Gyakran feltételezzük, hogy tréning során a büntetés és a jutalmazás közötti választás pusztán személyes beállítottság kérdése. Azokat az eszközöket használjuk, amelyeket a leginkább hatékonynak tartunk, és amelyek használatában jártasságot szereztünk. Ha meg tudjuk tanítani a kutyát ülni azzal, hogy nyomást gyakorlunk a hátsó részére, miért használnánk jutalomfalatot? Ha a pórázkorrekció meggátolja a kutyát abban, hogy kilépjen a helyes pozícióból vagy felugorjon egy emberre, miért használnánk jutalomfalatot? A jutalmakra gyakran úgy tekintenek, mint megvesztegetésre olyan viselkedésekért, melyek hozzáértéssel megtaníthatóak averzív inger (olyan tárgy vagy helyzet, amit az alany kellemetlennek vagy fájdalmasnak talál és ezért elkerülni igyekszik) alkalmazásával is, ami visszanyomja a nemkívánatos ösztönöket is. Mások úgy tekintenek a jutalmak használatára, mint előnyben részesített módszerre ahhoz, hogy elkerüljék az állatnak okozott kényelmetlenséget, fájdalmat vagy a felette való hatalmaskodást. Miért nem ösztönözzük az állatokat kreativitásra és problémamegoldásra a képzésben? Miért nem azt tanítjuk meg a kutyának, hogy ülni mókás és élvezetes, ahelyett hogy fenyítést fog kapni, ha mást csinál? A jutalmazást választani a büntetés helyett nem csak hatékonyság, etika és egyéni döntés kérdése. Embereken és állatokon végzett kísérletek megmutatták, hogy a negatív tapasztalatoknak gyorsabb és tartósabb hatása van mint a pozitívaknak.  Miért? Mert az agy egyik funkciója, hogy életben tartson minket, és az életben maradás azon múlik, hogy megtanuljuk, hogyan kerüljük el a fájdalmas vagy halálos helyzeteket. Ennek eredményeként azonban averzív ingert (az averzív inger olyan tárgy vagy helyzet, amit az alany kellemetlennek vagy fájdalmasnak talál és ezért elkerülni igyekszik) alkalmazni nagyobb kockázattal jár, mert az állat érzéseinek befolyásolásával további problémákat kreálunk. Sok kutató hiszi, hogy az érzelmeknek fontos szerepe van a gyors és alkalmazkodó viselkedés kiváltásában és így abban, hogy életben tartsanak minket. Ez a jelenség emberrel kapcsolatos témaként több, mint 40 éve áll a figyelem középpontjában. Az érzelmek szabályozásáért felelős agyi struktúráink hasonlóak, ezért amit az emberben látunk, segíthet megérteni, mi történik a háziállatainkban.

A házassági tanácsadásból ismert tény, hogy a stabil kapcsolathoz 5:1 arányban kell lenniük a pozitív interakcióknak a negatívakhoz képest. (Marano, 2004) Elég egy durva szó, egy kritikus vagy szarkasztikus megjegyzés ahhoz, hogy árnyékot vessen a megbecsülés és a szeretet számos kinyilatkoztatására. Hajlunk arra, hogy a negatív megjegyzésbe kapaszkodjunk, leeresztve, érvénytelenítve és úgy érezve magunkat, hogy nem tisztelnek. Hasonlóképpen annak, hogy elveszítjük a pénzünket vagy a barátainkat nagyobb hatása van ránk, mint az ellenkezőjének (új barátokat szerezni és pénzt nyerni). Ugyanígy, egy lukulluszi lakoma során a csótánnyal való legrövidebb találkozás is élvezhetetlenné teszi az ételt. De mi ennek az ellenszere? Nincs olyan, ami egyenértékű volna. Ahogy egy orosz közmondás tartja: „egy kanál kátrány elronthat egy hordó mézet, de egy kanál méz semmit nem tesz egy hordó kátránnyal” (Rozin és Royzman, 2001). A kondicionált íz-averzióval kapcsolatos kutatások mind embereknél, mind állatoknál megmutatták, hogy elég egyetlen próba a megtanuláshoz és a tartós hatáshoz (Garcia & al., 1974). A rossz általában legyőzi a jót. Miért ilyen aszimmetrikusak a hatások? Azért, mert sokkal jobb túlreagálni egy feltételezett fenyegetést, mint nem reagálni egy valódira! Amikor az életben maradásról van szó, talán csak egyetlen esélyünk van a reagálásra és arra, hogy tanuljunk a tapasztalatból. Másrészt viszont, ha nem figyelünk túlzottan néhány bogyóra az út mellett, valószínűleg nem szenvedünk hátrányt.

Ezek a negatív előítéletek tehát az alkalmazkodás szempontjából értékesek. Először is a negatív események sokkal károsabbak, mint amennyire a pozitív események előnyösek: nem létezik például pozitív megfelelője a halálnak. Annak van tehát a legmagasabb prioritása, hogy megtanuljuk, mely események vezetnek végzetes és visszafordíthatatlan következményhez. A negatív szituációk általában gyors választ is kívánnak, nincs sok lehetőség próbálkozásra és hibázásra, míg a pozitívak újra és újra megtapasztalhatók. Minél hamarabb ismeri fel egy állat a veszélyt, valószínűleg annál tovább él. A vadonban az agy gyorsan reagálhat ugyan a veszélyre, viszont szintén gyorsan vissza tud vonulni egy kiegyenlített belső egyensúlyi állapotba. A vadló az életéért fut, mikor egy hegyi oroszlán üldözi, de azonnal visszatér a legelészéshez, ahogy a ragadozó elmegy. A támadások között akár napok is eltelhetnek a horizont óvatos megfigyelésével valódi stresszt kiváltó tényezők nélkül.

Hogyan vonatkoztatható ez az állatok kiképzésére? Minden averzív ingernek, más szóval bárminek, amit a kutya (vagy ló, macska, vadászgörény, stb.) kellemetlennek, ijesztőnek vagy fájdalmasnak érzékel, sokkal hosszabb hatása van, mint bármi kellemesnek. Ráadásul amikor a negatív inger felkelti az állatok figyelmét, elveszítik a problémamegoldó képességüket. Hogy tudnál végiggondolni egy helyzetet, és hogy tudnád megérteni, mit kell tenned, mikor felfokozott érzelmi állapotban vagy, és a figyelmed az averzív ingerre irányul?  Pórázkorrekciót használni tehát nem egyenlő a helyes pozícióban haladás jutalmazásával, még ha végül is a kutya meg tud tanulni laza pórázon és láb mellett sétálni mindkét módszerrel. Neurológiai szempontból, minden korrekció negatív hatással lesz a kutya pszichéjére, stresszt vált ki és lehetséges, hogy tehetetlenségérzést is (a pórázrántások szükséges számú ismétlése miatt). Ahogy már tárgyaltuk, természetes helyzetben az állatok nagyon gyorsan vissza tudnak térni egy relaxáltabb elmeállapotba. Az agyunk nem alkalmazkodott a folyamatos stresszt kiváltó tényezőkhöz. Az állatok valójában hajlamosak elkerülni a negatív tapasztalatokat azzal, hogy odébb mennek vagy felkutatják ezek forrását, így minimalizálva, hogy hosszabb ideig ki legyenek téve a hatásnak. Mi történik, amikor folyamatosan el kell viselniük ezeket? Az egyik gyakran hangoztatott érv az averzív ingerek alkalmazása mellett úgy szól, hogy az élet tele van negatív tapasztalatokkal, szóval nem lesz igazán nagy hatással az állatra, ha hébe-hóba büntetést alkalmazunk. De éppen azért, mert az élet már eleve tele van kihívással, meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy minimalizáljuk a negatív tapasztalatokat, amelyeket társunknak le kell küzdenie.

Hogy segíthetünk háziállatunknak, hogy leküzdje a rossz tapasztalatot? Szerencsére az újra és újra megtapasztalt pozitív élmények miatt fokozatosan új idegi kapcsolatok létesülnek: így tanulnak az állatok. Viszont sokkal több pozitív tapasztalatra van szükség, hogy lecseréljünk egy negatívat, és minél megrázóbb az esemény, a folyamat annál tovább tart. Ezért is lehet kockázatos averzív ingert alkalmazni. Az állat érzékenységétől függően – de attól függően is, hogy milyen asszociációkat alakított ki az agy (pl. a büntető személy és negatív élmény között) –, a végére talán több munkánk lesz, mint hasznunk. Visszacsinálni a negatív tapasztalat hatásait időbe és elkötelezettségbe kerül. Anélkül, hogy bármilyen etikai szempontot figyelembe vennénk, praktikus nézőpontból, sokkal könnyebb és hatékonyabb a pozitív asszociációk előnyben részesítése a negatívok helyett.

Ezenkívül ez a „negatív előítélet” az egyik oka, hogy miért olyan fontos küszöb alatt tartanunk az állatot, mikor félelmi és reaktivitási problémákon dolgozunk (többet erről a témáról a „Reactivity and Aggression in dogs – Managing and Treating” című cikkben olvashat). Ha minden negatív tapasztalat nagyobb hatással van az agyra, mint sok pozitív, minden alkalommal, mikor a kutya megijed és/vagy reaktív, csak rontunk a helyzeten. Az agyban az idegek közötti kapcsolatok erősödnek. Az ijesztő ingereket egyre többször kell felülírni pozitívakkal, hogy le lehessen küzdeni a félelmet.

Az állat agya miatt, ami arra van drótozva, hogy különös figyelmet fordítson a negatív tapasztalatok felé, alapvető, hogy megértsük mennyire befolyásolja ez a jelenség háziállatunk viselkedését. Jólétük előfeltétele, hogy segítsünk nekik biztonságban érezni magukat, kifejleszteni a problémák leküzdéséhez szükséges képességeket, és pozitív asszociációkat kialakítani környezetükkel. Éri majd őket a kényelmetlenség, félelem és fájdalom, akármilyen óvatosak is vagyunk. Habár nem kell tökéletesnek lennünk, a büntetés alkalmazása a legutolsó kéne, hogy legyen, mikor állatokkal dolgozunk, és még általánosabban másokkal való kapcsolatunk során. Dr. Rick Hanson PhD neurológus és pszichológus az alábbi videóban további érdekes információkkal szolgál a témáról. (A videó egyelőre csak angolul érhető el.)

Jennifer Cattet Ph.D. ,
Smart Animal Training Sytems

Az eredeti tartalom itt érhető el: http://blog.smartanimaltraining.com/2014/08/25/acts-of-punishment-are-stronger-than-rewards/ . A fordítás a Smart Animal Training Systems írásbeli engedélyével jelent meg. További információért látogasson el a www.smartanimaltraining.com oldalra.