írta Taryn Blyth

Akár kutyatulajdonosokról beszélünk, akár kiképzőkről, trénerekről, a populáris kutyapszichológia rendszerint olyan szavak körül forog, mint a „falka”, a „dominancia” és az „alfa”. Úgy tűnik, hogy a kutyatartók nagy része beleragadt abba, hogy négylábú társát vadon élő rokonaihoz hasonlítsa, és az agressziótól kezdve a szobatisztaságon keresztül mindent úgy kezeljen, mint „dominanciaproblémát”. Az emberek a nyugati világ minden szegletében eljátsszák, hogy esznek a kutya táljából, és elsőként nyomakodnak át az ajtón annak érdekében, hogy megtartsák „vezető” pozíciójukat kutyájuk szemében. De honnan jönnek ezek az ötletek, mi van mögöttük? És ami még fontosabb: az elmélet valóban tényeken alapul, és releváns a gazdáknak?

A falkaelmélet alapjai, ahogy általában kutyás körökben gondolkodnak róla:

A falkaelmélet szerint a kutyák, akár a farkasok és egyéb kutyafélék, „falkaállatok”. Ez úgy értendő, hogy természetes környezetükben összetett társadalmi csoportban élnek, a csoporton belüli kapcsolatok pedig teljesen hierarchikusak. Bár a csoport együttműködik a vadászat és az utódok felnevelése során, csoporton belül mégis folytonos harc dúl, mert minden egyed arra törekszik, hogy magasabb státuszba kerüljön. A falkának kell, hogy legyen egy abszolút vezére, ismertebb nevén az „alfahím”, aki az „alfanősténnyel”, vagyis a legmagasabb rangú nősténnyel hivatott párzani. Az alfapárnak abszolút joga van az ételhez, menedékhez és az utódok létrehozásához. A többi állatnak határozott helye van a rangsorban, ahol szubmisszív vagy domináns gesztusokon keresztül kommunikálnak egymással, attól függően, milyen helyen állnak a hierarchiában. A legalacsonyabb rangú állat az „omega”, akit mindenki más kiszemel, mint célpontot. Ha az alfa beteg lesz, vagy a gyengeség bármilyen jelét mutatja, leváltják, és helyére a következő rangidős kerül.

Ezt a gondolatot követve a falkaelmélet hívői azt vallják, hogy a háziasított kutya egész életében a saját státuszát próbálja növelni emberi „falkáján” belül. Azok a gazdák, akik nem tudják kellőképpen kivívni pozíciójukat, le lesznek dominálva kutyájuk által, ami mindenféle viselkedési problémához vezet, főképpen agresszióhoz. Hogy megfelelően viselkedő kutyája legyen, egy gazdának folyamatosan küzdenie kell státuszáért, és félreérthetetlenül megmutatni „alfa” voltát a kutyának.

Vannak-e bizonyítékok arra, hogy a falkaelmélet működik?

A falkaelmélet eredetileg egy fogságban tartott farkasokat vizsgáló kutatáson alapul (Zimen, 1975). Különböző helyekről származó farkasokat tartottak fogságban egy kifutón, akiknek nem volt más választásuk, mint együtt élni. A farkasok tanulmányozása közben kiderült, hogy a csoporton belül jelentős mértékű versengés folyik az erőforrásokért. Azt azonban ekkor még nem vették figyelembe, hogy a fogságban tartás jelentősen befolyásolja a viselkedést. Sok évvel később egy, az Ellesmere-szigeten végzett kutatás (Mech, 1999) során kiderült, hogy a farkasok valójában családokban élnek, melyet a szülők és az ő utódaik alkotnak. Amikor egy kölyök eléri az 1-2 éves életkort, elhagyhatja a szülőpárt, megkeresheti a saját partnerét, és saját családot alapíthat. Szóval elméletileg minden farkas, aki elhagyja az eredeti családját, és sajátot alapít, alfává válik. A konfliktusok igen ritkák a családon belül, a szülők gondoskodnak utódaikról, a kölykök a szülőktől függnek, és rájuk támaszkodnak. Az utódok nem küzdenek a szüleik ellen, hanem együttműködnek, mert a család így tudja jól betölteni a funkcióját. Mivel együtt vadásznak, a farkasoknak harmóniában kell élniük egymással, hiszen ezen múlik a túlélésük.

Vannak kutatások háziasított kutyákkal kapcsolatban?

Dr. Frank Beach 30 évvel ezelőtt végzett kutatást a Yale-en és a Berkeley-n. Érdekes tények kerültek napvilágra, közöttük az is, hogy bár a rangsor létezése bizonyos mértékben nyilvánvalónak tűnt azokban a helyzetekben, ahol az erőforrásokhoz való hozzáférést tesztelték, emellett úgy látszott, meglehetősen rugalmas is. Míg a dominancia gyakran az erőforrások feletti kontroll megtartásának képességét jelenti, a kutatások azt mutatják, hogy egy állat egyszerűen azért az erőforrásért küzd leginkább, amit a legjobban szeretne megszerezni (tehát ha nekem a fagyi a kedvencem, sokkal jobban fogok érte küzdeni, vagy jobban meg akarom tartani). A kölyköket ráadásul nagyon toleránsan kezelik, speciális barátságokat és szövetségeket építenek ki, a szukáknak pedig egyáltalán nincs hierarchiájuk. Az állandó rangsor gondolata értelmetlen a háziasított kutyák esetében.

A vadon élő kutyák kutatása fényt derített arra, hogy ők sem alkotnak szoros, jól strukturált falkát, hanem inkább laza társulásokat, melyek változnak, ahogy egy új kutya kerül a képbe (a világ kutyáinak nagy része nem „gazdás”, hanem a harmadik világban, emberek szeméttelepeiről és a falvakból származó hulladékból él).

A kutyák inkább alkalomszerű dögevők, mint együttműködő vadászok. Annak az ötletnek, hogy a kutyák falkákat alakítanak ki, nincs alapja.

Miért akkora gond a falkaelmélet?

„A 'domináns' címke meglehetősen gyakori és könnyű visszaélni vele, az emberek hajlamosak minden kutyára ráhúzni, aki nem tökéletesen viselkedik.” (Shannon McKay, Dominance Theory – Convoltued & Confusing)

Az idézetből kiindulva íme néhány ok, amiért a falkaelmélet gondot jelent:

1. A falkaelmélet nagyjából minden viselkedési problémára ugyanazt a magyarázatot adja: a kutya rosszul viselkedik, mert azt gondolja, ő az „alfa”, vagy „alfa próbál lenni”.

2. A falkaelmélet közel minden viselkedési problémára ugyanazokat a megoldásokat javasolja: a gazdának a kutya fölé, „alfa” státuszba kell kerülnie, és biztosnak kell lennie abban, hogy a kutya tudja a helyét a „falkában”.

3. A falkaelmélet hívei gyakran támogatják a fizikai büntetést, hogy „korrigálják” a gazda-kutya kapcsolatot. Például: lenyomás, avagy alfa roll (a kutya háton fekvő pozícióba kényszerítése, miközben a gazda esetleg morog), a kutya hátsójának megcsípése, a kutya szájának befogása fél kézzel, a kutya megrázása vagy pórázon lógatása (ezekről a büntetési formákról terjedt el tévesen, hogy a farkasoknak azon viselkedését utánozzák, amikor a legmagasabb pozícióban levő farkas kiosztja a tiszteletlen alárendeltet).

4. A falkaelmélet nem veszi figyelembe azokat a valós tényezőket, amelyek befolyásolhatják a viselkedést, és nem veszi figyelembe az alapvető tanuláselméleteket (klasszikus, operáns kondicionálás stb.).

5. A falkaelmélet kevés segítséget nyújt azoknak a gazdáknak, akik nem tudják, vagy nem akarják fizikailag lenyomni, vagy pszichológiailag megfélemlíteni a kutyáikat.

6. A falkaelmélet azt feltételezi, hogy a kutya úgy tekint az emberre, mint egy másik kutyára – ez már csak azért sem igaz, mert néhány kutya agresszív más kutyákkal, de nem agresszív emberekkel, és fordítva.

Nem nehéz kitalálni, mi a falkaelmélet egyik legveszélyesebb hatása: arra bátorítja a gazdákat, hogy versengjenek kutyáikkal, és ellenségesen viselkedjenek velük. A gazdának ugyanis mindig készen kell állnia rá, hogy megmutassa a kutyának, ki a főnök, és soha ne engedje nyerni, vagy felülkerekedni az „ambiciózus” állatot. Mindegy, mennyire cukormázasan adják elő, ez nem egy egészséges, szeretettel teli kapcsolat. Néhány kutya ráadásul különösen rosszul reagál az efféle erőszakos nevelésre, és lehetséges, hogy egyre agresszívabb lesz a gazdája felé. Ha valaki megfogna, lenyomna a földre, majd az arcodba ordítana, mit csinálnál? Ezek után tényleg meg vagyunk lepődve, amikor az a bizonyos kutya megharap embereket?

Mi a helyzet a falkaelmélet „finomabb” verziójával?

Mivel az állatok elleni erőszak egyre kevésbé elfogadottá válik, a pozitív képzési technikák pedig napirendre kerülnek, néhány falkaelméletet támogató tréner finomított a módszerén, hogy politikailag korrekt legyen. Most már azt mondják, hogy az „alfa” szerep egy erős, de jóindulatú vezetőt jelent, aki közömbösen, ám folyamatosan kontrollálja az összes erőforrást, fizikai erőszak nélkül. Emiatt aztán arra ösztönöznek, hogy ne vegyünk tudomást a kutyáról, amikor üdvözöl, és általában is vonjuk meg tőle a figyelmünket. Azt javasolják, hogy csináljunk úgy, mintha ennénk a táljukból (mert nekünk kell először enni), és először lépjünk ki az ajtón (mindig az alfa vezeti a vadászatot). Ezen kívül komolyan fontolóra kell vennünk, hogy szörnyű következményei lesznek az olyan dolgoknak, mint a kutya hálószobába való beengedése, a mellkasának, állának simogatása, vagy az ölbe tett fej.

És bár ezek az akciók, vagy óvintézkedések önmagukban ártalmatlannak tűnhetnek, mégis olyan helyzetbe hozzák a gazdákat, ahol folyamatosan értékelniük kell a cselekvéseiket attól függően, hogy valódi „alfaként” viselkednek-e vagy sem. Mi lesz ennek az eredménye? Szinte minden, ami a kutyatartás örömei közé tartozik, egyben lehetséges csapda az aggódó gazda szemében: megvakargassam a kutyám hasát? Mi lesz, ha megszerzi a kötelet? Merjem üdvözölni, amikor hazaérek? Beengedjem a házba? Könnyű észrevenni, hogy ez a fajta gondolkodás milyen hamar kicsúszik az ember kezéből, ezért aztán a gazdák gyakran úgy viselkednek, mint valamiféle paranoid kényurak, akik megállás nélkül azon aggódnak, hogy ravasz kutyájuk mikor szúrja ki a rést a pajzson, és tör vezető pozícióra.

Akkor mégis miért olyan népszerű a falkaelmélet?

Habár a falkaelmélettel rég leszámoltak a képzett viselkedéskutatók, trénerek, mégis megtartotta népszerűségét kutyás körökben, a következő okokból:

1. A falkaelméletnek megvan a maga romantikája. Állítólag visszavisz minket és kutyáinkat a gyökereinkhez, vissza a természethez.

2. Mi, emberek, megszállottak vagyunk a saját társadalmi pozíciónkat illetően. Valóban meglepő lenne, hogy kivetítjük saját megszállottságunkat a legjobb barátunkra?

3. A falkaelmélet olyan, akár a varázslat. Egy határozott és karizmatikus falkaelméletet támogató tréner képes annyira megfélemlíteni a kutyát, hogy az kezesbárányként viselkedjen. A tény, hogy a kutya halálra rémül, és a „gyógyír” csak ideiglenesen működik, lényegtelen.

4. Úgy tűnik, a falkaelmélet esetében nincs szükség tanulásra, valós képzésre és kemény munkára a gazda részéről.

5. Mivel az elmélet varázsa tömegeket vonz, a tévécsatornák lelkesen gyártják a műsorokat a falkaelméletet hívőiről, és „munkájukról”. Manapság Cesar Millan valószínűleg a legismertebb, és leginkább promotált képviselője az elméletnek. Bár Cesar bevallotta, hogy nincs semmilyen képzettsége a területen, népszerű tévéműsorai bemutatják, hogyan alkalmazza a falkaelméletet, hogy „megoldja” a kutyákat. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a műsor mindig tartalmazza a következő figyelmeztetést: „ne próbáld ki otthon”! Más szavakkal: lehet, hogy Cesar elég erős fizikailag, vagy elég magabiztos pszichésen, hogy a legkeményebb kutyát is leigázza, de a gazdák a való világban nagy valószínűséggel meg lesznek harapva, ha kipróbálják ugyanezt a taktikát. Van ennek bármi haszna?

Mi marad, ha elutasítjuk a falkaelméletet?

„Egyikünk sem fogja soha biztosan tudni, mire gondol egy kutya, mik a motivációi, vagy miért teszi, amit tesz. Van azonban valami, amit tudunk: hogy mit csinál a kutya.” (Dr. Ian Dunbar, Why Can’t a Dog be More Like a Dog?)

A kutyáknak megvan a képességük, hogy tanuljanak, változzanak, attól függően, mi zajlik körülöttük. Akkor tudunk megbirkózni egy viselkedési problémával, ha tudjuk, hogyan működik a tanulás. Ha egyszer megértettük a tanulási folyamatokat, hatalmas eszköztárunk lesz, melyet használhatunk arra, hogy új viselkedést tanítsunk, viselkedést változtassunk, fejlesszünk, gátoljunk, vagy megszüntessünk. A tanuláselmélet alapjai nem nehezek: mind tudjuk, hogy ha egy viselkedés jutalmazva van, akkor nagyobb valószínűséggel, ha nincs jutalmazva, akkor kisebb valószínűséggel ismétlődik. Nyilvánvalóan több, jóval komplikáltabb része is van a tanuláselméletnek (klasszikus ellenkondicionálás, operáns kondicionálás, deszenzitizáció, habituáció, megerősítési stratégiák, kioltódás stb.). Ezért kell a trénereknek elméletben is értenie a témához. Ha nem értik, hogyan tanul egy kutya, hogyan tudnának bármit is megtanítani?

A kutyáknak gazdag érzelmi életük van, amely befolyásolja és motiválja a viselkedésüket. A mögöttes érzelmek felderítésével a trénerek segíthetnek a gazdáknak, hogy megváltoztassák a viselkedés mélyén rejlő motivációt, tartós megoldást nyújtva a problémákra.

Milyen kapcsolatunk legyen a kutyánkkal?

Ha hátat fordítunk a falkaelméletnek, az azt jelenti, hogy kedvencünk mindent megtehet, amit szeretne? Természetesen nem! A mi feladatunk, hogy figyeljünk kutyáinkra, és, ami a lényeg, tanítsuk meg őket, hogy a számunkra megfelelő módon próbálják elérni, amit akarnak, azaz, hogy tisztában legyenek azzal, melyik viselkedés működik, és melyik nem.

Habár a kutyák soha nem lesznek vadon élő farkasok, sem emberi lények, rá kell ébrednünk, hogy ha a megfelelő viselkedésre nevelésről van szó, nem fog bejönni sem a hűtőre ragasztott lista a „házi szabályokról”, sem egy hosszú beszélgetés. Ismernünk kell a dolgokat, amiket kutyánk szeret, és a dolgokat, amiket akar, vagy amire szüksége van, és aztán tudjuk megtanítani, milyen módon kaphatja meg ezeket. Itt a leglényegesebb pontja a jutalmazás alapú tréningnek: a kutya megtanulja, hogy érheti el, amit akar (figyelmet, sétát, ételt, játékot, rágcsát stb.), azáltal, hogy megteszi, amit kérünk (ülve maradást, fekvést, pacsiadást, behívást, szobatisztaságot stb.). Azt is megtanulja, hogy ha nem megfelelő módon próbálja elérni a célját (felugrál, harapdál, ugat stb.), nem lesz sikeres (soha nem kapja meg, amit szeretne, míg így viselkedik).

Ennek eredményeképpen a kapcsolat a bizalmon és a tiszteleten alapul. A kutyáim tudják, hogy amikor feléjük nyúlok, nem fogom megütni őket, bíznak benne, hogy valami jó történik majd, ha azt kérem, szálljanak be az autóba (séta vagy kirándulás), és bíznak bennem, hogy akkor sem veszem el az ételüket, ha hozzányúlok a tányérjukhoz. Ezzel együtt tiszteletben tartják, hogy először szépen le kell ülniük a táljuk elé, és aztán kapják meg a vacsorát, le kell nyugodniuk, amikor azt mondom, „elég”, és el kell engedniük a játékot, amikor azt kérem.

Azt hiszem, hogy a következő idézet James O’Heare-től szépen összefoglalja a lényeget:

„Nekünk (kiképzőknek, trénereknek) felelősségünk, hogy az ember és a kutya közötti egészséges kapcsolatot népszerűsítsük. Az egészséges kapcsolat, legyen az emberek között, vagy kutyák és az ember között, nem versengésen, hanem együttműködésen alapul.” (Competitive vs. Cooperative Relations with Dogs - An Editorial)

Forrás: https://www.tarynblyth.co.za/the-dominance-myth-pack-theory
Fotók: Burányi Virág, Kaboompics

írta Jake Buvala

Agility edzésen egy gazdának elege lett jack russell terrierjéből. Amikor a gyakorlat bemutatására került sor, a kutya mint az őrült úgy kezdte el a földet szagolgatni, és ignorált mindent, amit gazdája mondott neki. „Ennyire makacs” – nyilatkozta a gazda. – „Nem tudom, mit csináljak, hogy hallgasson rám. Jobb jutalomfalatot kéne használnom, vagy ilyesmi?”

A további nyomozás során fény derült rá, hogy a kutya csak akkor kezd szaglászásba, ha egy bizonyos rámpával kell dolgoznia. A gyakorlat során fel kell menni egy palánkra, ami nagyjából 6 láb magasságra van a talajtól. Meglehetősen félelmetes lehet egy kezdő kutyának.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a jack russell nem makacs, csak fél a magasban. A szaglászgatással azt próbálta elmondani a gazdájának, hogy fél. Egy kis plusz gyakorlással megtanulta hogyan teljesítheti biztonságosan a feladatot, így a szaglászás abbamaradt, boldogan éltek míg meg nem haltak, miközben sok címet és szalagot nyertek.

Mi, emberek néha teljesen letojjuk, mit mondanak nekünk kedvenceink. Ezért végzi sok kutya agresszióval vagy félelemmel kapcsolatos problémákkal. Ezért harapja meg a család kutyája a gyereket, miközben a zavarodott szülők kitartanak amellett, hogy „fogalmam sincs mi történt, Fido minden jel nélkül támadott”.

Hogy elkerüld az ilyen drámákat, íme néhány jel, ami azt mutatja, négylábú társad frusztrált és/vagy teljesen kiakadt.

1. Túlzott szőrhullatás

Észrevetted valaha, hogy amikor elviszed Sparkyt az állatorvoshoz, a szőre hullani kezd, mint ősszel a falevelek? Amikor a kutyák idegesek, hajlamosak sokkal több szőr hullatni, mint a megszokott.

2. Nedves lábnyomok

Izzad a tenyered, amikor izgatott vagy? Van rá esély, hogy a kutyádé is. A kutyáknak ugyanis izzadságmirigyek vannak a talppárnáikban. Kedvenced talpának izzadásából egyből következtethetsz az extrém stresszre.

3. Az étel megtagadása

Találkoztam szuper vékony menhelyi kutyákkal, akik nem fogadtak el tőlem egy falatot se. Annyira stresszeltek, hogy egyszerűen nem tudtak enni. Az ideges kutya néha tanfolyamon is elveszti az érdeklődését a gazda által hozott csirke, vagy más finom falatok iránt. Ha kedvenced nem fogadja el a jutalmat, amit máskor gondolkodás nélkül fal be, át kell értékelned, és meg kell figyelned a helyzetet, hogy kitaláld, mi zavarja.

4. Mozdulatlanság, lefagyás, lélegzet visszatartása

Könnyen jelentheti, hogy szar került a palacsintába. Ha a  mozdulatlanság a következők valamelyikével társul

• feszes izmok, merev lábak
• hátracsapott fülek
• száj- és orrnyalogatás
• száj zárva, a szájsarkak kissé előrehúzva
  és/vagy
• a probléma forrásának bámulása kimeredt szemekkel, pislogás nélkül

akkor a kutya épp azt mondja: hátrább az agarakkal. Ha figyelmen kívül hagyjuk ezeket a jelzéseket, küszöbön áll a harapás. Amikor az emberek azt hangoztatják, hogy „Fido minden jelzés nélkül támadott”, általában a valóság az, hogy Fido egy sorozat hasonló figyelmeztető viselkedést mutatott, mint amelyekről fentebb szó volt. De Fido azt hiszi, hogy tisztán és világosan érthető, amit mondani akar. Ha VALAHA azt tapasztalod, hogy a kutyád ilyen jeleket mutat amikor egy emberrel, vagy kutyával találkozik, azonnal hagyj abba mindent, amit csinálsz és mint a villám vedd ki a helyzetből.

Nézd meg ezt a videót, kiváló példa a figyelmeztető viselkedésre. Nagyon szépen látható, milyen finomak a jelek, és milyen gyorsan történik minden.

 5. Ásítás, szájnyalás, bunda megrázása, nyújtózás, vakarózás és millió egyéb jelentéktelennek tűnő viselkedés 

Mint szociális lények, a kutyák rengeteg összetett viselkedési rendszerrel rendelkeznek, melyek a feszültség csökkentésére hivatottak. Ezeket hívjuk calming signaloknak, vagy nyugtató jelzéseknek. A nyugtató jelzések között szerepel még: 

elfordulás, ásítás, szájnyalás, bunda megrázása, vakarózás, nyújtózás, folyamatos pislogás és/vagy lassú pislogás, bólintás, tüsszentés, mellső mancs felemelése. 

A nyugtató jelzések olyan apró viselkedések, melyeket a kutyák kényelmetlen szituációba kerülés esetén mutatnak. Így próbálják megnyugtatni magukat és másokat is. Ha egy kutya ásítozik és tüsszög egy ember vagy egy másik kutya jelenlétében, valami olyasmit akar mondani, hogy „Nyugi, haver! Minden oké!”. 

Rövid videó a szájnyalásról és ásításról:

 A szájnyalás:

Bunda megrázása:

6. Szaglászás és zavarodott viselkedés

Ezek is nyugtató jelzések, de valamiért jobban zavarják az embereket. Ahogy a jack russell, aki megpróbálta elkerülni a rámpát, kedvenced talán azért viselkedik így, mert próbál valami kellemetlen helyzetet elkerülni. 

Van mobilod? Hah… miket beszélek, persze, hogy van. Ismerős, amikor egy kellemetlen helyzetben úgy teszel, mintha üzenetet írnál, hogy enyhítsd a nyomást? A szaglászgatás és zavartság pont ugyanezt a célt szolgálja a kutyáknál.

Mi van, ha Fidónak tényleg csak eleterelte valami a figyelmét, és egyáltalán nem zaklatott? 

Nem akarok nagyon New Age-esen hangzani, de az egész kutyát kell figyelned, mert igazad van: Fido figyelmét lehet, tényleg csak elterelte valamilyen szag (szaglászás), vagy nem éhes (étel visszautasítása), esetleg viszket valamelyik testrésze (vakarózás). Az igazi nyugtató jelzés komibálódik más jelzésekkel. 

Szóval Fido továbbra is a földet szaglássza. Nézd meg a testbeszédét. Nyugodt és jól érzi magát? Ha adsz neki egy jutit, elfogadja? Figyel rád, amikor hozzá beszélsz? Valószínűleg minden rendben van vele. 

De mi van, ha szaglászgatja a földet, miközben nagyon erősen hullatja a szőrét? Vagy alacsonyan tartja a farkát? Vagy ignorál téged? Esetleg folyamatosan tüsszög, vakarózik, ásít? Akkor valami gond van. 

A legalapabb dolog, és a végső következtetés, hogy ismerd a kutyád. Tanuld meg az összes szeszélyét. Figyeld meg, mi az, amitől fél, mi ijeszti meg. Találd ki, mitől érzi magát kényelmetlenül. Bármikor látod, hogy stresszel, a te felelősséged, hogy egyrészt kivedd a szituációból, másrészt, hogy egy lépést hátrálva szépen átdolgozzátok magatokat a problémán együtt. Ennek eredményeként Fido bízni fog benned, és tőled kér majd segítséget amikor számára kezelhetetlen helyzetbe kerül.

Forrás: http://3lostdogs.com/do-you-recognize-these-6-signs-of-a-stressed-out-dog/

Az első dolog, amit érdemes tisztázni, hogy nem véletlenül jutalmazzuk azonnal a kutyát, amikor a kívánt viselkedést felajánlja. Ha nem azonnal dicsérsz és jutalmazol, kedvenced nem fogja tudni, mire kapja a megerősítést. Az is lehet, hogy egészen más dolgot erősítesz meg végül, mint amit szerettél volna. Ha el tudnád magyarázni a kutyának, hogy figyelj, most azért kapod a falatot, amit fél órával ezelőtt csináltál, akkor akár minden rendben is lehetne, de nem tudod. Tehát ha lemaradsz arról a néhány másodpercről, amikor még volt esélyed pontosan arra dicsérni, amire szerettél volna, jobb, ha nem csinálsz semmit, mert már rég nem tudod, milyen viselkedést jutalmazol valójában (ez lehet egy félrepillantás is). Ugyanez igaz a büntetésre is.

A második dolog, hogy egy jól szocializált kutya ismeri a békítő viselkedéseket. A szocializáció során a kölykök megtanulják, hogyan tudják nyugtatni a másik kutyát, a gazdájukat. Hogyan tudják azt mondani, hogy nem szeretnének konfliktust. Ezt látjuk, amikor azt hisszük, a kutya tudja, mit követett el, és most bűnösnek érzi magát.

A harmadik dolog, hogy a kutya nem tudja, mi az, hogy rossz és jó. Pontosabban, a kutyák más fajba tartoznak, nekik más a rossz, és más a jó, mint nekünk. Nagyon sok olyan dolgot szeretnek, amit mi, emberek nem tartunk „jónak”. Például szeretnek kakit enni. Nekik ez teljesen oké, és teljesen természetes dolog, mi viszont nem tartjuk jónak, mert nem lesz valami finom a leheletük, és sok betegséget kaphatnak el így. Persze őket az utóbbiak közül egyik sem igazán foglalkoztatja.
Lehet büntetni érte, de ezzel csak azt éred el, hogy akkor csinálja, amikor nem látod.

A negyedik dolog, hogy a kutyák egymással is elsősorban testjelekkel kommunikálnak, a mi legapróbb mozdulatainkat, arckifejezésünket, szagunk változását is sokkal hamarabb észreveszik, mint mi emberek egymásét. Egy szempillantás alatt tudják, ha haragszol.

És most, tegyük össze ezt a négy dolgot.
Az eb széttépi a kanapét, mert rágni jó (vagy mert szeparációs szorongása van, esetleg unatkozik). Pár óra múlva hazaérsz, és ideges leszel, amit a legapróbb arcrezdülésed megmutat a kutyának. Így tehát elkezd békíteni.
Leülhetnél a kanapé maradványaira, és elmagyarázhatnád neki, hogy a bútorok szétszedése nem szép dolog, a kanapé sokba kerül, és még takarítani is kell. Nem fog működni, mert a kutya nem fogja érteni. Ő csak azt látja, hogy gond van, ezért előveszi a viselkedési repertoárjából a békítő viselkedéseket, amiket tanult, hogy megelőzze a bajt.

Ilyen esetben a büntetés hátulütője, hogy a kutya számára már lehetetlen összekötni a büntetést a nem kívánt viselkedéssel, és ráadásul egyre jobban félni fog tőled.

Hogy oldd meg a problémát? Tudd meg, mi van a rágás mögött. Emlékszel? Operáns kondicionálás, és viselkedés ABC: van egy kiváltó ok, van egy viselkedés, és van egy következmény. A kiváltó ok lehet szeparációs szorongás, a viselkedés a rombolás, és a következmény? Hát, bizony nem a büntetés, ami néhány órát csúszik, hanem az, hogy rágni jó, és a feszültséget is csökkenti. Ez egy önmegerősítő folyamat, a végső következmény a feszültség csökkenése, magyarul igenis megéri rágni. A megoldás a kiváltó ok megszűntetése, ami lehet akár szeparációs szorongás is.

Végül oda jutunk, hogy a válasz a címben feltett kérdésre: nem. Ne képzelj dolgokat a fejébe, mert ahogy nem tudod, mire gondol a buszon melletted álló, azt sem tudod, mire gondol a kutyád. Érdekeljen az, mi történik valójában. Érdekeljen az, mit akar mondani neked négylábú társad ezzel a viselkedéssel.
Azt nem tudjuk, képesek-e általában a kutyák bűntudatot, vagy szégyent érezni, de azt tudjuk, hogy amit a gazdák egy része ilyenkor a bűntudat kifejeződésének lát, az valójában félelem (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19520245, https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0376635714003210).

Ne ess bele a „de, hát tudnia kéne, hogy nem szabad” csapdájába se. Miért kéne tudnia? Lehet, hogy már kiabáltál vele órákkal a viselkedés után... ebből biztosan nem. Lehet, hogy kiabáltál vele akkor, amikor rágott, de itt van egy másik probléma: a rombolásnak oka van. Minden viselkedés mutat nekünk valamit.
Biztosan vannak közöttetek, akik rágták, vagy akár rágják a körmüket. Biztosan vannak közöttetek, akikre gyerekkorukban a szüleik folyton rászóltak, hogy hagyják abba. Nem igazán sikerült, ugye? A körömrágás is egyféle módja a feszültség levezetésének. Amíg a feszültség jelen van, egy tiltás nem oldja meg a problémát.

Azt a kérdést kell feltenned, mit akar a kutya valójában mondani neked? Arra érdemes támaszkodnod, amit látsz, és amit tudsz a tanulási folyamatokról. Ebben segít a viselkedési ABC és a helyzet elemzése, megfigyelése.

A gazda elmegy a kiképzőhöz… ez akár egy vicc kezdete is lehetne, de ki kell ábrándítsak mindenkit, csak egy szokásos kutyás sztori lesz. Szóval, a gazda elmegy a kiképzőhöz, hogy a kutyájának segítség kell. A kutya üldözi az autókat, eszében sincs otthon maradni, még a kilométerekkel arrébb levő tanyán is szokták látni. A gazda azt akarja, hogy a kutya tanuljon. A gyerek szereti a kutyát, szóval a kutyának nem eshet baja, és ahhoz, hogy ne essen baja, tanulnia kell. A kutyának meg kell tanulnia, hogy nem szabad kimenni a kapun. Sok kutya nem kóborol, szóval ennek a kutyának is meg kell tanulnia, hogy lehet olyan kutya, mint azok, akik nem szöknek.

A kutyák elég változatosak, és nem csak a különböző fajtákról van szó, – bár elég vicces, hogyha belegondolunk, hogy a yorkie-k és a masztiffok ugyanannak a fajnak az egyedei – hanem a személyiségükről is. Vannak, akik energikusak, vannak, akik kényelmesek. Vannak, simulékonyak és vannak, akik szeretnek néha egyedül lenni. Néhányan szinte zsenik és, hát… néhányan nem. Aztán vannak, akik otthon maradnak és vannak, akik nem, de a legtöbb kutya kihasználja a lehetőséget egy kis felfedezésre, ha lehetősége van rá.

Az lenne a legegyszerűbb, ha meg tudnánk kérdezni ezeket az otthonülő kutyákat, hogy miért nem kóborolnak. Mondd, miért maradsz otthon? Mi a titok? A kutyák viszont nem tudnak beszélni, mi meg nem vagyunk gondolatolvasók, így csak találgatni vagyunk képesek. Ha az ember 10 percet eltölt egy könyvesbolt azon részén, ahol a kutyákkal foglalkozó könyvek vannak, annyi találgatást olvashat, ami egész életére elég lesz. Szerencsére a kutyák esetében nem kell tudnunk a miértet, csak dolgoznunk kell a problémán.

A szomszéd kutyája bezzeg otthon marad, mondja a gazda. Az érdekes kérdés az, hogy vajon a szomszéd tanította erre a kutyáját? Lehet, hogy igen, de nagy a valószínűsége, hogy a kutya az, aki nem akar otthonról elmenni. Biztonságosabb így? Hát persze, hogy az. Nem túl bonyolult a képlet: a kutya nem szökik, nem kerül az utak közelébe, nem kerül a vadász puskája elé, így sokkal kisebb a valószínűsége, hogy baleset éri. Tökéletesen nem lesz soha biztonságban, mert a legotthonülősebb kutyát is elcsábíthatja egy nyúl, vagy egy macska, neadjisten egy másik kutya.

Mindenesetre a forgatókönyv moralizálásra csábít. „A kutyának otthon kell lennie, mert így helyes.” Amikor kedvencünk olyan dolgot csinál, amit mi egyáltalán nem értékelünk, vagy nem tesz meg valamit, amit szerintünk meg kéne, szinte sértésnek vesszük. De a kutyák nem osztják a mi erkölcsi nézeteinket, és sokszor ez a fajta elvárás vezet a bántalmazáshoz. Miért? Mert a kutyámnak otthon kéne maradnia. Most trénerek ezrei sikoltanak fel a világon, hogy miért? Miért kéne? Van otthon valami jó? Van valami ok arra, hogy a kutya ne az orrát kövesse és ne induljon el egy róka, nyúl, fácán nyomán? Nem tökéletes a hasonlat, de mondjuk, hogy a kutya nagyjából olyan, mint egy kisbaba. „A babának nem szabad kinyúlni a járókából és a szájába venni a földön levő, koszos nyalókát.” Hát, oké… de senki sem várja el egy kisbabától, hogy ezt megérti, egyetértően bólint, és ettől kezdve távol tartja tökéletes kisbabakezeit a koszos nyalókától. A baba meglátja a nyalókát, a pillanat töredéke alatt megszületik a fejében a gondolat, hogy neki az kell, és már a szájába is került. Mire akarok ezzel kilyukadni? Hogy irreális elvárások helyett érdemes inkább gyorsan felkapni az édességet a földről, vagy valamivel elterelni a baba figyelmét. Természetesen a kutyák nem kisbabák, de akárhogy is nézzük, nem is felnőtt emberek. (Mi történik? A baba kinyúl, megszerzi a nyalókát, és a viselkedés meg is erősítődött: igencsak érdemes dolgokat felszedegetni a földről, mert elég finomak. Pont ugyanígy van ez a kutyákkal is, ha a viselkedés megerősítést nyer, akkor a kutya szívesen megteszi újra és újra, attól függetlenül, hogy az emberek szerint kéne, vagy nem kéne. Egyszerűen csak kutyaként viselkedik).

Ha a kutyát olyan dologról akarjuk leszoktatni, amit természeténél fogva nagyon szeret, vagy olyasmiről, ami hosszú időn keresztül megerősítést nyert, akkor kemény fába vágjuk a fejszénket. Először is, sokkal közelebb kerülünk a megoldáshoz, ha nem leszoktatni akarjuk, hanem átszoktatni. A kutya húz a pórázon? Megtanítjuk helyette laza pórázon közlekedni. A kutya felugrál? Megtanítjuk helyette szépen ülni. Sokkal jobb helyzetből indulunk, ha nem csak simán tiltani akarunk valamit, hanem adunk alternatívát.

De térjünk vissza a csavargó kutyára. A kutya szeret természeténél fogva csavarogni? Szinte teljesen biztos. Érdekes és élvezetes szokott lenni a csavargás? Szinte teljesen biztos. A talajon egy őzcsalád minden tagjának lábnyomát lehet érezni… ennyi elég is. Szóval adott a kutya, aki olyasmit csinál, amit a természetéből adódóan nagyon szeret csinálni, és ami mindig megerősítést nyert. Elég bonyolultnak hangzik erről leszoktatni.

Itt a „tanítsunk valami mást” is elég használhatatlannak tűnik. A csavargás legtöbbször akkor következik be, ha a gazda nincs otthon, vagy nem figyel. Lehet tanítani a kutyát arra, hogy maradjon otthon a csavargás helyett, de a kutya csak addig fogja ezt megtenni, míg megerősítést kap (Ha most az jutott eszedbe, hogy de, hát nem csak addig kéne, akkor olvass vissza pár bekezdéssel. A nyalóka. Meg a gyerek). A legtöbb kutya otthon marad, ha a gazda otthon van, aztán ha kiteszi a lábát, akkor nekivág a nagyvilágnak.

Sok esetben vezet a szituáció büntetéshez, mégpedig kétféleképpen. A kedvesebb mód, hogy a gazda elvesz valami, a kutya számára jó dolgot rövid időre. A fájdalmas mód a kiabálás, fizikai bántalmazás, különféle elektromos nyakörvek alkalmzása, stb. Miért a gond ezzel? Még ha el is kapjuk a kutyát a szökés pillanatában, megint csak annyit fog megtanulni, hogy ha a gazda otthon van, akkor maradni kell, ha elment, akkor pedig mehet a menet. És ez nem azért van, mert a kutyák erkölcsi fertőben élnek, vagy vérig akarnak minket sérteni. Egyszerűen megtanulják, mikor működik a szökés, és mikor nem. (Ha most az jutott eszedbe, hogy de, hát nem csak addig kéne, akkor olvass vissza pár bekezdéssel. A nyalóka. Meg a gyerek).

Ilyenkor kerülnek elő az afféle eszközök, mint az elektromos nyakörv, elektromos kerítés. Az ilyen fajta büntetés megváltoztatja a kutya viselkedését, mert a kutyák, ahogyan az állatok általában, elkerülik a félelmetes és fájdalmas dolgokat. Mégis mi a probléma velük? Hogy mindig van mellékhatásuk. Nem nehéz kitalálni, hogy ha rendszeresen ijesztgetünk egy kutyát, vagy fájdalmat okozunk neki, félni fog. És, a kutyák, ahogyan az állatok általában, néhány viselkedést vesznek elő a repertorából, ha megijednek: lefagynak, elmenekülnek, vagy támadnak.

Szóval lehet, hogy csak attól fél majd, hogy kimenjen az udvarról, de lehet elkezd félni a gazdától is. Vagy a gazda gyerekeitől. Félelem nélkül élni alapvető állatjóléti kérdés. Senki nem akar egész életben rettegni. Plusz, egy kiképző szíve egyből elkezd össze-vissza verni, ha azt hallja, hogy a kutyát, aki folyton gyerekek közelelében van, rendszeresen büntetnek. Nem véletlenül, mert az agresszió egyik kiváltó oka a félelem.

Most jön az a téma, hogy a kutyáknak ez nem fáj. Nos, ha tényleg nem fájna, akkor nem működne. A büntetés lényege, hogy a fájdalmom, azaz a büntetés hatására a viselkedés abbamarad. Működik? Igen. Fáj? Igen. Szóval, ha nem fáj, akkor a kutya bizony nem fog a kerítésen belül maradni. Sokszor hallani, hogy „csak egy kis csípés”. Ha minden egyes alkalommal „megcsípik” a nyakamat amikor egy szelet pizzáért nyúlok, simán tovább fogok enni. Ha meg akarod változtatni a viselkedésem, ennyi bizony nem lesz elég. Ha azt akarom, hogy a kutya ne tegyen meg valamit, amit természeténél fogva szeret, és amiről rendszeresen be is bizonyosodott számára, hogy jó dolog, egy csípés nem lesz elég. Ahhoz fájdalom kell. És, ha ezekre a fájdalommal teli vizekre evezünk, akkor azonnal szembe is találjuk magunkat a már említett mellékhatásokkal.

Szóval, a jóléti kérdés és az agresszió probléma miatt nem javasolják a modern trénerek a büntetést. De akkor mit tehetünk ezzel a barátságos-szomszédlátogató-autóüldöző-csavargóval?

A csavargó kutyát alapesetben visszatartja egy jó kerítés, ami csodálatos találmány a kutyások számára. Persze, közel sem biztos, hogy ha megvan a kerítés, egyből hátra lehet dőlni. A kutya, akinek lehetősége van naponta órákat futni a természetben, kielégíti a feladatok és a környezetgazdagítás iránti igényét is. Ha bezárjuk mindenféle kompenzáció nélkül, unatkozni fog és biztos, hogy rosszul érzi majd magát, szóval kell lennie valami más megoldásnak… 

Mi lehet a megoldás a gazda számára, aki elment a kiképzőhöz? Meg kell adni a kutyának azt az egy dolgot, amit a legtöbb kutya a legjobban szeretne.

Időt.

Ha a kutyának nincs lehetősége kóborolni, helyette szüksége van feladatokra és környezetgazdagításra. A feladat és a környezetgazdagítás a kutya életének a sava borsa. Ezek azok a dolgok, amikre a kutyának szüksége van, hogy boldog, egészséges, és aktív tagja legyen a családnak. Hogyan lehet megoldani, hogy a kutya biztonságban „csavarogjon”? El kell vinni sétálni.

Szóval a kutyának szüksége van időre, amikor a kanapén pihen, időre, amikor sétál, időre, amikor kajával töltött játékokkal játszik, és idő kell a játék megtöltéséhez is. Időre van szükség a labdázáshoz, a kutyákkal való találkozáshoz, az engedelmes feladatokhoz, egy dolog van, ami mindenhez biztosan kell: idő, idő, idő. A kutya nem plüssállat. A kutya nem macska (habár a macskák is igen sokat profitálnak a környezetgazdagításból és abból, ha tanítják őket). Az idő a legértékes dolog, amit adni tudunk hőn szeretett négylábú társainknak.

Az a kép, hogy egy kutya boldogan szaladgál egyedül az udvaron, és nem igényel egyéb törődést, csak a napi adag tápot, de amúgy csodálatos, aktív tagja a családnak, amikor nagy ritkán arra van szükség, egy ábránd. Csak a mesében létezik, mint az egyszarvú. És a gazdának, aki elment a kiképzőhöz, biztos, hogy kutyája van, nem egyszarvúja. Reméljük, hogy sok gazdát sikerül meggyőzni a tagadhatatlan igazságról: egy kutyára idő kell. A rájuk fordított időt viszont többszörösen fizetik vissza, ezt megígérhetem. Boldogok vagyunk, mert velünk vannak, jobb az egészségünk, mert sokat sétálunk velük, szeretnek minket, nevetünk rajtuk, és sírhatunk a vállukon (még ha szőrös is). Talán, csak talán átmegy az üzenet: egy kis idő igazán alacsony ár azért a rengeteg jó dologért, amit a kutyák adnak nekünk.

Forrás: http://dog.international/its-about-time-what-dogs-really-need/

Amihez minden állatnak joga van (Five Freedoms)

1. Az éhezés és a szomjazás elkerülése (a friss vízhez és a teljes egészséghez és életerőhöz szükséges táplálékhoz való hozzáféréssel)
2. A kényelmetlenségek elkerülése (megfelelő környezet, óvó- és pihenőterület biztosításával)
3. Fájdalom, sérülések, betegségek elkerülése (megfelelő megelőző intézkedéssel, a gyors diagnosztizálással, gyógykezeléssel)
4. A normál viselkedéstől való eltérés elkerülése (megfelelő hely és lehetőség biztosítással az állatok és utódaik számára)
5. Félelem és distressz elkerülése (a mentális szenvedés megakadályozására szolgáló feltételek biztosításával és kezelésekkel)

http://epa.oszk.hu/02000/02067/00003/pdf/EPA02067_AWETH_20050103.pdf

Nagyon sok ember szereti a kutyákat, akár együtt él velük, akár nem, és nagyon sok ember gondolja úgy, ahogy meglát egy négylábút, hogy azonnal oda kell mennie megsimogatni. Sokan kérdés nélkül, egyből nyúlnak a kutya felé, általában egyenesen a feje irányába, amiért nagyon sok kutya nem rajong, különösen ismeretlenektől nem. Sokszor tapasztalható is, hogy próbálja elhúzni a fejét, próbál hátrálni. Nem csoda, mi emberek sem igazán értékeljük, ha egy vadidegen odajön, és meg akarja simogatja a fejünket. Az emberhez hasonlóan az állatoknak is szükségük van térre. Vannak kutyák, akik imádnak ismerkedni, de vannak, akik félnek, vagy egyszerűen csak ilyen a személyiségük.

Nagyon sokszor úgy néz ki a forgatókönyv, hogy az ismeretlen ember egyenes a kutyához megy és minden további nélkül nyúlkálni kezd. A gond az, hogy sok kutya nem értékeli az ilyesmit, de van egy veszélyes hátulütője is a viselkedésnek: ha kutya pórázon van, hiába próbál elmenekülni a fizikai kontaktus elől, nem tud. Mi következhet ilyenkor? Bizony, akár harapás is, hiszen már tudjuk jól, hogy veszély esetén az állatok (és az ember is) vagy támadnak, vagy menekülnek. Persze, csak ha va van módjuk menekülni. Az állat, aki sarokba szorítva érzi magát, nem vicc.

Hogyan üdvözöljük hát a kutyát?

Mielőtt odarohannánk, hogy ismerkedés címén a kutya orrába dugjuk a kezünket, vegyünk egy mély levegőt és ne csináljuk. Aztán ne létesítsünk a kutyával szemkontaktust, hanem nézzünk el fölötte, egyenesen a gazdára, és kérdezzük meg, hogy mit szólna a négylábú egy kis simogatáshoz? A gazda, aki remélhetőleg ismeri kedvencét, tudni fogja, mehet-e a dögönyözés. Ha azt mondja, a kutya nem barátságos, nem szereti az idegeneket, esetleg fél, akkor köszönjük meg a felvilágosítást, és távozzunk. Ne kezdjük el győzködni a gazdát, hogy minket minden kutya szeret és, hogy kutyaguruk vagyunk. Ne erőltessük a dolgot, hanem dicsérjük meg az ebet, hogy milyen szép, és örüljünk, mert a gazda ismeri a kutyját, és láthatóan pontosan tudja, mi a jó neki.

Ha a gazda beleegyezik az ismerkedésbe, hagyjuk, hogy a kutya tegye meg az első lépést, míg mi nyugodtan állunk. Ne nyúlkájunk az orra felé a kezünkkel, hogy megszagoltassuk, hanem várjuk meg míg odajön, és hagyjuk, hogy ő maga szagolja meg a nadrágunkat, cipőnket. Ne hajoljunk fölé, és ne kezdjük el azonnal simogatni, hanem guggoljunk le, és várjuk meg, míg a kutya üdvözöl minket elsőként.

Amikor simizzük, figyeljünk arra, hogy a hozzánk közelebb eső oldalát, vagy a hátát, mellkasát simogassuk lassan, miközben kérdezhetünk a gazdától (semmiképpen ne öleljük, ne karoljuk át, mert csapdában érezheti magát miatta). Ezek után lassan álljunk fel, és hagyjuk, hogy a kutya folytassa a szaglászásunkat miközben a gazdával beszélgetünk. Érdemes a gyerekeknek is elmagyarázni, hogyan szeretnek a kutyák ismerkedeni, mert így lesz mindkét fél számára biztonságos és örömteli a találkozás. 

Ha a kutya nem foglalkozik velünk, elmegy, elfordul, tartsuk tiszteletben a döntését. Mondjuk annyit: „rendben van, akkor távolról csodállak”, és tegyünk így. A fizikai kontaktus erőltetése csak még jobban megijeszti a kutyát, aki ebből azt tanulja meg, hogy az emberek kiszámíthatatlanok. Csak álljunk szépen, hozzuk ki a legjobbat a szituációból, mutassuk meg a kutyának, hogy az emberek megbízhatók ;)

Gyorsan bedobunk még egy kávét, aztán futás a buszhoz, az út minimum fél óra. A kávé elég jó vízhajtó, szóval van rá esély, hogy érkezésre már igencsak keményen össze kell szorítani a lábunkat, és másra gondolni sem tudunk, csak egy csendes helyre, ahol senki nem zavar… A kellemetlenségen kívül azonban egyéb gondok is vannak a rendszeresen, sokáig visszatartott vizelettel, és természetesen nemcsak az embereknél, hanem a kutyáknál is. Ráadásul négylábú társainknál sok esetben nem alkalmanként fordul elő, hogy hosszú ideig nem tudnak könnyíteni magukon, hanem akár egész életükben. Sok kutya képes felnőtt korában akár 8-10 órán át is kontrollálni magát, köszönhetően a pozitív tréningnek, de ez bizony egészségügyi problémákhoz is vezethez amellett, hogy rettenetesen kellemetlen.

Nézzük, mi is az a húgyhólyag: egy üreges szerv, amiben a vesékből érkező vizelet tárolódik. Kicsit hasonló egy lufihiz, amit vízzel töltenek fel. Üres állapotban nagyjából gömb alakú, amikor vizelettel telik meg, akkor pedig inkább körte. A vizelet a vesékből érkezik a húgyvezetékeken keresztül, a másik oldalon pedig távozik a húgycsövön át.

Amikor a hólyag eléggé megtelik, a hólyag falában levő speciális idegek üzenetet küldenek a kutya agyának, hogy menjen és jelezzen a gazdinak, itt az idő. Amikor a kutya kiér a szabadba, keres egy megfelelő helyet, ahol ellazítja a záróizmot, amely egy speciális izom a hugyhólyag nyakánál, és a vizelet kiürül.

A vese folyamatosan küldi a vizeletet a hólyagnak, ami nyilván egyre jobban tele lesz. Ebből egyértelműen következik, hogy egy idő után a kutya nem lesz képes visszatartani a vizeletét, és mivel a nyomás folyamatosan növekszik a záróizom környékén, egyre rosszabbul is érzi majd magát. Lehet, hogy kedvencünknek szuper kontrollja van a hólyagja fölött, és nem fordul elő baleset, de a kutya egészsége szempontjából sokkal komolyabb problémákat okozhat a rendszeresen, sokáig visszatartott vizelet, mintha elengedte volna magát a lakásban.

Mennyi időnként kell a kutyának kimennie? Ez egyedileg változhat, de az biztos, hogy minél hosszabb ideig kell tartania a vizeletét, annál rosszabbul érzi magát, és annál nagyobb az esélye, hogy valamiféle betegség alakul ki nála. Az idő, ami alatt a hólyag megtelik függhet attól is, hogy mit eszik a kutya. A tápokra például lehetséges, hogy többet isznak, és ezért több a vizelet is. Bizonyos zöldségek is elég sok folyadékot tartalmaznak.

Érdekes tény, hogy a kan kutyák húgycsöve hosszabb, mint a szukáké, így elvileg valamivel több ideig tudják visszatartani a vizeletüket, aminek nyilvánvalóan köze van a jelölő viselkedéhez.

Jusson eszükbe, hogy a kutyák sem születnek szobatisztán. A kölyökkutyák, úgy, ahogy a kisbabák, nem tudják sok ideig visszatartani a vizeletüket, nem tudják kontrollálni a záróizmot, így a hólyag idő előtt ürül. Nagyjából az történik, hogy mire a kiskutya rájön, hogy pisilnie kell, addigra be is csurrantott. Természetesen nem szabad a kiskutyát hibáztatni, büntetni ezért! A gazdi felelőssége, hogy elég gyakran legyen lehetősége üríteni, és megfelelően legyen tanítva!

Nagyjából 5-6 hónapos korban érik el azt a fejlettségi szintet, amikor teljes kontrolljuk lesz a hólyaguk fölött. Természetesen ez a dolog sem egyik pillanatról a másikra történik, a fejlődés nagyon szépen látható a kölykön. A szobatisztaságra való nevelés minden egészséges kiskutyánál sikerül vagy így, vagy úgy, de érdemes olyan gyakran kimenni egészségügyi sétára, amilyen gyakran csak lehet. Ha mégis baleset történik sincs semmi gond, nem kell egy kölyköt olyasmiért hibáztatni, büntetni, amit nem tud kontrollálni.

Amikor egy kutya egészséges, a vizelet jön és megy minden gond nélkül, szóval ha egy felnőtt kutya vizelési szokásai hirtelen megváltoznak és esetleg „illetlenné” válnak, érdemes felkeresni az orvost, hogy elsőként kizárhassuk a betegségeket.

Milyen problémák léphetnek fel?

Inkontinencia

Az inkontinencia azt jelenti, hogy a hólyagból a kutya akarata ellenére ürül a vizelet akkor is, ha a hólyag nincs tele. Szuka kutyák esetében az ösztrogén nevű hormon segít abban, hogy elég erős legyen a záróizom, emiatt lehetséges, hogy ivartalan szukáknál gyengébb az izom, és pihenéskor, alváskor szivárog valamennyire a vizelet. Ennek a problémának van lehetőség a gyógyszeres kezelésére.

Inkontinenciát más is okozhat. A kutyák, akiknek agyi vagy gerincvelővel kapcsolatos betegségük van lehetséges, hogy csöpögtetik a vizeletet, mert a hólyag falában levő idegek és az agy között megszűnik a kommunikáció, így a hólyag nem üzen a kutyának, amikor itt az ideje kimenni.

A prosztata megnagyobbodása ivaros kanoknál szintén akaratlan ürítést eredményezhet.

Minden olyan betegség, ami miatt a kutya sokat iszik – mint a cukorbetegség, vesebetegségek, Cushing–kór, bizonyos gyógyszerek – okozhat inkontinenciát, mivel a hólyag extrém gyorsan telik meg.

Húgyúti fertőzések

Szuka kutyák hajlamosabbak ezekre a betegségekre, mivel a húgycsövük rövidebb, mint a kanoké, így a baktériumok könnyebben elérik a hólyagot, de természetesen a kanok is ugyanúgy elkaphatják ezeket. A fertőzés hatására a hólyag túlzottan aktívvá válik, és gyakrabban húzódik össze a normálisnál, gyakori vizelési ingert okozva. Húgyúti fertőzés jele lehet a vér is a vizeletben.

Húgykövek

Ha valamilyen okból kövek képződnek, hasonló tünetek jelentkeznek, mint fertőzés esetén. A dolgok akkor válhatnak kritikussá, amikor ezek a kövek a hólyag kijáratához érkeznek, mert a kutya vizelete olyan anyagokat tartalmaz, amelyek a szervezet számára szükségtelenek és távozniuk kéne. Amennyiben nem sikerül üríteni, ezek az anyagok mérgezést okozhatnak. És ha ez nem lenne elég, vannak olyan kövek, melyek érdesek, éles szélűek, ami plusz fájdalommal jár. 

Többféle oka lehet, hogy a kövek alakulnak ki, például magas ásványianyag szint (kálcium, magnézium, foszfát), lúgos vagy savas vizelet, bakteriális megbetegedések miatt megváltozott pH érték, stb.

A hólyag daganatos megbetegedése

Daganatos megbetegedések közül az átmeneti sejtkarcinóma a leggyakoribb. Genetikai hajlam és környezeti tényezők is közrejátszhatnak a betegség kialakulásában, de lehet fajtára jellemző probléma is: skót terrierek esetében például sokkal magasabb az előfordulás esélye. Ahogy a rákos sejtek burjánzanak a hólyagban, akadályozzák, hogy vizelet érkezzen a veséből vagy vizelet távozzon a hólyagból. Mindennek tetejébe a betegség továbbterjedhet a kutya nyirokcsomóira és egyéb szerveire.

Mit tehetünk, hogy megőrizzük kedvencünk hólyagjának egészségét?

• Tarsuk tisztán! Ha hosszú szőre van, figyeljünk rá, hogy ápolt legyen, megfelelően le legyen nyírva, ha szükséges. Ezzel segítünk megelőzni a fertőzéseket.
• Mindig legyen tiszta víz a kutya előtt, hogy a baktériumok rendszeresen ki legyenek öblítve a hólyagból.
• Biztosítsunk megfelelő táplálékot, szellemi, fizikai elfoglaltságot, hogy a kutya teste és immunrendszere jó formában legyen.
• Adjuk meg a lehetőséget, négylábú társunkak, hogy olyan gyakran végezhesse el a dolgát, amilyen gyakran szükséges. Minél tovább tárolódik a vizelet a hólyagban, annál nagyobb esélye van a baktériumok bejutni, köveknek kialakulni, és méreganyagoknak felszívódni. Ne felejtsük el azt sem, mi hogy érezzük magunkat, amikor valamiért nem tudunk időben könnyíteni magunkon, a kutyának semmivel sem kellemesebb ez az érzés!

De én egész nap dolgozom! Nem tudom akármikor levinni a kutyámat...

Valóban sokan vannak, akik a hétköznapok nagy részét a munkahelyükön töltik. Elkeseredésre semmi ok, vannak lehetőségek arra, hogy a kutyának így se kelljen egész nap visszafognia magát. Íme néhány ötlet:

• Kertes, vagy kertkapcsolatos ház esetén jó megoldás lehet a kutyaajtó, amiből már elég profi fajtákat is lehet vásárolni, például olyat, amit a kutya nyakörvén lévő készülék irányít, vagy akár a kutyában levő mikorchip.
• Lehet szobavécét használni, ne higgyünk az olyan városi legendáknak, hogy egy kutya nem tud szobatiszta lenni, ha van bent is lehetősége elvégezni a dolgát. Ha megfelelő a tréning, természetesen semmi gond nincs ezzel. De a szobavécé nem jelenti, hogy kedvencünk jól meglesz séta nélkül!
• Választhatunk kutyanapközit, nagyon sok esetben eljönnek a négylábúért, és haza is hozzák.
• Kereshetünk sétáltatót, aki segít kivinni az ebet napközben, vagy akár megkérhetjük saját csemetéinket, hogy szórakozásból, vagy akár zsebpénz fejében vigyék el sétálni a kutyát.

Ne vegyük természetesnek, hogy minden szépen működik. Az ürítés megfelelő idegfunkciók, tudatosság és izmok összehúzódásának együttes eredménye. Ha valmelyik komponenssel probléma adódik, kész a baj. Figyeljünk négylábú kedvenceink hólyagjának egészségére!

Forrás:
https://www.vetwest.com.au/pet-library/bladder-stones-in-dogs
http://www.pethealthnetwork.com/dog-health/dog-diseases-conditions-a-z/transitional-cell-carcinoma-tcc-dogs
http://www.purdue.edu/uns/html4ever/2004/040419.Glickman.scotties.html

Photo by Torsten Dettlaff from Pexels
https://www.pexels.com/photo/animal-dog-puppy-pug-59523/

Már jó ideje dúl a félelem és rettegés nem csak Amerikában, hanem nálunk is. Biztos vagyok benne, hogy sok gazdi tudja majd, miről beszélek. Jessica Dolce 2011-es írásának 7 évvel később is ugyanúgy van létjogosultsága Magyarországon is.

Egy olyan dologról van szó, ami egyszerre jellemzi a zsúfolt városi utcákat és a széles erdei ösvényeket, nem függ sem fajtól, sem kortól, sem gazdasági helyzettől.

Ártatlan kutyák és gazdák tömegeit terrorizálják és üldözik az utcákon… más kutyák gazdái.

Dehát nem minden kutya szeret találkozni, ismerkedni, játszani a többi kutyával, legyen az teljesen idegen? Micsoda udvariatlan, durva dolog, hogy nem akarnak üdvözölni engem és a kutyámat! Nem így működik ez, melegszívű kutyabarátok, nem bizony.

Ma arra kérek minden kutyást, hogy álljanak ki azok mellett az ebek mellett, akik nyilvános helyen sétálnak miközben a felsoroltak valamelyike jellemzi őket:

• fertőző betegség
• pórázreaktivitás
• terápiás vagy munkakutya
• sérülés vagy fizikai fájdalom
• intolerancia más állatokkal szemben
• műtét utáni felépülési időszak
• félelem az ismeretlen vagy hangos kutyákkal szemben
• időskori problémák
• rehabilitáció alatt
• gazda, aki szeret egyedül sétálni

Ezek a kutyák és gazdák azok, akiknek térre van szüksége. Nekik is joguk van az utcán sétálni egy átlagos, 1.20-1.50 méteres pórázon, anélkül, hogy idegenekkel kelljen interakcióba lépniük, legyenek azok emberek, vagy kutyák. Mégis nevezhetjük őket üldözötteknek, mert nap mint nap zaklatják őket a vidám, jószándékú gazdák, akik ragaszkodnak a találkozáshoz.

Hiába próbálnak kétségbeesetten átmenekülni az út túloldalára, vagy elbújni a parkoló autók között, ezek azok a gazdák, akik nem hajlandóak elhinni, hogy létezik odakint a nagyvilágban élőlény, aki nem akar velük kapcsolatba lépni.

Hogyan ismerhetjük fel ezeket a terroristákat? Egyértelműen a csatakiáltásukból: „Az én kutyám barátságos!” vagy „Nem bánt!”

Válassz ki egy sarkot a városban, üldögélj ott egy kicsit, és szinte biztos, hogy találkozol a követező szituációval:

Jön egy kutya–gazda páros, akiknek térre van szükségük, dolgoznak a problémáikon, legyen az mondjuk most a pórázreaktivitás. Nevezzük őket „menekülőknek”. A négylábúnak akad némi gondja idegen kutyákkal, de képzés alatt áll, hogy megtanuljon nyugodt maradni ilyen helyzetekben is. „Menekülő” gazdi kiszúrja, hogy egy másik kutya közeledik, és ahogy a kiképző javasolta, próbál távolságot tartani, esetleg leülteti, lefekteti az ebet, szemkontaktust kér, stb. A cél, hogy kedvence nyugodt maradjon, amíg a másik kutya elhalad.

Csak azt nem veszi számításba, hogy egy „nembánt” gazdival került szembe.

Nézd! Épp ott vontatja „nembánt” kutya a gazdáját át a túloldalra, nyílegyenesen „menekülő” kutya felé.

„Menekülő” kutya tulajdonosa arrébmegy, próbál távolságot tartani továbbra is. Minden antropológus (vagy óvodás) egyértelműen le tudja olvasni a testjeleket: szemkontaktus és mosolygás kerülése, elfordulás, kétségbeesett kutatás menekülési útvonal után.

De hiába, „nembánt” gazdi érzéketlen a testbeszédre, és kitartóan közeledik.

A helyzet eszkalálódik, „menekülő” gazdi elveszti türelmét és csendesen de határozottan szól: „A kutyám nem szereti a többi kutyát.”

Mivel „nembánt” kutya gazdája láthatóan nem beszéli a nyelvet, folytatja az előrehaladást, egészen addig míg teljesen sarokba nem szorítja „menekülő” kutyát, aki egyre nyugtalanabbá válik. Lásd: kitámadás, ugatás társul a kínos küzdelemhez, hogy elmenjenek onnan, majd mint az öreg kutya, aki megunta, hogy a kamasz kölyök folyamatosan hágni akarja, „menekülő” gazdi felcsattan, az üzenet teljesen tiszta: „Állj! Ne gyere közelebb!”

Ekkor hangzik el a vidám csatakiáltás, „Nem bánt!”, amit már csak „menekülő” gazdi hátának mond, aki közben próbál eliszkolni kedvencével. Ezek után sértetten néz és motyog: „Mi baja a kutyádnak?”

A „menekülő” gazda megrendül, eszébe jut, vajon miért is dolgozik olyan keményen, hogy segítsen megoldani kutyája problémáit, mikor a körülöttük levő emberek, akiknek elvileg vannak szociális képességeik úgy viselkednek, mintha soha nem éltek volna közösségben.

Egy rövid közbevágás:

Csavarjunk egyet a dolgon, ugyanilyen járvány dúl a póráz nélkül sétáló, de irányíthatatlan kutyák esetében. A törvény azt mondja, tedd a kutyád pórázra. Rajtam kívül senki másnak nincs joga eldönteni, hogy kivel lép a kutyám kapcsolatba. Sem neked, a „barátságos” kutyáddal, aki csak oda akar köszönni, sem neked, aki „tudja”, hogy a kutyája sosem távolodik el tőle, egyedül és kizárólag csak nekem. Én döntöm el, hogy a kutyám találkozik-e a te kutyáddal. Amikor engeded, hogy a kutyád belerohanjon a pórázon sétáló kutyám arcába, elveszed tőlem a jogot, hogy eldöntsem, akarunk-e veletek találkozni. Egyáltalán nem szép dolog.

Azok a kutyák is jó kutyák, akiknek térre van szükségük. Lehet, hogy nem akarnak a te kutyáddal barátkozni, de joguk van a gazdájukkal pórázon sétálni anélkül, hogy idegenek zaklassák őket, és erőltessék az ismerkedést. Ezeknek a kutyáknak a gazdái sem akarnak jelenetet rendezni vagy ismeretlenekkel kiabálni. Nem akarják, hogy kedvencük helytelenül viselkedjen, megsérüljön, visszaessen a képzésben, vagy megijesszen valakit. Kérlek, kedves kutyabarát, adj ezeknek a kutyáknak és a gazdáiknak teret, és ha látod, hogy elfordulnak tőled és távolodnak, tartsd magad mellett a kutyád és haladj tovább szó nélkül.

Minden, amit szeretnének ezek a párosok, hogy békésen tudjanak sétálni, anélkül, hogy a parkban egy pad alá kelljen bújniuk, mert hallják a könyörtelenül közeledő gazdák csatakiáltását…

„Nem bánt!” 

A szerző, Jessica Dolce, DINOS™-nek nevezi a kutyákat, akiknek térre van szüksége (Dogs in Need of Space) és MDIF-nek a „nembánt” gazdákat (My Dog is Friendly). Az eredeti írás egy kampány részét képezi, ami arra irányul, hogy figyeljünk egymásra és egymás kedvenceire. Amennyiben hasonló problémával küzdesz és tudsz angolul, itt csatlakozhatsz a közösséghez: https://www.facebook.com/DogsinNeedofSpace/?ref=ts

További információ: https://dogsinneedofspace.com/

Forrás: https://notesfromadogwalker.com/2011/12/01/my-dog-is-friendly/

Rajz: Pinkóczi Barka

Akár állatokat, akár embereket tanítunk, előfordul, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztük. Lehet, sokkal gyorsabban megy minden, de az is lehet, hogy lassabban és az is, hogy az ember, vagy állat teljesen váratlan módon viselkedik. Mindig érdemes képzési tervet készíteni, mert így látjuk a lépéseket, és érdemes a tervet rugalmasan kezelni: ha változtatni kell, változtassunk.

Tegyük fel, hogy az addig szépen működő folyamat egyszercsak elakad. Sok módja van a segítségnek, lehet apró dolgokon változtatni, visszalépni egy, vagy akár több lépést a tréningben. Az is lehet, hogy az egészet tervet a kukába kell dobni és újat kitalálni. Ami nagyon fontos: ha elakadtok, ne erőltesd a kutyát, hanem segíts neki!

Most kifejezetten arról a megoldásról lesz szó, amikor visszalépünk a tréningben. A trénerek gyakran alkalmazzák ezt, több-kevesebb sikerrel. Azért csak több-kevesebb, mert nem mindig elég egy, vagy két lépést visszalépni. Van, amikor segít valamennyit, de az állat láthatóan nem érti pontosan mit is várunk tőle, ezért még mindig egy rossz verzióját mutatja a kívánt viselkedésnek.

Az a pont, ameddig visszalépünk az élőlény viselkedésétől kell, hogy függjön, nem önkényes döntésen. (Goldiamond)

Mit jelent ez? Azt, hogy addig a pontig kell visszalépni, amelyiknél az állat még sikeresen teljesíti a feladatot. Lehetséges, hogy ez egy lépés, de az is lehet, hogy három, vagy négy.

A több, mint 1000 szót ismerő border collie, Chaser gazdája és trénere szerint az a siker titka, ha nem hagyjuk a kutyát hibázni, a feladat mindig sikeres kell legyen. A kutyák is érzékenyek a hibákra, a siker pedig motiválja őket. Ha ilyenkor kiabálunk velük, azt mondogatjuk, hogy „nem, nem”, vagy „nem jó”, nem lesznek boldogabbak, és könnyen lehet hogy elveszítik a kedvüket, stresszesek lesznek, ami csak még több hibához és feszültséghez vezet.

Szóval ha valami nem jól működik, álljunk meg, és gondoljuk végig, hol lehet a hiba a tanítási folyamatban. Nem az a fontos, hány lépést lépünk vissza, hanem az, hogy az állat viselkedését tekintetbe véve tegyük.

Azt hihetnénk, hogy így lassabb lesz a tréning, de nagyon sok esetben pont az ellenkezője történik és egyre gyorsabban a fejlődés. Ez teljesen természetes, mivel egy olyan pontra térünk vissza, ahol az állat még biztos magában és a feladatában, így könnyen építi fel rá a következő viselkedést.

Lehetséges például, hogy a tréning 9. lépésénél ragadt le a kutya, viszont ha jól belegondolunk már a 7-nél, de lehetséges, hogy a 6-nál is voltak kisebb-nagyobb problémák, amelyek akkor elhanyagolhatónak tűntek, aztán lavina lett belőlük.

Ha ilyenkor önkényesen csak egy lépést lépünk vissza, és az állat még hibákat vét, akkor könnyen lehet, hogy végül ezekre a hibákra erősítünk rá. Olyan ez, mint építkezni: ha nem biztosak az alapok, mikor felkerül a tető, az egész ház összedől.

Meg kell keresnünk tehát azt a pontot, ahol az elvárt viselkedést még sikeresen hajtja végre a kutya. Mindig segítsünk, ne hagyjuk egy hibába belearagadni a kutyát, mert egyre többször hajta majd végre rosszul a feladatot, ami egyre jobban rögzül és egyre több idő lesz helyrehozni.

Szóval ha legközelebb elakadtok a tréninggel, lépjetek visssza annyi lépést, amennyi a kutyának szükséges, addig a pontig, ahol még pontosan tudja, mi a feladat és sikeresen végre is hajtja. Innen építsétek fel újra az egészet. Nem kell kapkodni! Jusson eszetekbe, hogy Róma sem egy nap alatt épült.

Forrás: http://stalecheerios.com/training-concepts/backtracking-teaching/

Brian Harper, az angliai Worcestershire-ben olyan megoldást talált ki, aminek segítségével az utcai lámpák kutyaürülékkel üzemeltethetők. A lámpák össze vannak kötve egy úgynevezett anaerob emésztővel, amelyben oxigén elvonása mellett mikroorganizmusok bontják le a biológiailag lebomló anyagokat. Ahhoz, hogy a lámpák működjenek, a gazdáknak össze kell szedniük kedvencük után a végterméket, ahogy eddig is, aztán a lámpához csatolt készülékbe helyezni, ahol aztán a mikroorganizmusok segtségével biometán keletkezik, ami működteti a lámpát.

Harper, aki tagja a Transition Malvern Hills nevű környezetvédelmi csoportnak, három évet töltött a fejlesztéssel, amiben a Malvern Hills Area of Outstanding Natural Beauty és a Methanogen Ltd támogatta. Tíz zacskó kakival a lámpák 2 órán keresztül tudnak világítani. Harper reméli, hogy az emberek ezáltal rájönnek, hogy még a kutyaürüléknek is van értéke, és ezen felbuzdulva egyre többen szedik össze a kedvencük után a végterméket. A következő lépés, hogy megpróbáljanak az ország parkjaiban ilyen lámpákat felállítani.

Sok fejlődő országban alkalmaznak olyan megoldásokat, melyekkel szennyvízből és állati trágyából lehet energiát nyerni. Van, ahol például a szupermarketek szállítóautói élelmiszer-hulladékkal üzemelnek. Sajnos az ürülékben levő energia nagy része így is kárba vész, köszönhetően a könnyebben használható és olcsóbb fosszilis üzemanyagoknak. Reméljük, hogy a kutyakakival üzemeltetett utcai lámpák megvilágítják az utat egy olyan jövő felé, ahol kevesebb a széthagyott ürülék és még enerigát is nyerünk a hulladékból. Jó lenne, ha nálunk is lennének ilyen kezdeményezések!

Forrás: https://www.springwise.com/new-street-lamp-powered-dog-poo/?utm_campaign=1046042_Springwise+Daily+-+2018-01-15&utm_medium=email&utm_source=Newsletter&dm_i=3GJ2%2CMF4Q%2C4QK611%2C2C1AL%2C1

John Bradshaw Ph.D. alapította és irányítja a világhírű Anthrozoology Institute-ot. 25 éve vizsgálja kutyák, macskák viselkedését, valamint a házikedvencek és gazdák közötti kapcsolatot. Rengeteg tudományos cikk, kutatás, kritika szerzője, melyek nem csak új megvilágításba helyezték a kutyák és macskák képességeit és szükségeleteit, hanem megváltoztatták azt is, hogyan tekintünk rájuk és hogyan gondoskodunk róluk. Nemrég kiadott könyvei, a Dog Sense és a Cat Sense a New York Times bestsellerei között szerepelnek, legújabb könyve a The Animals Among Us: How Pets Make Us Human 2017-ben jelent meg.
A könyv a házikedvencek és gazdáik kapcsolatával foglalkozik, ami meglehetősen nagy változásokon ment keresztül az elmúlt 100 évben, hiszen régen a háziállatok többsége dolgozott: távol tartotta a rágcsálókat, védte a területet, terelt, stb. Mégis, ahogy egyre jobban elvárosiasodtunk, az állatok tartásának szokása megmaradt. Bradshow szerint az állatok tartása az emberi természet olyan lényegi részévé vált, mely összekapcsolódott az evolúciónkkal, nélküle elveszítenénk valami fontosat.

Íme legutóbbi könyvéből néhány érdekes részlet:

• Nagyon sok kultúrában a nők a fiatal állatokat is szoptatták, kutyakölyköt, malacot, őzet, de még medvebocsot is
  
  
• Míg őseink kb. 50 000 évvel ezelőtt kezdtek el háziállatokat tartani, nyugaton csak a 17. században terjedt el a dolog.
  
  
• A háziállatok tartásának módja még szomszédos kultúrák esetében is más és más lehet. Az Amazonnál élő Achék a koatit, egy kis emlőst tartanak, de a közelben élő Ataweték szerintk a koati emberek hullájából táplálkozik, szóval sosem lehetne náluk háziállat.

• Az emberek több tízezer évvel azelőtt kezdtek otthon állatokat tartani, hogy az első domesztikált faj megjelent volna. A házikedvencek tartása lehetett voltaképpen az előzménye annak, hogy állatokat kezdjünk háziasítani.
  

• A macskák csak az elmúlt 150 évben lettek széleskörűen elfogadottak házikedvencként.

• Szinte minden kedvtelésből tartott hörcsög egyetlen nősténytől származik, melyet 1930-ban fogtak be Szíriában.

Forrás: https://www.psychologytoday.com/blog/animals-and-us/201710/26-things-you-probably-didn-t-know-about-our-love-pets