Forrás: Sophia Yin, Focus Exercises Poster

Ha kedvenced ugat és kitámad a zavaró dolgokra, vagy csak húz séta közben, egyik hasznos stratégia olyan szórakoztató gyakorlatokat végezni, melyek segítenek a kutyának rád összpontosítani. Ezek a gyakorlatok akkor működnek a legjobban, ha gyorsan, pontosan jutalmazunk és mozgunk, valamint, ha a testjeleink egyértelműek. A következő minták egyszerű gyakorlatokat ötvöznek olyan módon, hogy az összpontosítás szórakoztató legyen: ültetések hátrafelé haladva, láb mellett követés, ültetés láb mellett és tempóváltás.

A. Ültetések hátrafelé haladva: irányváltoztatás, elfordulás 90 vagy 180 fokkal (U-kanyar visszafelé), majd ismét ültetések.

A felső képen:
1. ültetések hátrafelé haladva
2. fordulás 180 fokkal, majd ismét ültetések

Az alsó képen:
1. ültetések hátrafelé
2. 90 fokos fordulás után ismét ültetések

B. Ültetések hátrafelé haladva: irányváltoztatás 90, 180, 270 vagy 360 fokot fordulva, majd séta tovább láb mellett.

A bal oldali ábrán:
A kutya bal oldalon halad, a vezetőnek az óramutató járásával megegyező irányba kell fordulnia.
Elsőként: ültetések hátrafelé haladva
Fordulás 90 fokkal, majd láb mellett követés tovább
Fordulás 180 fokkal, majd láb mellett követés tovább
Fordulás 270 fokkal, majd láb mellett követés tovább

A jobb oldali ábrán:
A kutya jobb oldalon halad, a vezetőnek az óramutató járásával ellenkező irányba kell fordulnia.
Elsőként: ültetések hátrafelé haladva
Fordulás 90 fokkal, majd láb mellett követés
Fordulás 180 fokkal, majd láb mellett követés
Fordulás 270 fokkal, majd láb mellett követés

C. Séta előre láb mellett: irányváltoztatás 90 (L-minta) vagy 180 fokkal, majd ültetések hátrafelé haladva.

A bal oldali ábrán:
1. Séta láb mellett haladva előre
2. 90 fokos fordulás, majd ültetések hátrafelé haladva

A jobb oldali ábrán:
1. Séta láb mellett haladva előre
2. 180 fokos fordulás, majd ültetések hátrafelé haladva

D. Láb mellett követés előre: irányváltoztatás 90 fordulásokkal vagy 180 fokos hátraarcokkal láb mellett követés közben.

A bal oldali ábrán:
1. Séta láb mellett haladva előre
2. Hátraarc 180 fokban az óramutató járásával megegyező irányban, majd láb mellett követés tovább

A jobb oldali ábrán:
1. Séta láb mellett haladva előre
2. Fordulás 90 fokkal, majd láb mellett haladás tovább

E. Láb mellett követés előre: irányváltoztatás láb mellett követés közben, 90 fokos fordulásokkal vagy 180 fokos U-kanyarokkal.

A bal oldali ábrán:
1. Séta láb mellett haladva előre
2. U-kanyar 180 fokkal az óramutató járásával ellentétes irányba, majd séta láb mellett

A jobb oldali ábrán:
1. Séta láb mellett haladva előre
2. Fordulás 90 fokkal balra, majd séta láb mellett

F. Sebességváltoztatás: hirtelen sebességváltoztatás 3-5 lépés erejéig.

1. Séta láb mellett normál sebességgel
2. Gyorsítás 3-5 lépés erejéig
3. Visszatérés normál sebességre

G. Sebességváltoztatás: hirtelen megállás és ültetések láb mellett.

1. Séta láb mellett haladva előre
2. Ültetések láb mellett

A genetikai öröklődés alapvető felfogása szerint egyedül a DNS az, amit utódainkra hagyunk, az olyan vonások, mint az emlékek, sebhelyek és óriási izmok nem átörökíthetők, mert ezek élettapasztalat révén szerzettek, nem azáltal, hogy megváltoztatják a genetikai kódot. A legújabb kísérleti bizonyíték azonban ellentmond ennek a feltételezésnek, és a tudósok most úgy gondolják, hogy tapasztalataink módosíthatják azt a módot, ahogy a gyermekeink teste lefordítja a genetikai kódot. Üdvözöljük az epigenetika furcsa és csodálatos világában a MinuteEarth jóvoltából.

A epigenetika azzal foglalkozik, hogyan irányíthatják a genetikai kódunkat a DNA-szekvenciánkon kívüli tényezők, ami azt jelenti, hogy az információ átadható az egyik generáció által a másiknak és megváltoztathat bizonyos tulajdonságokat anélkül, hogy megváltoztatná a genetikai kódot. Hogy is működik ez? 

A lenti videóban egy olyan kísérletet mutatunk be, ahol hímnemű egerek gyümölcsök illatától való félelemre lettek tanítva azáltal, hogy elektromos áramütést kaptak minden alkalommal amikor megérezték az illatot. Idővel, extra neuronok keletkeztek az orrukban, és az agyuk szag-feldolgozó központjában, ami szuper érzékennyé tette őket az illattal szemben.

Ez nem igazán meglepő: a patkányok teste válaszolt a fenyegetésre és jobban felszereltté tette őket ahhoz, hogy kiszagolják és elkerüljék a veszélyt. Ami különös volt, hogy amikor ezeknek az egereknek kölykeik lettek, ők szintén féltek a gyümölcs illatától és megvoltak az extra neuronok is az orrukban és az agyukban. Így esett az utódok utódjaival is. Mégis hogyan történhetett ez, amikor a két generáció egérkölyök soha nem találkozott az apjával vagy a gyümölcsillattal?

Ahogy a MinuteEarth magyarázza, lehetséges, hogy az utód örökölje azt a tulajdonságot, melyet a szülők tapasztalat alapján tanultak meg. Kiderült, hogy a félelem elültetése az apa egérben genetikai változásokat indított el, de nem magában a DNS-kódban. Sokkal inkább azt a módot változtatta meg, ahogy a genetikai kód utasításait a szervezet lefordítja és végrehajtja.

Minden élő sejtnek van genetikai kódja, és az ebben tárolt információ alapján bizonyos fehérjék keletkeznek, hogy életfolyamatainkat biztosítsák. Kémiai kapcsolók, úgynevezett epigenetikai címkék kapcsolódnak a DNS-hez, melyek képesek ki és bekapcsolni, vagy le és felkurblizni géneket, így a sejtek tudják, hogy milyen fehérjéket kell előállítani és milyen mennyiségben.

Ezeket a kapcsolókat okkal hívják epigenetikus címkéknek: ezeket a genetikai kódtól független tényezők változtathatják. A patkányok esetében tehát az apa gyümölcsök illatával szerzett rossz tapasztalata miatt az orr és az agy idegsejt növekedésével kapcsolatos epigenetikus címkék túl lettek hajtva, ami öröklődött a következő, az azután következő és az azután következő generációban is.

Hogyan történik ez pontosan? Nézze meg a MinuteEarth legújabb epizódját és megtudja, mi köze van mindennek az egérspermához, és hogy ez a fajta furcsa genetikai öröklődés nem csak a rágcsálókra érvényes, hanem emberek esetében is igazán elképesztő módokon jelenik meg.

Forrás: http://www.sciencealert.com/watch-the-science-of-genetic-inheritance-is-weirder-than-we-thought

írta Jake Buvala

bixentro 

Mi van, ha azt mondom, létezik egy olyan mágikus képlet, amivel meg tudod oldani minden problémádat?

Azalatt, hogy „minden problémádat” az összes kutyával kapcsolatos problémádat értem. Azalatt pedig, hogy „az összes kutyával kapcsolatos problémádat” azt értem, hogy a leginkább irritálóakat.

Ez még így is lenyűgöző, nem?

*Leveszi a varázslókalapot*
Fordítsuk komolyra a szót, emberek. Ma egy olyan képzési metódust mutatok, mely képes megoldani a legtöbb olyan problémát, amivel a kutyatulajdonosok napi szinten küzdenek. És mindez nem varázslat – tudomány.

Ha egyszer megérted, hogyan alkalmazd, jobban fel leszel készülve bármilyen, a kutyanevelés kalandjai során felbukkanó problémára.

Azért fantasztikus az egész stratégia, mert majdnem mindenre használható:

• Egyszerű és hatékony
• A kutyák viselkedésének és a tanulásukkal kapcsolatos elméleteknek a modern felfogásán alapszik (tudomány, je!).
• Nem igényel kemény bánásmódot, vagy szöges nyakörvet – a kutyák élvezik a dolgot
• Fejleszti a gazda és a kutya közötti kapcsolatot
• Meg tudja oldani a globális felmelegedést, az éhezés problémáját és vissza tudja fordítani a kopaszodást

Ez a bejegyzés meglehetősen hosszúra sikerült (inkább azt mondanám „epikus”), de ha komolyan gondolod, hogy végre szembenézel kedvenced problémáival, szánj rá az időt, hogy végigolvasd. Az internet ott lesz akkor is, ha végeztél.

Működni fog-e a módszer a te kutyád problémáival kapcsolatban?

A céljainknak most az felel meg, ha a viselkedési problémákat két kategóriába osztjuk. Ez a bejegyzés az első kategóriában levőkkel foglalkozik: a „zavaró” problémákkal. Ezek azok a dolgok, melyek tökéletesen normálisak és elfogadottak a kutyafélék társadalmában, de az emberek nem igazán értékelik őket. Ez az, amire úgy gondolunk, mint rossz modor. Olyan dolgok, amelyeket minden kutya csinál, míg nem tanul mást.

Beleértve, de nem kizárólag:

• Rombolás, rágás
• Szőnyegre pisilés
• A kert felásása
• Felugrálás a vendégekre
• Húzás pórázon
• Étel lopása az asztalról
• Kunyerálás
• Szüntelen ugatás
• Kölyökkori harapás
• A macska becserkészése (a macskatulajdonosok talán egyetértenek abban, hogy ez inkább rémisztő, mint zavaró, de ez még mindig egy normális, kutyától várható viselkedés).

A második kategória sokkal komolyabb. Ezek azok a viselkedések, melyek a kutya szorongásának eredményei, és ide tartozik minden fajta agresszív, vagy félelmet mutató viselkedés. A módszer segíthet, de nem fogja „meggyógyítani” az ilyen problémákkal küzdő kutyát. Az efféle gondok megoldásába rendszerint bevonják az ellenkondicionálás és a deszenzitizálás valamilyen formáját. De ez egy másik bejegyzés témája.

Honnan tudod, melyik kategóriába tartozik kedvenced problémája?

Kérdezd meg magadtól: szorong a kutyám? Azért viselkedik úgy, ahogy, hogy megvédje magát vagy hogy megbirkózzon valami félelmetessel? Az első kategóriába tartozó viselkedéseket okozhatja az unatkozás. A második kategória viszont mélyen boldogtalan állatkára figyelmeztet. Ahhoz, hogy meg tudd mondani a különbséget, szükséged van annak alapos megértésére, hogyan kommunikálnak a kutyák. Kérlek olvasd el ezt a posztot.

Ha még mindig nem vagy biztos benne, konzultálj jutalmazás alapú képzést alkalmazó kiképzővel. (Például velünk ;))

Ütemezz be egy látogatást az állatorvosnál.

Minden alkalommal, amikor a kutya kialakít egy új viselkedési problémát, első lépésként érdemes az állatorvost meglátogatni. Nagyon sok viselkedés, amiről úgy tűnik, a kutya csak bunkó kezd lenni, lehet betegség vagy sérülés következménye: lakásba piszkítás, félelem, agresszió, védelmezés, hiperaktivitás, a gazda figyelmen kívül hagyása, romboló viselkedések, stb., mind lehetnek tünetek. Számomra a legfeltűnőbb jele, hogy a kutyának egészségügyi problémája van, amikor a gazda azt mondja: „Pongó épp most kezdte ezt csinálni...”

A kutyának nem alakulnak ki minden ok nélkül problémái. Lehet, hogy Pongó azt próbálja elmondani neked, hogy beteg.

Ha kedvenced nem fél, beteg vagy sérült, ha csak úgy viselkedik, mint egy kutya, akkor folytasd a következő szakasszal.

Az alapvető képlet

Jessie Pearl

így hangzik:

Előzzük meg, hogy a nem kívánt viselkedés jutalmazva legyen, eközben tanítsuk és jutalmazzuk a kívánt viselkedést.

Vagy még egyszerűbben:

Előzzük meg a rosszat és jutalmazzuk a jót.

Nagyjából ennyi. Most jön a tl;dr (too long; didn't read / túl hosszú, nincs kedvem elolvasni) verzió. Abbahagyhatod az olvasást, ha akarod, nyugodtan kattints vissza a vicces macskás Youtube videóidhoz. Kellemes napot!

A részletek

Még mindig itt vagy! Úgy tűnik, érdekesebb vagyok, mint a macskás videók. EZT KAPJÁTOK KI, MACSKÁS VIDEÓK.

Az egésznek az a lényege, hogy cseréljük le a zavaró szokásokat elfogadható szokásokra. Taníts a kutyádnak egy új viselkedést, amit szeretnél a régi helyett, és a lelket is jutalmazd ki belőle minden alkalommal, ha a kutya azt csinálja. Így változtatod a nem kívánatost jó szokássá. Ugyanakkor akadályozd meg, hogy a kutya a régi viselkedést gyakorolni tudja, így  a régi viselkedés gyengül és végül eltűnik.

Egy percen belül lépésről lépésre átvesszük az instrukciókat, de először

Három dolog, amit meg kell értened, mielőtt hozzákezdünk:

Andrea Arden

Nem kívánt viselkedés, igen. Rossz viselkedés? Nem annyira.

Ebben a kontextusban egy viselkedést rossznak vagy jónak nevezni kissé bosszantó. Pongó nem szándékosan kezd rosszalkodni. Ő egy normális kutya, aki követi kutyaösztöneit, csak ezek történetesen ütköznek a gazda emberi ösztöneivel. De ahogy az egész kutyamegszégyenítős dolog mutatja, az emberek hajlamosak sötétebb motivációt látni a kutyájuk ugrándozása mögött.

A mód, ahogyan a viselkedésről gondolkodsz megváltoztatja, hogyan kezeled a viselkedést. Könnyű kiakadni ha úgy érzed, mintha a saját kutyád próbálná tönkretenni az életed.  Ám dühösnek lenni a kutyára semmin nem segít. Pongó nem azért állt bosszút, mert tegnap egyedül hagytad otthon, nem próbálja átvenni az uralmat a háztartás fölött, nem egy Rossz Kutya. Még csak halvány gőze sincs, miért nem csinálhatja amit csinál.

Mostantól a bejegyzés Pongó neveletlenségére mint régi viselkedésre hivatkozik, melyet lecserélünk egy új viselkedésre.

A régi viselkedést nem elég elnyomni.

Pongó okkal teszi, amit tesz. Azért ugat szüntelenül, mert ettől elmegy az a sátáni postás. Azért tépi szét a kanapé párnáit, mert unatkozik és ez szórakoztató. Azért húz pórázon, mert ez arra készteti dühítően lassú gazdáját, hogy sétáljon gyorsabban. Kiabálhatsz vele amennyit csak akarsz, hogy ne ugráljon fel Nagyira, ő csak annyit válaszol: „de hogy MÁSHOGY kéne köszöntenem?!”

Nem elég csak megszüntetni a viselkedést, tanítanod kell Pongónak egy újat, ami ugyanahhoz a következményhez vezet, mint a régi. A kutyák gyakran igazán megkönnyebbültnek tűnnek, amikor olyan tiszta iránymutatást ad nekik a gazda, mint ez. Szánj rá időt, hogy egy számodra megfelelő módot tanítasz kedvencednek arra, hogyan kéri amit szeretne, és meglátod, ahogy kapcsol: „Ó! Miért nem ezt mondtad elsőre?”

Csinálj nyugodtan bugyuta képeket és posztold őket interneten kedvedre (némelyik egészen vicces), csak eközben arra is használd azt a jól fejlett emberi agyadat, hogy tanítasz Pongónak egy jobb módot annak megszerszerzésére, amit szeretne.

A „jutalom” nem mindig jelent sütit.

Borzalmasan sokat fogsz jutalmazni a folyamat során, de mielőtt nekiindulnál a vásárlásnak, hogy felszerelkezz olcsó virslivel (ami nem rossz ötlet, hozz nekem is pár csomaggal, ha már ott vagy), tartsd észben, hogy a jutalom nem szükségszerűen kell, hogy étel legyen.

A jutalom (megerősítés) bármi lehet, amit a kutya az adott pillanatban szeretne. És mivel tudod, hogy Pongó okkal teszi azt, amit tesz (olvasd el az előző pontban), pontosan tudod, mit akar. A kutya, aki köszönteni akarja Nagyit, Nagyi figyelme által lesz megerősítve. A kutya, aki húz pórázon, azáltal lesz megerősítve, hogy hamarabb odaér, ahová akar.

A jutalomfalat remek kiegészítő megerősítés, határozottan használnod kéne, de nem mindig a fő vonzóerő.

Néha sokkal okosabbnak kell lenned azzal kapcsolatban, milyen jutalmat használsz — nem jutalmazhatod azzal Pongót, a Macskavadászt, hogy hagyod macskákat hajkurászni. Helyette jutalmazd valami olyannal, amit szeret, és ami kielégíti ugyanezt a szükségletet, mint pl. a frizbi, vagy a pecázás.

Minden viselkedés, ami jutalmazva van, nagyobb valószínűséggel ismétlődik. Bizonyosodj meg róla, hogy Pongó csak akkor kap jutalmat, ha tényleg az elvárt viselkedést produkálja.

A háromlépcsős képzési terv

Andrea Arden

1. Döntsd el, mi legyen az új viselkedés

Itt a fantázia ideje, gyerekek! Mondjatok pár ötletet, mi legyen Pongó új szokása. Ez az a dolog, amit akarsz, hogy a kutya csináljon, amikor találkozik azzal a dologgal (az antecedens), ami kiváltja a nem kívánt viselkedését.

Ez az, amit a kutyamániások előszeretettel neveznek úgy, hogy „összeférhetetlen viselkedés kialakítása". Ha Pongó épp a helyén fekszik, nem tud felugrálni Nagyira. Nem tudja megugatni a postást, ha épp a kedvenc játékát veszi fel és viszi oda hozzád.

Az új viselkedés lehet egyszerű, vagy összetett, ahogy szeretnéd, mindaddig míg tényleg dolgozol rajta négylábú társaddal. Néhány ötlet a kezdéshez:

Felugrálás
Egyszerű: ül
Extra: Feküdj a helyedre

Ugatás az ajtónál
Egyszerű: Ugat/Csend parancsra
Extra: Fogj meg egy játékot és hozd ide

Kunyerálás az asztalnál
Feküdj le a helyedre

Udvar felásása
Ásás kijelölt homokozóban játékokkal

Találj ki annyi lehetőséget, amennyit akarsz, de csak egyet válassz. Több mint egy viselkedést kérni összezavarja a résztvevőket.

Következőnek tanítsd meg a kutyával az új viselkedést a problémás helyzeten kívül. Hogy megtanuld, hogyan tudsz megtanítani egy kutyát új trükkre/viselkedésre, olvasd el: http://3lostdogs.com/how-teach-your-dog-practically-anything-complete-series

2. Előzd meg a régi viselkedést, vagy annak jutalmazását

Úgy kell alakítanod a környezetet, hogy fizikailag megakadályozhasd Pongó régi viselkedését. Tudj meg többet a bajkeverés kezeléséről itt:

Az első lépés nagyjából értelmetlen, ha a kutya továbbra is gyakorolja a régi viselkedést, amikor nem figyelsz. Engedni a kutyának, hogy nem kívánt viselkedésbe bonyolódjon egyben azt jelenti, hogy jutalmazva van érte. Minél többet csinálja, annál többször van megerősítve, tehát még többször csinálja és még többször lesz megerősítve. Ez egy ördögi kör.

Amikor megpróbálod megtörni kutyádnak azt a szokását, hogy megugatja a kondenzcsíkokat (a te kutyád is csinálja, ugye? Nem csak Jonas... ugye?), ne hagyd felügyelet nélkül az udvaron. Szét fogja ugatni a fejét és minden eddig elért eredmény megy a levesbe.

Előzd meg, vagy hagyd figyelmen kívül?

Néha nem szükséges megelőzni a régi viselkedést, elég, ha figyelmen kívül hagyod.

Honnan tudod, mikor melyik a megfelelő? A lényeg, hogy kontrolláld a jutalmat.

Péntek nevű kutyámnak az volt a szokása, hogy ugatott rám, amikor éhes volt:  ő volt a kutyáim között a szóvivő. Csendben tanácskoztak csoportosan, eldöntötték, hogy igen, valóban vacsora idő van, és Péntek jött, hogy elkezdjen kiabálni velem.

A megerősítés ebben a helyzetben az volt, hogy felkeltem és vacsorát csináltam. Ez az a fajta dolog, amit ignorálhat. A postás megugatásától eltérően, ami jutalmazva lesz (hiszen a kutya szerint emiatt megy el a postás végre), ha nem lépek közbe, Péntek nem lesz megerősítve azért, hogy engem ugat. Tegyük hozzá, hogy az ugatás valamelyest önmegerősítő, viszont örökké nem is túl izgalmas ugatni, pláne a vacsora helyett. Figyelmen kívül hagytam a viselkedést, vártam, míg csendben maradt, és akkor felkeltem vacsorát csinálni.

Ugyanez működik az asztalnál való kunyerálással is. Amíg az egész család pontosan követi a Ne Etesd a Kutyát az Asztalnál szabályt, elég, ha nem figyelsz oda és hagyod, hogy a kutya rájöjjön: a taktika nem működik.

3. Erősítsd az új viselkedést mint a gép

Ez a rész az, ahol összerakod az egészet.

Nagyi átjön látogatóba. Pongó kézben van tartva: pórázon van, hogy ne tudjon felugrálni. Nagyi kopog az ajtón, megkéred, hogy ne figyeljen a kutyára, míg a kutya azt nem csinálja, amit mondasz neki.

Add ki az utasítást: „Pongó, ül!”

Mivel sokszor, sok helyen gyakoroltátok ezt a trükköt (ugye?), Pongó leül. Nagyi leguggol és köszön. Adj Nagyinak néhány virslifalatot, Nagyi pedig odaadja őket Pongónak, míg Pongó lent tartja a fenekét a földön.

Vagy mondjuk megpróbálod Pongót, a Krónikus Pórázon Húzót rehabilitálni. Megtanítottad neki, hogyan kell szépen sétálni melletted, nyugis helyzetben, amikor nincs zavarás (első lépés). Ha szükséges, elöl csatolható hámot tettél rá, így minden húzásra való törekvése meghiúsul (második lépés).

Most már el tudtok sétálni a parkba. Arra kéred Pongót, hogy sétáljon melletted, ahogy gyakoroltátok. Amíg Pongó így tesz, áramoljanak a virslifalatok, mondd neki, hogy milyen JÓÓÓÓÓÓÓÓ KUTYAAAAAA is ő, és folytasd a sétát a park felé, ahol majd kedvére játszhat és szaglászhat. Amíg a póráz laza, minden jutalmat megkap. Igencsak jó üzlet.

A „jó üzlet” a lényeg. Azt akarod, hogy Pongó úgy döntsön, ez az új viselkedés sokkal jobban megéri, mint a régi, úgyhogy légy bőkezű. Használj igazán jó jutalomfalatot: virslit, valódi csirkét, nem száraz tápot. Ha huzakodós játékkal jutalmazod, hogy Pongó nem vadássza a macskát, csináld lelkesen!

Az Extinction Burst: Miért fordul elő néha, hogy a nem kívánt viselkedés rosszabb lesz, mielőtt javulna

Dyanna Hyde

Ez az apró fordulat összerombol rengeteg kiváló törekvést a viselkedésmódosításra.

Képzeld el, hogy ideje munkába menned. Beülsz az autódba, bedugod a kulcsot és elfordítod. Minden nap megteszed ugyanezt hónapok, vagy évek óta, és mindig az volt az eredménye, hogy az autó hűségesen életre kelt, hogy időben elvigyen dolgozni.

Most viszont semmi nem történik. Elfogadod egy vállrándítással és azt mondod, „Ó, oké. Azt hiszem ki kell találnom valami mást”?

Nem valószínű. Először nem. Valószínűbb, hogy még párszor megpróbálod beindítani a motort, miközben káromkodsz és vered az öklöddel a kormányt.

Ezt a kis dührohamot hívják kiégés előtti fellángolásnak. Mielőtt feladod a próbálkozást az autó beindítására, mindent beleadsz.

Ugyanez történik a kutya képzése során, amikor a kutya rájön, hogy a viselkedés, ami eddig hozzájuttatta ahhoz, amit akar, többé nem működik. Péntek üvölt nekem, hogy etessem meg, ami mindig működött, mert balek vagyok,  de amikor elkezdtem figyelmen kívül hagyni, nem adta fel azonnal. Még hangosabban ugatott. „Hellóóóóó! Hallasz? Mi a franc van, ember? ADJ ENNI!”

Ne add fel, amikor kutyád viselkedése romlik a képzés során, hanem vészeld át. Az extinction burst azt mutatja, hogy a képzés MŰKÖDIK. A kutya tanul. Ez az a pont, ahol realizálják, hogy taktikát kell váltaniuk, viszont nem örülnek neki.

Hogyan bizonyosodhatsz meg arról, hogy valóban működik

Emery Way

Légy olyan következetes, mint a napkelte.

A folyamat csak akkor működik, ha teljesen tisztában vagy azzal, mit akarsz a kutyának üzenni: a régi viselkedés nem működik többé, de itt ez az új viselkedés, ami sokkal jobb. Ha néha meghátrálsz és hagyod, hogy Pongó a régi utat válassza, ha rendszeresen megváltoztatod a stratégiát... ** akkor soha nem fog működni a dolog. Mindig várd el ugyanazt a viselkedést, mindig figyelj és légy biztos abban, hogy a háztartás minden tagja ugyanazon az oldalon áll. Tudom, hogy némiképp unalmasan hangzik, de működik.

Légy olyan türelmes, mint... valami igazán türelmes.

Ez nem gyors javítás. Nagyon egyszerű, ha már ráéreztél, de idő kell hozzá. Minden kutyakiképzéssel kapcsolatos tévéműsor úgy mutatja be a viselkedésmódosítást, mintha valami drámai és szexi dolog lenne, ami angyalt farag a bűnös kutyából 45 perc alatt, szépen csomagolva. De a valóságban a lassú és biztos nyer a viselkedésmódosítási versenyben.

Tudom, az, hogy „légy türelmes” olyasmi, amit könnyebb mondani, mint csinálni. Ez az, amit magam részéről a legnagyobb kihívásnak tartok a kutyakiképzésben. Feladtam Félretettem egy pár képzési tervet, mert nem vagyok elég türelmes, de dolgozom rajta.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni: MINDIG ERŐSÍTSD MEG AZ ÚJ VISELKEDÉST MINTHA AZ ÉLETED MÚLNA RAJTA.

Sok ember nem igazán hallja meg ezt a részt. Talán sokkal tolakodóbbnak kellene lennem. Képzeld el, hogy ott állok melletted bikaszarvakkal és azt kiabálom a füledbe: MINDIG ERŐSÍTSD MEG A KÍVÁNT VISELKEDÉST.

Azt tanítjuk Pongónak, hogy az új viselkedés sokkal jobban megéri, mint az új,  úgyhogy nem fukarkodhatsz a jutalom résszel. Az emberek nagyon jól jutalmazzák a kutyáikat első pár alkalommal a képzés során, aztán úgy gondolják, a kutyának már tudnia kell, kész vannak. Nem, nem, padawan. Emlékszel, mit mondtam fentebb arról, hogy légy türelmes és következetes? Az vonatkozik a megerősítésre is.

Azt szeretnéd, hogy a kutya megtanuljon a homokozójában ásni a virágágyások helyett? Győződj meg róla, hogy a homokozó mindig fel van töltve jutalmakkal, játékokkal.

Azt akarod, hogy a kutya ne ugráljon fel Nagyira? Győződj meg róla, hogy Nagyi csak akkor figyel rá, amikor ül.

Azt szeretnéd, hogy a kutya inkább veled játsszon a macska terrorizálása helyett? Bizonyosodj meg róla, hogy a játék a VILÁG LEGJOBB JÁTÉKA.

Általában véve ha úgy gondolod, elégszer erősítesz meg, még többször meg kell erősítened.

—————-

Szent egek, ez a bejegyzés tényleg epic. Ennek ellenére valószínű, hogy kihagytam néhány részletet.

U.i.: Mindig jutalmazz

*Ez csak elméletben van így. Nagyrészt inkább szeretetreméltónak találtam az igényeit, úgyhogy soha nem dolgoztam elég következetesen rajta.

**Elkövettem ezt a bűnt a múltban. A kutyáimnak megvannak a háborús sérüléseik, melyek bizonyítják.

Eredeti cikk: http://3lostdogs.com/how-to-solve-practically-any-annoying-dog-behavior-problem/ 

Egy reggel történt, amikor már teljesen ébren voltam. A zivatarok egész éjjel úgy csaptak át a farmon, mint a hullámok, és a mostani olyan hangos volt, hogy azt hittem, betörnek az ablakok. Lassie, a 14 éves border collie-m zihálva feküdt mellettem. Majdnem süket, de a csökkenő légnyomás, a felvillanó villámok és a mennydörgés csattanásai elegek voltak ahhoz, hogy pánikot váltsanak ki belőle. Ahogy ott feküdtünk együtt, és simogattam bársonyos, öreg fejét, azon a tanácson gondolkoztam, miszerint kerüljük a viharra érzékenyen reagáló kutya nyugtatását. „Arra tanítod meg, hogy még jobban féljen” — mondja a hagyományos bölcsesség. Csak egy dolgot mondanék: ez nem igaz.

Sok ideig azt tanultuk, hogy ha megpróbáljuk enyhíteni a kutya félelmét, az csak rosszabb lesz, ami  logikusnak tűnik amolyan leegyszerűsített inger-reakció módon. A kutya hallja a dörgést, odaszalad hozzánk, és mi megsimogatjuk. Voilà, meg is erősítettük abban, hogy jöjjön, amikor a dörgést hallja, sőt rosszabb, elsősorban abban, hogy féljen a vihartól. De nem ez történik, elmondom miért. Először is, nincs az a simogatásmennyiség, ami arra alkalmas volna, hogy a kutyánk pánikba essen. A félelem pont annyira nem vicces a kutyáknak, mint az embereknek. A félelem funkciója, hogy jelezze a testnek, vészhelyzet van, és az egyén, aki a félelmet érzi, jobb, ha tesz valamit, hogy a veszély és az ezzel járó félelem elmúljon.

Gondoljuk át így: képzelje el, hogy fagylaltot eszik, amikor valaki megpróbál betörni éjjel a házába. Megerősítené-e a fagylalt fogyasztásának élvezete a félelmet, tehát jobban félne-e a következő alkalommal? Vagy ha a dolgok fordítva működnének: kialakulna-e tudatalatti kényelmetlenség a fagylalttal kapcsolatban? Az viszont fenebiztos, hogy nem fog jobban félni a betörő érkezésétől, mert csokoládé-mokka-tejkaramellát evett az első alkalommal, amikor megtörtént.

Íme egy másik ok, amiért megsimogatni a vihartól félő kutyát nem teszi rosszabbá a helyzetet, és nem kell nagy levegőt sem vennie mielőtt elolvassa:  a vihartól pánikba eső kutyákkal kapcsolatos kutatás azt mondja, a simogatás nem csökkenti a stresszt a kutyában.* Ha tehát nem csökkenti a stresszt, hogyan működhetne megerősítésként? Mielőtt magyarázatot írna, hogyan nyugtatja meg a kutyáját egy szeretetteljes érintés, kérem vegye figyelembe, hogy (1) nem én végeztem a kutatást; (2) a saját kutyáim abbahagyják a járkálást és a vinnyogást, amikor simogatom őket a vihar alatt és (3) nem érdekel, mit mond a kutatás, én jobban érzem magam tőle, nem árt senkinek, úgyhogy akkor is csinálom.

A stressz kutatása

A viccet félretéve: fontos, hogy részletezzük, mire derített fényt a kutatás. A szerzők megmérték a kortizoltermelést, azét a hormonét, ami összefüggésbe hozható a stresszel. Kiderült, hogy a kortizol szintje nem csökkent, amikor vihar alatt a gazda simogatni kezdte a kutyát. (A legfontosabb tényező a kortizol csökkenésében egy másik kutya jelenléte volt.) Érdekes módon egy másik, a szociális kötődéssel kapcsolatos kutatás kimutatta, hogy bár a kortizol szintje csökkent az embereknél kutyákkal való érintkezés során, ugyanez nem történt meg kutyák esetében hasonló helyzetben.** Ugyanakkor mind a két faj esetében más hormonok és neurotranszmitterek mennyisége növekedett — beleértve az oxitocint, prolaktint és a béta-endorfint —, az összes olyan anyagé, melyek a kellemes érzésekkel és a szociális kötődéssel vannak kapcsolatban. Tehát a kutya simogatása vihar alatt lehetséges, hogy nem csökkenti a kortizolszintet, mely a stresszel áll összefüggésben, de ettől még lehetséges, hogy valami jó történik.

A másik oldalról nézve, egyszerűen lehetetlen, hogy a kutya simogatása még több pánikhoz vezessen a következő vihar alkalmával. A figyelmeztetés, hogy tönkreteszi a kutyáját azzal, ha megnyugtatja, egy 1930-as és '40-es évekbeli tanácsra emlékeztet, miszerint kerüljük el a rémült gyerekek nyugtatását azzal, hogy felkapjuk őket. Ezt a nézőpontot régen kidobták a pszichológusok, mert a kutatás bebizonyította, hogy bátor, kiegyensúlyozott, nem pedig függő vagy félelemmel terhelt gyerekekké fejlődnek azok, akik számíthatnak szüleikre, amikor az élet rémisztővé válik.

Egy klasszikus megközelítés

A legnagyobb kár, amit az idejétmúlt „ne simogasd a kutyát” tanács okozott, nem a viharhoz, hanem a klasszikus ellenkondicionálás magyarázatának buktatóihoz kötődik. A klasszikus ellenkondicionálás hatékony módja lehet egy viselkedés megváltoztatásának, mert azokat az érzelmeket változtatja meg, melyek a viselkedéshez vezetnek. A tipikus példa, ahogy állatok viselkedésének megváltoztatására használják: a látogatók jutalmat dobnak a kutyának, aki fél az idegenektől.

Érthető módon sok kliens tette fel a kérdést: „De nem teszi csak rosszabbá a helyzetet a jutalom adása, amikor ugat és morog? Nem kerül megerősítésre az ugatás és a morgás?” A válasz nem, ha a viselkedést a félelem vezérli. Emlékezzünk, a félelem nem vicces, és néhány darab étel, nem számít, milyen finom, nem írja fölül az agy késztetését, hogy elkerüljük azt.

Étel (vagy játék) dobálása egy félős kutyának arra tanítja, hogy a közeledő idegeneket összekösse valami jóval, ha a jutalom valóban, igazán jó, és a látogató elég távol van ahhoz, hogy ne nyomassza a kutyát. A klasszikus ellenkondicionálás az egyik legfontosabb eszköz egy kiképző vagy egy viselkedéssel foglalkozó szakember eszköztárában, még ha nehéz is meggyőzni az embereket, hogy kipróbálják. Úgy tűnik, mintha azért jutalmaznánk a kutyát, mert nem jól viselkedik, és büntetésközpontú, „le kell dominálnod a kutyád” társadalmunkban sok embernek nehezére esik, hogy megtegye. De én pontosan ezzel segítettem egy másik border collie-nak, az én Pippy Tay-emnek, amikor sok évvel ezelőtt elkezdett félni a vihartól.

A klasszikus ellenkondicionálás egy a sok mód közül, hogy segítsünk a vihartól pánikba eső kutyának. A következőket sikeresen alkalmaztam vagy önmagukban, vagy mint Pippy Tay esetében, kombinálva más módszerekkel: feromonterápia, borogatások, akupunktúra, akupresszúra, étrendváltoztatás és, komoly esetekben, gyógyszeres kezelés. Ha a kutyája fél a vihartól, a legjobb, ha konzultál egy viselkedéssel foglalkozó szakemberrel vagy állatorvossal, aki segít az önnek és a kutyájának leginkább megfelelő módszer kiválasztásában.

Jutalomfalatok vihar alatt

Pippy és én minden alkalommal kimentünk és labdáztunk, amikor vihar közeledett. Pip szeretett labdázni, és én azt akartam, hogy összekapcsolja a labda visszahozásának érzését a légnyomás esésével. Amikor a vihar megérkezett, bementünk, és minden alkalommal megetettem egy darab hússal, amikor hallotta a mennydörgést, attól függetlenül, hogyan viselkedett. Nem aggódtam a viselkedése miatt; arra az érzése fókuszáltam, ami a viselkedést kiváltotta.

Feladattal is összekötöttem a mennydörgést. „Nézd csak, Pippy, viharfalatokat kapsz!” — mondtam minden alkalommal, mikor a dörgés felhangzott. Megjegyzem, összeszorított fogakkal mondtam ki a szavakat hajnal háromkor, de két nyáron át csiripeltem a viharfalatokról, kihúzva az ágy melletti fiókot, onnan etetve minden dörgésnél. Nyár végére Pip abbahagyta a próbálkozást, hogy a pániktól vezérelve az arcom letépésével próbáljon a számba bújni a vihar elől. Elkezdte átaludni a mérsékelten hangos zivatarokat, még azért sem kelt fel, hogy jutalmat kunyeráljon, amikor a vihar tombolt. Amikor igazán hangossá vált a dolog, odajött hozzám, de sokkal kevesebb félelemmel, mint amit előtte mutatott.
A teljes körű tájékoztatás érdekében meg kéne osztanom, hogy ahogy Pip fejlődött, én ellenkező irányba kondicionálódtam. Elkezdtem utálni a viharokat, mert még a legcsendesebb esetén is elég sokáig ébren kellett maradnom és jutalomfalatot adnom Pipnek minden dörgés után. Most, hogy Pip már nincs velem, úgy tűnik kezdhetem elölről Lassie-vel. Sóhaj. Talán adnom kéne magamnak egy darab csokit minden alkalommal, amikor Lassie-nek adok egy jutalomfalatot!

A félelem ragályos

Hanyag lennék, ha nem említenék egy módot, amivel rosszabbá lehet tenni a helyzetet a pánikoló kutya számára, és az az, ha mi magunk elkezdünk pánikolni. A félelem érzése olyan kényszerítő erejű, hogy nagyon könnyen szétterjed. Az etológiai terminus erre az „érzelmi fertőzés”, amit a félelem csoporton belüli vírusszerű terjedésének magyarázatára használnak, és ami rendszeresen előfordul szociális fajoknál. Ha azt akarja, hogy a kutyája féljen a vihartól, idegenektől vagy más kutyáktól, csak ijedjen meg ön is. Ha fél a vihartól, teljesen lehetséges, hogy a kutyája átveszi és egyre idegesebb lesz.

Ugyanakkor ha fél (és ki ne tenné néha?), sincs minden veszve. Le tud nyugodni azzal, hogy a testére koncentrál: lelassítja a légzését és a mozdulatait, megváltoztatja a testtartását olyanra, ami magabiztos és relaxáló, halkan és csendesen beszél (ha egyáltalán). Ezek a tettek előnyösen változtatják meg az ön és a kutyája érzelmi állapotát. Minél nyugodtabbnak tetteti magát, valójában annál nyugodtabb lesz.

Ezt tartottam észben múlt éjjel, amikor azt gügyögtem, „Nézd csak! Viharjutalmak!” — és az éjjeliszekrényről elvett finom falatokkal etettem Lassie-t. Nekem sokkal több okom volt félni, mint neki: ő nem tudta, hogy az alagsor vízben áll, a vadvíz azzal fenyeget, hogy a hegyről lezúdulva összedönti a pajtát és elmossa az utakat körülöttünk. Amit tudott, az az volt, hogy minden dörgés egy darab csirkét jelez előre, és úgy tűnt, én ezt nagyszerű játéknak tartom. Viszonylag hamar megnyugodott, de én órákig feküdtem ébren. Azt hiszem tényleg itt az ideje némi csokit tenni az ágy melletti fiókba. Ha legközelebb látnak a barátok és észreveszik, hogy némi súlyt szedtem fel, tudni fogják, hogy viharos nyarunk volt.

Patricia McConnell 

*Nancy Dreschel, DVM, & Douglas Granger, PhD. 2005. “Physiological and behavioral reactivity to stress in thunderstorm-phobic dogs and their caregivers,” Applied Animal Behaviour Science 95:153–168.
**J.S.J. Odendaal & R.A. Meintjes. 2003. “Neurophysiological correlates of affiliative behaviour between humans and dogs.” The Veterinary Journal 165:296-301.

Forrás: http://thebark.com/content/reducing-fear-your-dog?page=3

A nyugtató jelzés egy norvég kutyakiképző, Turid Rugaas (2005) által bevezetett elnevezés azokra a viselkedésformákra, melyeket egy kutya mutat, amikor megpróbál nyugodttá változtatni egy szituációt. A csoportban élő állatoknak fontos, hogy legyenek kommunikációs módszereik, melyekkel képesek lecsendesíteni egy feszült helyzetet. Az egyedek közötti, folyamatban lévő konfliktusok gyengíthetik a falkát azáltal, hogy megnő az esélye a sérüléseknek és megzavarják az esetleges együttműködést. De valóban nyugtató jelzések ezek és valóban csillapítanak? Néhány közülük, mint a száj (vagy orr) nyalogatása, elfordulás vagy ásítás a stressz kifejezőeszközei is kutyák esetében. Van tehát valami különbség a nyugtató jelzések és a stressz jelzések között? Vagy egyszerűen különböző módokat alkalmazunk arra, hogy leírjunk hasonló viselkedéseket? A témával kapcsolatos újabb kutatások megkísérelték jobban megérteni ezeknek a viselkedésformáknak a funkcióját. (Gazzano and al., 2010; Mariti and al., 2010; Mariti and al., 2014).

A kutyák, mint szociális állatok összetett viselkedéseket fejlesztettek ki a testbeszéden és a vokalizáción keresztül. Néhány jelzés fenyegető, mint a morgás, ugatás, kitámadás vagy a fogak mutatása, céljuk mások távol tartása. Más viselkedésformák, mint afféle „békenyelv”, Rugaas szerint, arra szolgálnak, hogy fenntartsák a békét a kutyák között és elkerüljék vagy leállítsák a konfliktusokat.  A viselkedéseknek ezt az utóbbi kategóriáját nevezzük „nyugtató jelzéseknek”, ezek mind más kutyákkal, mind emberekkel való együttműködés során használatosak.

Körülbelül 30 viselkedésformát lehet nyugtató jelzésekként meghatározni. Íme néhány a legfontosabbak közül:

•        Száj (vagy orr) nyalogatása
•        Körbeszaglászás
•        Elfordulás/a fej elfordítása
•        Meghajlás
•        Lassú járás
•        Lefagyás
•        Leülés
•        Vakarózás
•        Körben járás
•        Ásítás
•        Mosolygás
•        Vizeletürítés/jelölés
•        Farokcsóválás 

Rugaas szerint a kutyák előszeretettel használják ezeket a jelzéseket, ha ki akarják fejezni nyugtalanságukat, amikor kényelmetlenül érzik magukat egy helyzetben. A kutya fölé hajoló ember, a közvetlen és hosszadalmas szemkontaktus, a kiabálás, a zavartság vagy a sarokba szorulás érzése tipikusan kiváltó okai ezen viselkedésformák egyikének vagy másikának.

Nagyon sok „nyugtató jelzés” beleesik a viselkedésformáknak azon kategóriáiba, melyekre a következőképpen hivatkoznak:

•        Helyettesítő viselkedések: amikor az állatok konfliktusba kerülnek két ösztön között, például meg akarnak közelíteni egy tárgyat, de eközben bizonytalanságot éreznek, néha olyan viselkedésbe bonyolódnak, ami nem változtat a helyzeten. A vakarózás, körbeszaglászás, mosakodás vagy körömrágás néhány a sok helyettesítő viselkedésforma közül. Állatokra és emberekre irányuló kutatások megmutatták, hogy ezek a viselkedések közvetlenül kapcsolódnak a a tapasztalt szorongás mértékéhez (Maestripieri & al., 1992; Troisi & al., 2000). A páviánoknál például, ha egy egyed közel kerül a domináns páviánhoz, magával kezd el foglalkozni (Castles & al.,  1999).
•        Békítő gesztusok: ezek a viselkedésformák arra szolgálnak, hogy ellensúlyozzák a másik állat részéről érzett fenyegetést. A megadó viselkedésformák, a meghajlás, a félrenézés és a mosolygás annak érdekében jelennek meg, hogy biztosítsák a másik felet az ártalmatlan szándékról. Ezekre a viselkedésekre egyértelmű példa, amikor egy kutya a hátára fordul vagy lehajtja a fejét a megadás jeleként, mert a gazda leszidja a szőnyeg levizeléséért. Az embereknél nagyon hasonlóak a békítő gesztusok, azzal csillapítunk le másokat, hogy összehúzzuk magunkat, lehajtjuk a fejünket és elkerüljük a szemkontaktust (Keltner, 1995).
•        Stresszjelzések: az ajak (vagy orr) nyalogatását, ásítást, a test megrázását, a szemek fehér részének mutatását (whale eyes), a fej mozgásait a stressz jeleiként azonosították. Ahogy a kutyák, mi emberek is hajlamosak vagyunk félrenézni és elfordítani a fejünket, mikor szorongunk (Perkins, 2012). Lehetséges, hogy néhány ezek közül a viselkedések közül segít növelni az állat képességét arra, hogy információt szerezzen és értékeljen egy helyzetet. Más jelzések, mint az ásítás vagy a test megrázása főképpen fizikai választok, a szorongás szintjének csökkentésére.

Ahogy láthatjuk, a különféle viselkedésformák, melyekre „nyugtató jelzések” néven hivatkozunk, nem kutyaspecifikusak, hanem gyakran igen hasonló módon kerülnek kifejezésre az állatvilágban. Mivel nekünk szintén megvannak a saját formáink ezekre a viselkedésekre, használhatjuk a saját tapasztalatunkat, hogy megpróbáljuk megérteni, mi zajlik a kutya fejében. Úgy tűnik, hogy különbséget tehetünk azok között a viselkedésformák között, melyek főleg önkéntelen, fiziológiai válaszok egy stresszel teli helyzetre, és azok között, melyek tudatos és szándékos próbálkozások arra, hogy belső állapotunkat és szándékainkat leírjuk.

Egy olasz kutatócsoport nemrég három kutatás keretében több kutya találkozását vette videóra, azt vizsgálva, hogy a nyugtató jelzések valóban jelzések-e, és hogy valóban nyugtatóak-e (Gazzano & al., 2010; Mariti & al., 2010; Mariti & al., 2014). Minden kutya 4 másik kutyával találkozott: egy ismerős szukával, egy ismerős kannal, egy ismeretlen szukával és egy ismeretlen kannal. A találkozás póráz nélkül történt egy elkerített területen és 5 percig tartott. Több, mint 3000 viselkedésforma került rögzítésre és a csapat 21 jelzést vizsgált, melyekről Rugaas említést tett: a fej elfordítása, másfelé nézés, félig csukott szemek, a másik oldala vagy hátsója felé fordulás, orrnyalás, lefagyás, lassú mozgás, meghajlás, ülés, ülés és a másiknak hátat fordítás, lefekvés, ásítás, a föld vagy a fal szaglászása, a másik kutya ívben való megközelítése, alacsonyan csóvált farok, lapulás, a másik kutya szájának nyalogatása, pislogás, cuppantás, a mellső végtag felemelése, enyhe vizelés. A nyugtató jelzések lényegesen gyakoribbak, mikor kutyák találkoznak egymással. Agresszív viselkedés esetén, mint az ugatás, morgás, odakapás, a kutyák sokkal nagyobb valószínűséggel mutatnak legalább egyet az elemzett viselkedésformák közül. Mikor a nyugtató jelzés kifejezésre került, jelentősen csökkent az esély az agresszióra. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a nyugtató jelzések csakugyan kommunikációs szerepet töltenek be, és megerősítették a nyugtató hatásokat a másik félben.

A biológiában, a jelzés mint elnevezés a jellemvonások vagy viselkedések elnevezésére használt, melyek megváltoztatják a befogadó viselkedését olyan módon, hogy az a jel kibocsájtójának előnyére szolgál (Bradbury, 1998). A nyugtató jelzések esetében, mondhatjuk: igen, a nyugtató jelzések csakugyan olyan információt hordoznak, amely lecsillapítja a másik kutyát és lehetővé teszik, hogy a helyzet nyugodt legyen. De mint mindig, a dolgok sosem feketék és fehérek, így nagyon sok, ha nem minden jelzés a stressz kifejezője is. Amit ezen a ponton még mindig nem tudunk: hogy ezek a jelzések valóban a kutya által tudatosan megjelenítettek-e kísérletképpen a szituáció megnyugtatására. Néhány a viselkedésformák közül többnyire automatikus funkció és még ha befolyásolja is, hogyan lépnek kapcsolatba egymással a kutyák, több kutatásra van szükség ahhoz, hogy teljesen megértsük a szerepüket a kutyák kommunikációs repertoárjában. 

Jennifer Cattet Ph.D. ,
Smart Animal Training Sytems

Az eredeti tartalom itt érhető el: http://blog.smartanimaltraining.com/2014/12/03/calming-signals-are-they-truly-signals-or-jcalming/ . A fordítás a Smart Animal Training Systems írásbeli engedélyével jelent meg. További információért látogasson el a www.smartanimaltraining.com oldalra.

A legtöbbünk hallott a klasszikus kondicionálásról: Pavlov megmutatta, hogyan válhat egy semleges inger jelentőségteljessé egy kutya számára, ha olyan valami követi, ami testi reakciót vált ki. Magyarán, ha az önmagában jelentés nélküli csengőt következetesen étel kíséri, elég egyedül a csengő hangja, hogy kiváltsa a nyáladzást. Ez a felfedezés jelentős hatással volt arra, hogyan értsük meg a tanulást és kulcsfontosságú eleme volt a behaviourizmusnak, a 20. század legbefolyásosabb iskolájának. Még, ha manapság bővült is a viselkedésekkel kapcsolatos tudásunk, beleértve a kognitív, genetikai, biológiai hatásokat, a klasszikus kondicionálás még mindig fontos része kutyánk viselkedésének. És ez nem csak a képzésre korlátozódik! A nap során, bármilyen idős, kutyánk új asszociációkat épít ki, melyek befolyásolják, hogy érez, hogy reagál és hogy lép kapcsolatba az őt körülvevő világgal. Mint vezetői és legtöbb elsődleges szükségletük kielégítői, alapvető szerepet játszunk abban, mit tanul meg és hogyan érez a világ iránt, amiben él. A klasszikus kondicionálás alapos megértése jelentős különbséget jelenthet Fido viselkedésének befolyásolásában.

Ahogy Bob Bailey gyakran mondta: Pavlov mindig a vállunkon ül. Más szavakkal: minden esetben, amikor kapcsolatot teremtünk kutyánkkal vagy a kutyánk kapcsolatot teremt a környezettel, ott van annak a lehetősége, hogy kialakul egy az eseménnyel összefüggő pozitív, negatív, vagy semleges asszociáció. Mivel nincs szükség annak megtanulására, hogy az étel jó, az elektromos áram nem jó és a hangos zajtól el kell futni, az ingerek ezen kategóriája nem függ a körülményektől (feltétlen reflex). Más szavakkal, nincs szükség semmilyen előzetes tanulásra, ami kiváltja a reakciót. Ami a legfontosabb a klasszikus kondicionálásban nagyon egyértelmű:  ha valami semleges dolgot, legyen az egy hang, egy hely, egy szó vagy egy esemény, valami a kutya számára jelentőséggel bíró követ (ami a körülményektől független, azaz feltétlen), mint például étel, áramütés, hangos zaj, akkor a kettő összekapcsolódik akár pozitív, akár negatív ami történt.

A képzésben rendszeresen használjuk a kutya azon képességét, hogy ilyen módon tud asszociációkat kialakítani. A klikker például egy jelentőség nélküli valami a kutya számára, míg következetesen étel nem követi. Ugyanígy, mikor megkérjük a kutyánkat, hogy üljön le és adunk neki egy falatot, mert letette a hátsóját — ahogy a csengő hangjánál is — néhány ismétlés után az „ül” szó összekapcsolódik az étellel. Természetesen a klasszikus kondicionálás nem az egyetlen módja annak, hogy asszociációk (kapcsolatok) alakuljanak ki, az esetek többségében az operáns kondicionálás szintén képbe kerül. (Az operáns kondicionálás alapjairól egy következő bejegyzésben lesz szó.) Amit jelen esetben fontos megérteni: annak, ha a kutyánk örömmel ül le, részben az az oka, hogy az „ül” szó magával a cselekedettel együtt, összekapcsolódott az étellel. Ugyanígy, mikor jutalmat adunk a kutyának, mert szépen sétál a pórázon mellettünk, létrehozunk egy pozitív asszociációt a kutya agyában a hozzánk közeli sétálással kapcsolatban. Ha úgy döntünk, hogy a jutalomfalatok helyett fojtó nyakörvet vagy szöges nyakörvet használunk, a kutya megtanulja ugyan a viselkedést, de a klasszikus kondicionálásnak köszönhetően, mellékhatásként kellemetlen érzések is társulnak a mellettünk való sétához. Ez az, ahol könnyen érthetővé válik, milyen mértékben befolyásolja a tanítási módszer, amit választottunk, a kutyánkkal való kapcsolatunkat.

Mi van, ha éppen nem képezzük? Hogyan befolyásolja a klasszikus kondicionálás a kutyám viselkedését? Nézzünk néhány példát először emberekkel. Ha szemüveget visel, valószínűleg kérték már arra, hogy üljön egy olyan eszköz elé, ami levegőt fúj a szemébe. Meglehetősen kellemetlen és általában pislantást vált ki. Képzeljük el, hogy az orvos azt mondja „kék” azelőtt, hogy a levegőt fújják. A „kék” szó általában nem vált ki semmilyen érzelmi választ, úgyhogy nem kéne, hogy reagáljunk rá. Hány ismétlés lenne szükséges, hogy a „kék” szó hallatán pislantsunk? Képzeljük most el, hogy a kék szót hallja közvetlenül azelőtt, hogy elüti egy autó. Néha, mikor az esemény nagyon intenzív, különösen ha félelmet keltő, elég egyetlen alkalom, hogy tartós hatással legyen ránk. Így kezdődik sok fóbia. Egy népszerű kísérletben Watson egy fehér patkányt mutatott be Albertnek, egy 9 hónapos fiúnak. A kisfiú nem félt a patkányoktól, úgyhogy nem reagált semmilyen különös módon a jelenlétére, még játszott is vele. A kísérlet alatt viszont, minden alkalommal, mikor a gyerek kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a patkányt, hangos, acélok által keltett zajt idéztek elő mögötte. Mindössze néhány próbálkozás után, mikor visszavitték a patkányt a szobába, a kis Albert a zajok nélkül is pánikba esett. A fehér patkány, ami eredetileg semleges volt, most egy kondicionált inger lett (a hanggal való összekapcsoláson, asszociáción keresztül). Albert félelme később általánossá vált más fehér és szőrös dolgokkal kapcsolatban is, mint egy fehér nyuszi vagy a Mikulás szakálla.

Nézzünk néhány átlagos példát kutyákkal kapcsolatban:

•        A gazda kinyit egy zacskó chipset és ad egyet a kutyának. Nem fog sok ideig tartani, mire a kutya rohanni fog a gazdához amikor meghallja a zacskó zörgését (ugyanez vonatkozik a hűtőszekrény ajtajára is).
•        Amikor elvisszük kutyát állatorvoshoz, az eleinte semleges, aztán idegenek fogdossák, hurcolják, böködik,  így a legtöbb kutyánál már az állatorvos látványa is nagyon hamar stressz forrása lesz.
•        Amikor a kutyánk fölé hajolunk, általában megsimogatjuk, de jelen esetben sietünk és határozottan megragadva a nyakörvét, erőteljesen betoljuk a ketrecébe. Ami eleinte kellemes érzéssel tárult, most félelmi reakciót vált ki a kutyában, aki innentől biztosan az elkerülés jeleit fogja mutatni.
•        Észrevesszük, hogy a kedvenc pár cipőnk foszlányokban van, úgyhogy odahívjuk a kutyát és kifejezzük dühünket. A kutya most kapcsolta össze velünk a kitörésünket és lehetséges, hogy félelmet mutat majd hasonló helyzetben.
•        Mikor sétálunk, minden alkalommal, amikor észreveszünk egy másik kutyát, felkészítjük magunkat és megfeszítjük a pórázt, mert arra számítunk, hogy a kutyánk erősebben fog a másik kutya felé húzni. Az ismétlésekkel a kutya megtanulja, hogy egy másik kutya jelenléte, amikor pórázon van, a kényelmetlenség forrása és reaktivitás alakulhat ki.

Folytathatjuk tovább és tovább példákkal, hogyan befolyásolja ez a fajta asszociatív tanulás a kutyánkat minden helyzetben, egész életén keresztül. Amire fontos emlékeznünk, az az, hogy a klasszikus kondicionálás majdnem mindig szerepet játszik. Bármilyen tapasztalat is legyen az, semleges, kellemes vagy kellemetlen, nagyban múlik azokon a döntéseken, amiket hozunk, és a kutya temperamentumán. Néhány kutya természetéből adódóan magabiztosabb és barátságosabb mint mások. El tudjuk például kerülni a várható félelmeket és szorongásokat azáltal, hogy megelőzésképpen ételt vagy egyéb kellemes ingereket párosítunk össze bizonyos eseményekkel, melyek különben kellemetlenek lennének, mint például az állatorvos meglátogatása (lásd a kapcsolódó bejegyzést), körömvágás, kefélés, ketrecbe zárás, a nyakörv megragadása, idegenek, más kutyák, stb... Sokkal könnyebb megelőzni a félelmetes eseményeket a kezdetektől, mint megoldani őket, amikor már vannak. Ugyanakkor a klasszikus kondicionálás nagyszerű mód, hogy segítsünk az állatnak túlesni a szerzett félelmeken, azáltal, hogy összepárosítjuk például étellel a szituációt (miközben biztosítjuk, a legjobb eredmény elérése érdekében, hogy a kutya tűréshatár alatt maradjon, más szavakkal, a félelmetes szituáció olyan szintű legyen, ahol a kutya még nem mutatja érzelmi reakció jeleit) (lásd a kapcsolódó bejegyzést).

Összességében, minél több pozitív tapasztalatot szerez a kutya, annál magabiztosabb lesz. Ahogy Ian Dunbar mondaná: ne vedd a kutyád temperamentumát magától értetődőnek... ha barátságos, lehet még barátságosabb!

Jennifer Cattet Ph.D. ,
Smart Animal Training Sytems

Az eredeti tartalom itt érhető el: http://blog.smartanimaltraining.com/2014/02/24/classical-conditioning-in-dogs-beyond-the-training-session/ . A fordítás a Smart Animal Training Systems írásbeli engedélyével jelent meg. További információért látogasson el a www.smartanimaltraining.com oldalra.

Gyakran feltételezzük, hogy tréning során a büntetés és a jutalmazás közötti választás pusztán személyes beállítottság kérdése. Azokat az eszközöket használjuk, amelyeket a leginkább hatékonynak tartunk, és amelyek használatában jártasságot szereztünk. Ha meg tudjuk tanítani a kutyát ülni azzal, hogy nyomást gyakorlunk a hátsó részére, miért használnánk jutalomfalatot? Ha a pórázkorrekció meggátolja a kutyát abban, hogy kilépjen a helyes pozícióból vagy felugorjon egy emberre, miért használnánk jutalomfalatot? A jutalmakra gyakran úgy tekintenek, mint megvesztegetésre olyan viselkedésekért, melyek hozzáértéssel megtaníthatóak averzív inger (olyan tárgy vagy helyzet, amit az alany kellemetlennek vagy fájdalmasnak talál és ezért elkerülni igyekszik) alkalmazásával is, ami visszanyomja a nemkívánatos ösztönöket is. Mások úgy tekintenek a jutalmak használatára, mint előnyben részesített módszerre ahhoz, hogy elkerüljék az állatnak okozott kényelmetlenséget, fájdalmat vagy a felette való hatalmaskodást. Miért nem ösztönözzük az állatokat kreativitásra és problémamegoldásra a képzésben? Miért nem azt tanítjuk meg a kutyának, hogy ülni mókás és élvezetes, ahelyett hogy fenyítést fog kapni, ha mást csinál? A jutalmazást választani a büntetés helyett nem csak hatékonyság, etika és egyéni döntés kérdése. Embereken és állatokon végzett kísérletek megmutatták, hogy a negatív tapasztalatoknak gyorsabb és tartósabb hatása van mint a pozitívaknak.  Miért? Mert az agy egyik funkciója, hogy életben tartson minket, és az életben maradás azon múlik, hogy megtanuljuk, hogyan kerüljük el a fájdalmas vagy halálos helyzeteket. Ennek eredményeként azonban averzív ingert (az averzív inger olyan tárgy vagy helyzet, amit az alany kellemetlennek vagy fájdalmasnak talál és ezért elkerülni igyekszik) alkalmazni nagyobb kockázattal jár, mert az állat érzéseinek befolyásolásával további problémákat kreálunk. Sok kutató hiszi, hogy az érzelmeknek fontos szerepe van a gyors és alkalmazkodó viselkedés kiváltásában és így abban, hogy életben tartsanak minket. Ez a jelenség emberrel kapcsolatos témaként több, mint 40 éve áll a figyelem középpontjában. Az érzelmek szabályozásáért felelős agyi struktúráink hasonlóak, ezért amit az emberben látunk, segíthet megérteni, mi történik a háziállatainkban.

A házassági tanácsadásból ismert tény, hogy a stabil kapcsolathoz 5:1 arányban kell lenniük a pozitív interakcióknak a negatívakhoz képest. (Marano, 2004) Elég egy durva szó, egy kritikus vagy szarkasztikus megjegyzés ahhoz, hogy árnyékot vessen a megbecsülés és a szeretet számos kinyilatkoztatására. Hajlunk arra, hogy a negatív megjegyzésbe kapaszkodjunk, leeresztve, érvénytelenítve és úgy érezve magunkat, hogy nem tisztelnek. Hasonlóképpen annak, hogy elveszítjük a pénzünket vagy a barátainkat nagyobb hatása van ránk, mint az ellenkezőjének (új barátokat szerezni és pénzt nyerni). Ugyanígy, egy lukulluszi lakoma során a csótánnyal való legrövidebb találkozás is élvezhetetlenné teszi az ételt. De mi ennek az ellenszere? Nincs olyan, ami egyenértékű volna. Ahogy egy orosz közmondás tartja: „egy kanál kátrány elronthat egy hordó mézet, de egy kanál méz semmit nem tesz egy hordó kátránnyal” (Rozin és Royzman, 2001). A kondicionált íz-averzióval kapcsolatos kutatások mind embereknél, mind állatoknál megmutatták, hogy elég egyetlen próba a megtanuláshoz és a tartós hatáshoz (Garcia & al., 1974). A rossz általában legyőzi a jót. Miért ilyen aszimmetrikusak a hatások? Azért, mert sokkal jobb túlreagálni egy feltételezett fenyegetést, mint nem reagálni egy valódira! Amikor az életben maradásról van szó, talán csak egyetlen esélyünk van a reagálásra és arra, hogy tanuljunk a tapasztalatból. Másrészt viszont, ha nem figyelünk túlzottan néhány bogyóra az út mellett, valószínűleg nem szenvedünk hátrányt.

Ezek a negatív előítéletek tehát az alkalmazkodás szempontjából értékesek. Először is a negatív események sokkal károsabbak, mint amennyire a pozitív események előnyösek: nem létezik például pozitív megfelelője a halálnak. Annak van tehát a legmagasabb prioritása, hogy megtanuljuk, mely események vezetnek végzetes és visszafordíthatatlan következményhez. A negatív szituációk általában gyors választ is kívánnak, nincs sok lehetőség próbálkozásra és hibázásra, míg a pozitívak újra és újra megtapasztalhatók. Minél hamarabb ismeri fel egy állat a veszélyt, valószínűleg annál tovább él. A vadonban az agy gyorsan reagálhat ugyan a veszélyre, viszont szintén gyorsan vissza tud vonulni egy kiegyenlített belső egyensúlyi állapotba. A vadló az életéért fut, mikor egy hegyi oroszlán üldözi, de azonnal visszatér a legelészéshez, ahogy a ragadozó elmegy. A támadások között akár napok is eltelhetnek a horizont óvatos megfigyelésével valódi stresszt kiváltó tényezők nélkül.

Hogyan vonatkoztatható ez az állatok kiképzésére? Minden averzív ingernek, más szóval bárminek, amit a kutya (vagy ló, macska, vadászgörény, stb.) kellemetlennek, ijesztőnek vagy fájdalmasnak érzékel, sokkal hosszabb hatása van, mint bármi kellemesnek. Ráadásul amikor a negatív inger felkelti az állatok figyelmét, elveszítik a problémamegoldó képességüket. Hogy tudnál végiggondolni egy helyzetet, és hogy tudnád megérteni, mit kell tenned, mikor felfokozott érzelmi állapotban vagy, és a figyelmed az averzív ingerre irányul?  Pórázkorrekciót használni tehát nem egyenlő a helyes pozícióban haladás jutalmazásával, még ha végül is a kutya meg tud tanulni laza pórázon és láb mellett sétálni mindkét módszerrel. Neurológiai szempontból, minden korrekció negatív hatással lesz a kutya pszichéjére, stresszt vált ki és lehetséges, hogy tehetetlenségérzést is (a pórázrántások szükséges számú ismétlése miatt). Ahogy már tárgyaltuk, természetes helyzetben az állatok nagyon gyorsan vissza tudnak térni egy relaxáltabb elmeállapotba. Az agyunk nem alkalmazkodott a folyamatos stresszt kiváltó tényezőkhöz. Az állatok valójában hajlamosak elkerülni a negatív tapasztalatokat azzal, hogy odébb mennek vagy felkutatják ezek forrását, így minimalizálva, hogy hosszabb ideig ki legyenek téve a hatásnak. Mi történik, amikor folyamatosan el kell viselniük ezeket? Az egyik gyakran hangoztatott érv az averzív ingerek alkalmazása mellett úgy szól, hogy az élet tele van negatív tapasztalatokkal, szóval nem lesz igazán nagy hatással az állatra, ha hébe-hóba büntetést alkalmazunk. De éppen azért, mert az élet már eleve tele van kihívással, meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy minimalizáljuk a negatív tapasztalatokat, amelyeket társunknak le kell küzdenie.

Hogy segíthetünk háziállatunknak, hogy leküzdje a rossz tapasztalatot? Szerencsére az újra és újra megtapasztalt pozitív élmények miatt fokozatosan új idegi kapcsolatok létesülnek: így tanulnak az állatok. Viszont sokkal több pozitív tapasztalatra van szükség, hogy lecseréljünk egy negatívat, és minél megrázóbb az esemény, a folyamat annál tovább tart. Ezért is lehet kockázatos averzív ingert alkalmazni. Az állat érzékenységétől függően – de attól függően is, hogy milyen asszociációkat alakított ki az agy (pl. a büntető személy és negatív élmény között) –, a végére talán több munkánk lesz, mint hasznunk. Visszacsinálni a negatív tapasztalat hatásait időbe és elkötelezettségbe kerül. Anélkül, hogy bármilyen etikai szempontot figyelembe vennénk, praktikus nézőpontból, sokkal könnyebb és hatékonyabb a pozitív asszociációk előnyben részesítése a negatívok helyett.

Ezenkívül ez a „negatív előítélet” az egyik oka, hogy miért olyan fontos küszöb alatt tartanunk az állatot, mikor félelmi és reaktivitási problémákon dolgozunk (többet erről a témáról a „Reactivity and Aggression in dogs – Managing and Treating” című cikkben olvashat). Ha minden negatív tapasztalat nagyobb hatással van az agyra, mint sok pozitív, minden alkalommal, mikor a kutya megijed és/vagy reaktív, csak rontunk a helyzeten. Az agyban az idegek közötti kapcsolatok erősödnek. Az ijesztő ingereket egyre többször kell felülírni pozitívakkal, hogy le lehessen küzdeni a félelmet.

Az állat agya miatt, ami arra van drótozva, hogy különös figyelmet fordítson a negatív tapasztalatok felé, alapvető, hogy megértsük mennyire befolyásolja ez a jelenség háziállatunk viselkedését. Jólétük előfeltétele, hogy segítsünk nekik biztonságban érezni magukat, kifejleszteni a problémák leküzdéséhez szükséges képességeket, és pozitív asszociációkat kialakítani környezetükkel. Éri majd őket a kényelmetlenség, félelem és fájdalom, akármilyen óvatosak is vagyunk. Habár nem kell tökéletesnek lennünk, a büntetés alkalmazása a legutolsó kéne, hogy legyen, mikor állatokkal dolgozunk, és még általánosabban másokkal való kapcsolatunk során. Dr. Rick Hanson PhD neurológus és pszichológus az alábbi videóban további érdekes információkkal szolgál a témáról. (A videó egyelőre csak angolul érhető el.)

Jennifer Cattet Ph.D. ,
Smart Animal Training Sytems

Az eredeti tartalom itt érhető el: http://blog.smartanimaltraining.com/2014/08/25/acts-of-punishment-are-stronger-than-rewards/ . A fordítás a Smart Animal Training Systems írásbeli engedélyével jelent meg. További információért látogasson el a www.smartanimaltraining.com oldalra.