak félni.

A félelem jeleit azonban nem mindig könnyű felismerni. Egy Michele Wan és társai által végzett, 2012-es kutatásból kiderült, hogy a szakképzett kutyakiképzőktől kezdve a kevés kutyás tapasztalattal rendelkezőkig szinte mindenki aránylag könnyen felismer egy boldog kutyát. A félelemmel azonban más a helyzet. A kiképzők nagyobb valószínűséggel ismerik fel ezt az érzelmet, mint a kutyatulajdonosok és a kevesebb tapasztalattal rendelkezők. És bár a gazdák minimálisan jobban teljesítettek a kevés tapasztalattal rendelkezőktől, közel sem voltak olyan tájékozottak, mint a kiképzők.

Mi is a félelem és mit kéne kezdenünk vele? A félelem egy olyan érzelmi állapot, amit valamilyen veszélyesnek vélt inger vált ki, és védekező reakciókhoz vezet.

Ha három részben magyarázzuk a meghatározást, az első rész, amiről beszélni kell, az a félelem, mint érzelmi reakció. Ez nagyjából a megszoksz vagy megszöksz elven működő stresszreakció (ha sarokba szorítunk egy állatot, az vagy menekül vagy támad). A test félelemre adott reakciója igen erőteljes, és egy sorozat fiziológia változást indikál. Miért? Mert a félelem egy adott célt szolgál: felkészíti a testet a gyors cselekvésre, hiszen az állat élete múlik a reakción. Így aztán egyértelmű, hogy a félelem a túlélés szempontjából nagyon értékes érzelem, viszont amikor egy kutya olyan mindennapos dolgoktól retteg, mint egy álarc, vagy egy kicsit hangosabb zaj, esetleg egy ismeretlen ember, annak nulla az értéke.

Térjünk át a magyarázat második részére: a félelem észlelhető a viselkedésből. Wan kiemeli kutatásában, hogy a félelem a következő jelekből azonosítható: alacsony testtartás, hátracsapott fülek, behúzott farok. Emellett a bunda megrázása, ásítás, nyáladzás, ledermedés (mozdulatlanság), lihegés, elülső láb felemelése és hangadás is olyan viselkedések, amelyek félelmet jeleznek.

A félelem azonban különbözőképpen nyilvánul meg az egyedeknél. A mesetrséges szelekció eredményeképpen a kutyák igencsak különbözően néznek ki, így aztán nem minden félelmi reakció látható egyértelműen. Péládul sokkal nehezebb a hátracsapott fület, mint a félelem jelét azonosítani, ha a kutyának lógó füle van és sokkal nehezebb látni a behúzott farkat, ha nincs farok.

A kontextus szintén nagyon fontos: ha sarokba szorítunk egy kutyát és nyomást gyakorlunk rá, jó eséllyel kitámad, amit a kutyát szerető emberek szeretnek agressziónak látni, holott ez egy ternészetes védekező reakció, mivel a kutya nem tudja elkerülni a helyzetet.

Úgy gondolod, hogy meg tudod állapítani a félelmi jelzéseket? Íme egy 30 másodperces videó Dr. Sophia Yintől, hogyan is néz ki, amikor egy kutya megijed egy gyerek nem megfelelő közeledése miatt:

Sajnos a videó tökéletesen tükrözi a valóságot. Ahogy már mi is írtunk róla, egy az ankarai egyetemen végzett kutatás alapjá kiderült, hogy a kutyát nem tartók sokszor nagyobb eséllyel ismerik fel a kutyák félelmi jelzéseit, mint a kutyatartók. Miért lehet ez?

A kutyaszerető emberek általában kicsivel jobban ismerik fel a félelmet, de nagyon sokszor hibáznak. Talán könnyebben észre lehet venni egy videó alapján, amin egy ismeretlen kutya látható, mint a saját, családtagnak számító kedvencünkön. Vagy talán amikor egy cukimuki baba mászkál egy ennivaló kutya körül az ember érzelmei előrébb kerülnek a sorban, mint az agya. Nagyon sok hasonló videót tartanak tömegek iszonyúan cukinak, ami egyáltalán nem az.

A jó hír, hogy van remény! Hannah Flint, PhD disszertációjának részeként vizsgálta, hogy azok a gazdák, akik szakértő segítséget vesznek igénybe és képzik magukat, képesek megtanulni és felismerni a félelemre utaló viselkedéseket. Nem biztos, hogy innentől kezdve mindenki azonnal meglátja a félelemre utaló jeleket, de mindenképpen nagyon jó kezdet.

A félelem meghatározásának harmadik része, amikor a félelem valami ijesztő dolog ellen irányul. Léteznek tárgyak, helyzetek, amelyektől az egyik kutya halálra rémül, a másik pedig a füle botját sem mozdítja. Teljesen egyedi, hogy az adott kutya hogy reagál. A reakció rengeteg mindentől függhet: genetika, hiányos korai tapasztalatok, hiányos szocializáció, esetleg későbbi, sorozatos rossz tapasztalatok, traumák, stb.

Nagyon sok esetben nem lehet megmondani, miért fél a kutya. A jó hír az, hogy nem is ez a legfontosabb. Ami igazán lényeges, az a következő lépés, vagyis amit a gazda tehet, hogy javítson a helyzeten. Amit a kutya jelenleg ijesztőnek talál, egy napon teljesen semlegessé is válhat, köszönhetően a sikeres rehabilitációnak, vagy gyógyszeres kezeléssel egybekötött rehabilitációnak.

A kutyák képesek megtanulni dolgokról, hogy azok nem félelmetesek. Még az a kutya is, aki magát az ördögöt látja az állatorvosban, képes ráébredni, hogy annyira azért nem nagy ügy egy vizsgálat. A lényeg a távolság, a fokozatosság és az, hogy kedvencünk jó élményekkel kösse össze az addig félelmetesnek tűnő helyzetet.

A félelem meglehetősen megosztó dolog a kutyák és az emberek között. A kutyák nem keresik a félelmet, nem járnak kísértetkatélyba, nem néznek horrorfilmeket, nem ülnek hullámvasútra. Az emberek igen. Csakhogy az emberekre ezeket a tevékenységeket senki nem kényszeríti rá. Én döntöm el, meg szeretném-e nézni a filmet, ha nem tetszik bármikor kikapcsolhatom a tévét, eltakarhatom a szemem, befoghatom a fülem. Ellenben az állatokkal, hiszen ők nem tudják előre megjósolni a félelmet, és nem tudják kontrollálni sem. Mi vagyunk azok, akik ilyen helyzetben segíteni tudunk.

Forrás: https://blogs.scientificamerican.com/dog-spies/the-scariest-thing-according-to-dogs/

Ahogy kilépsz az ajtón hallod, hogy kedvenced ugatásba, üvöltésbe kezd. Hosszú nap előtt állsz, és egyáltalán nincs szükséged még erre is. Ráadásul mikor hazaérsz egy cetli vár az ajtódon a szomszédtól, akit meglehetősen zavart az egész napos zaj.

Azt gondoltad, hogy kicsit ugat, mikor elmész, de aztán biztosan abbahagyja, és lefekszik pihenni. Amikor meglátod a cetlit egyből rájössz, hogy hiú ábrándokat kergettél. A kutya egész nap ugatott, vonyított.

Teljesen általános, hogy a gazda másoktól tudja meg, kedvence nem tűri jól az egyedüllétet. Lehet egy cetlit talál az ajtón, vagy a postaládában, esetleg felhívják telefonon.

Egy 2012-es kutatásban az embereknek osztályozniuk kellett a környezetükben előforduló, számukra leginkább zavaró zajokat. Mi tagadás, a kutyaugatás végzett az első helyen. Még a nagy kedvencnek tartott „túl hangos a zene” problémát is felülmúlta.

Szóval ha már megkaptad a cetlit, vagy úgy érzed egy ugatásnyira vagy tőle, íme néhány tipp, a békesség megőrzésére.

1. Együttérzés, egyetértés, szembenézés a tényekkel

Átérzem a helyzetet, egy kutya, aki egész nap ugat, igazán zavaró. Nem a te hibád, nem a kutyád hibája, de a szomszédok nem így fogják gondolni. Ha például otthonról dolgozik valaki, biztos lehetsz benne, hogy mérges lesz a folyamatosa zaj miatt.

Egy jókora adag empátiával és egy egyszerű bocsánatkéréssel is sokat tehetsz az ügy érdekében. Például így:
„Igen, valóban úgy tűnhet, hogy a kutyám rosszul viselkedik, és ezért elnézést kérek, átérzem, mennyire zavaró lehet. Nem azért ugat, mert rossz, hanem, mert szeparációs szorongása van. Fél, ha egyedül marad. Míg ön nem szólt az egész napos ugatásról, nem realizálódott bennem, hogy ennyire súlyos a probléma. Köszönöm, hogy megtette.”

2. Nyomozd ki, hogy valóban szeparációs szorongásról van szó, vagy valami más viselkedési problémáról

Ha a kutya ugat, amikor egyedül marad otthon, akkor sem biztos, hogy szeparációs szorongása van. Szóval először meg kell fejteni a rejtvényt. Mi lehet még?

• Unatkozás
• Ugatás az ablakon kifelé, bármire, legyen az ember, madár, kutya, mókus, stb.
• Figyelmeztető ugatás. Valami zajlik az utcán: jön a postás, a kulcsával zörög a szomszéd, éptíkeznek, stb.
• Vihar és/vagy zajoktól való félelem

A szeparációs szorongáskor alkalmazott tréning nem segít ezeken a problémákon, de közülük többet is egyszerűbb megoldani. Ha tudni szeretnéd, kutyádnak szeparációs szorongása van-e, töltsd ki a kvízt alul!

3. Miután lenyelted a keserű pirulát, bízz benne, hogy a szomszédnak is van jó oldala

Érezz vele együtt! Mondd el neki, hogy te is pontosan tudod, mennyire zavaró a folyamatos ugatás. Mondd el, hogy érted a problémát és nem siklassz el fölötte. A kutyádnak pánikbetegsége van, de már rajta vagytok az ügyön. Addig is mindent megteszel, hogy minimalizáld az ugatást. Emlékezz, hogy ha a kutyának szeparációs szorongása van egyetlen dolog akadályozza meg, hogy ugasson: ha valaki vele van.

4. Használj kamerát!

Ha a kutya egész nap ugat, nyüszít, tudnod kell, mi az oka. Egyetlen atombiztos módja van annak, hogy megtudd, hogyan viselkedik kedvenced amikor nem vagy otthon: ha felveszed videóra. Ez azért is hasznos, mert ha a dolgok bonyolultabbá válnak, lesz egy felvételed arról, pontosan mikor és meddig ugatott.

5. Ne büntesd!

Lehet, hogy az ugatásgátló nyakörv elsőre jó ötlenek tűnik, de nem az! Ezek az eszközök annyira megijesztik az állatot, hogy amiatt esetleg abbahagyja az ugatást, de az érzelmi állapotát nem változtatják meg. Ha abba is marad az ugatás, az nem azért van, mert kedvenced jobban érzi magát egyedül, hanem azért, mert fél és megpróbálja elkerülni az áramütést. Ha elektromos áramot használsz, azzal lényegében félelemmel próbálod megállítani a félelmet. Nem sok értelme van, ugye?

Ne használj citronella ugatásgátló nyakörvet vagy sprayt se! Ha működik, az azért van, mert a kutya utálja a szagát. Így a tréning további félelmet és kellemetlenséget okoz, csak kicsit máshogy, mint az előző esetben.

Miért ne félelmlíts meg a kutyát? Mert így megkockáztatod a helyzet további romlását hosszútávon, valamint az agressziót is. Válassz jutalmazás alapú módszereket, ismerd meg ezeket és alkalmazd.

Lehet, hogy rövid távon úgy tűnik, működnek a büntetésen alapuló technikák, de így nem oldod meg magát a problémát, végül csak még többet kreálsz.

Próbálj meg hatni a szomszédokra minden eszközzel: szívességgel, ajándékkal, borral, üdvözlőlappal, virággal. Tegyél meg mindent, hogy míg a gondot meg nem oldod, könnyebb legyen a helyzet. Álljatok egy oldalon, kérd a segítségüket a megoldásában! Ha a szomszéd otthonról dolgozik, segíthet a tréningben is, amikor te nem tudsz otthon maradni. Ki tudja, lehet, hogy a végén értékes barátságokat kötsz.

Ha segítségre van szükséged, keress minket!

Kíváncsi vagy, kedvencednek szeparációs szorongása van-e? Töltsd ki kvízünket és megtudod!

Forrás:

https://www.subthresholdtraining.com/the-5-secrets-you-need-to-know-that-will-stop-a-neighbour-meltdown/