A nyugtató jelzés egy norvég kutyakiképző, Turid Rugaas (2005) által bevezetett elnevezés azokra a viselkedésformákra, melyeket egy kutya mutat, amikor megpróbál nyugodttá változtatni egy szituációt. A csoportban élő állatoknak fontos, hogy legyenek kommunikációs módszereik, melyekkel képesek lecsendesíteni egy feszült helyzetet. Az egyedek közötti, folyamatban lévő konfliktusok gyengíthetik a falkát azáltal, hogy megnő az esélye a sérüléseknek és megzavarják az esetleges együttműködést. De valóban nyugtató jelzések ezek és valóban csillapítanak? Néhány közülük, mint a száj (vagy orr) nyalogatása, elfordulás vagy ásítás a stressz kifejezőeszközei is kutyák esetében. Van tehát valami különbség a nyugtató jelzések és a stressz jelzések között? Vagy egyszerűen különböző módokat alkalmazunk arra, hogy leírjunk hasonló viselkedéseket? A témával kapcsolatos újabb kutatások megkísérelték jobban megérteni ezeknek a viselkedésformáknak a funkcióját. (Gazzano and al., 2010; Mariti and al., 2010; Mariti and al., 2014).

A kutyák, mint szociális állatok összetett viselkedéseket fejlesztettek ki a testbeszéden és a vokalizáción keresztül. Néhány jelzés fenyegető, mint a morgás, ugatás, kitámadás vagy a fogak mutatása, céljuk mások távol tartása. Más viselkedésformák, mint afféle „békenyelv”, Rugaas szerint, arra szolgálnak, hogy fenntartsák a békét a kutyák között és elkerüljék vagy leállítsák a konfliktusokat.  A viselkedéseknek ezt az utóbbi kategóriáját nevezzük „nyugtató jelzéseknek”, ezek mind más kutyákkal, mind emberekkel való együttműködés során használatosak.

Körülbelül 30 viselkedésformát lehet nyugtató jelzésekként meghatározni. Íme néhány a legfontosabbak közül:

•        Száj (vagy orr) nyalogatása
•        Körbeszaglászás
•        Elfordulás/a fej elfordítása
•        Meghajlás
•        Lassú járás
•        Lefagyás
•        Leülés
•        Vakarózás
•        Körben járás
•        Ásítás
•        Mosolygás
•        Vizeletürítés/jelölés
•        Farokcsóválás 

Rugaas szerint a kutyák előszeretettel használják ezeket a jelzéseket, ha ki akarják fejezni nyugtalanságukat, amikor kényelmetlenül érzik magukat egy helyzetben. A kutya fölé hajoló ember, a közvetlen és hosszadalmas szemkontaktus, a kiabálás, a zavartság vagy a sarokba szorulás érzése tipikusan kiváltó okai ezen viselkedésformák egyikének vagy másikának.

Nagyon sok „nyugtató jelzés” beleesik a viselkedésformáknak azon kategóriáiba, melyekre a következőképpen hivatkoznak:

•        Helyettesítő viselkedések: amikor az állatok konfliktusba kerülnek két ösztön között, például meg akarnak közelíteni egy tárgyat, de eközben bizonytalanságot éreznek, néha olyan viselkedésbe bonyolódnak, ami nem változtat a helyzeten. A vakarózás, körbeszaglászás, mosakodás vagy körömrágás néhány a sok helyettesítő viselkedésforma közül. Állatokra és emberekre irányuló kutatások megmutatták, hogy ezek a viselkedések közvetlenül kapcsolódnak a a tapasztalt szorongás mértékéhez (Maestripieri & al., 1992; Troisi & al., 2000). A páviánoknál például, ha egy egyed közel kerül a domináns páviánhoz, magával kezd el foglalkozni (Castles & al.,  1999).
•        Békítő gesztusok: ezek a viselkedésformák arra szolgálnak, hogy ellensúlyozzák a másik állat részéről érzett fenyegetést. A megadó viselkedésformák, a meghajlás, a félrenézés és a mosolygás annak érdekében jelennek meg, hogy biztosítsák a másik felet az ártalmatlan szándékról. Ezekre a viselkedésekre egyértelmű példa, amikor egy kutya a hátára fordul vagy lehajtja a fejét a megadás jeleként, mert a gazda leszidja a szőnyeg levizeléséért. Az embereknél nagyon hasonlóak a békítő gesztusok, azzal csillapítunk le másokat, hogy összehúzzuk magunkat, lehajtjuk a fejünket és elkerüljük a szemkontaktust (Keltner, 1995).
•        Stresszjelzések: az ajak (vagy orr) nyalogatását, ásítást, a test megrázását, a szemek fehér részének mutatását (whale eyes), a fej mozgásait a stressz jeleiként azonosították. Ahogy a kutyák, mi emberek is hajlamosak vagyunk félrenézni és elfordítani a fejünket, mikor szorongunk (Perkins, 2012). Lehetséges, hogy néhány ezek közül a viselkedések közül segít növelni az állat képességét arra, hogy információt szerezzen és értékeljen egy helyzetet. Más jelzések, mint az ásítás vagy a test megrázása főképpen fizikai választok, a szorongás szintjének csökkentésére.

Ahogy láthatjuk, a különféle viselkedésformák, melyekre „nyugtató jelzések” néven hivatkozunk, nem kutyaspecifikusak, hanem gyakran igen hasonló módon kerülnek kifejezésre az állatvilágban. Mivel nekünk szintén megvannak a saját formáink ezekre a viselkedésekre, használhatjuk a saját tapasztalatunkat, hogy megpróbáljuk megérteni, mi zajlik a kutya fejében. Úgy tűnik, hogy különbséget tehetünk azok között a viselkedésformák között, melyek főleg önkéntelen, fiziológiai válaszok egy stresszel teli helyzetre, és azok között, melyek tudatos és szándékos próbálkozások arra, hogy belső állapotunkat és szándékainkat leírjuk.

Egy olasz kutatócsoport nemrég három kutatás keretében több kutya találkozását vette videóra, azt vizsgálva, hogy a nyugtató jelzések valóban jelzések-e, és hogy valóban nyugtatóak-e (Gazzano & al., 2010; Mariti & al., 2010; Mariti & al., 2014). Minden kutya 4 másik kutyával találkozott: egy ismerős szukával, egy ismerős kannal, egy ismeretlen szukával és egy ismeretlen kannal. A találkozás póráz nélkül történt egy elkerített területen és 5 percig tartott. Több, mint 3000 viselkedésforma került rögzítésre és a csapat 21 jelzést vizsgált, melyekről Rugaas említést tett: a fej elfordítása, másfelé nézés, félig csukott szemek, a másik oldala vagy hátsója felé fordulás, orrnyalás, lefagyás, lassú mozgás, meghajlás, ülés, ülés és a másiknak hátat fordítás, lefekvés, ásítás, a föld vagy a fal szaglászása, a másik kutya ívben való megközelítése, alacsonyan csóvált farok, lapulás, a másik kutya szájának nyalogatása, pislogás, cuppantás, a mellső végtag felemelése, enyhe vizelés. A nyugtató jelzések lényegesen gyakoribbak, mikor kutyák találkoznak egymással. Agresszív viselkedés esetén, mint az ugatás, morgás, odakapás, a kutyák sokkal nagyobb valószínűséggel mutatnak legalább egyet az elemzett viselkedésformák közül. Mikor a nyugtató jelzés kifejezésre került, jelentősen csökkent az esély az agresszióra. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a nyugtató jelzések csakugyan kommunikációs szerepet töltenek be, és megerősítették a nyugtató hatásokat a másik félben.

A biológiában, a jelzés mint elnevezés a jellemvonások vagy viselkedések elnevezésére használt, melyek megváltoztatják a befogadó viselkedését olyan módon, hogy az a jel kibocsájtójának előnyére szolgál (Bradbury, 1998). A nyugtató jelzések esetében, mondhatjuk: igen, a nyugtató jelzések csakugyan olyan információt hordoznak, amely lecsillapítja a másik kutyát és lehetővé teszik, hogy a helyzet nyugodt legyen. De mint mindig, a dolgok sosem feketék és fehérek, így nagyon sok, ha nem minden jelzés a stressz kifejezője is. Amit ezen a ponton még mindig nem tudunk: hogy ezek a jelzések valóban a kutya által tudatosan megjelenítettek-e kísérletképpen a szituáció megnyugtatására. Néhány a viselkedésformák közül többnyire automatikus funkció és még ha befolyásolja is, hogyan lépnek kapcsolatba egymással a kutyák, több kutatásra van szükség ahhoz, hogy teljesen megértsük a szerepüket a kutyák kommunikációs repertoárjában. 

Jennifer Cattet Ph.D. ,
Smart Animal Training Sytems

Az eredeti tartalom itt érhető el: http://blog.smartanimaltraining.com/2014/12/03/calming-signals-are-they-truly-signals-or-jcalming/ . A fordítás a Smart Animal Training Systems írásbeli engedélyével jelent meg. További információért látogasson el a www.smartanimaltraining.com oldalra.