írta Burányi Virág

A környezetgazdagításnak több típusa van, ezek nem egymást kizáró kategóriák, gyakran átfedik egymást.

A társas gazdagítás történhet fajtársakkal, de fontos figyelembe venni, hogy az adott faj a természetben csapatban (pl. csimpánz) vagy egyedül (pl. puma) él. A szociális csoportok összeállításánál a természeteshez hasonló (stabil, harmonikus) összetétel szükséges, hogy megkönnyítsék a takarmányozást, ápolást és társas, területi, valamint udvarlási viselkedést. Keverten is tarthatók a fajok, ha közöttük szimbiotikus kapcsolat vagy kiegészítő tevékenység van (pl. ló és kecske vagy kevert papagáj raj). Környezetgazdagítást jelent az emberek társasága (gondozó, tréner, látogatók), valamint egyéb tárgyak (pl. tükör, plüssállat).

A kognitív gazdagítás szellemi stimulálást (feladvány-etető, tréning, probléma megoldás), mentális kihívást (új tapasztalatok pl. szokatlan táplálék, új tárgy, illat) biztosít az állat számára. A viselkedéskondicionálás fontos része a környezetgazdagításnak, az állatok ezeken a tréningeken önként, saját akaratukból vesznek részt, és lehetőségük van egy új viselkedés megtanulására.

Jegesmedve tréning:

További tréning videók:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLpGBYbZ51fBp8HFY3s3oPEdMDVFbznClT

A fizikai környezet számos lehetőséget biztosít a környezetgazdagításra, ilyenkor a kifutó teljes használatának ösztönzése a cél (érdekes, változatos, bonyolult élőhely). Történhet kifutó átrendezéssel (pl. vizuális akadályok, mászó fák, pihenő helyek, magaslatok és kilátó helyek), különböző struktúrákkal (új-más formájú, mennyiségű talaj, vizes elemek), búvóhelyek kialakításával (fészek/odú, ezekhez változatos fészek anyagok), új tárgyak vagy játékok behelyezésével. A fizikai környezethez tartoznak az időjárási tényezők is (fény, hőmérséklet, páratartalom, szél), amik szintén hatással vannak az állatra.

Az érzékszervi gazdagítás célja, hogy stimulálja az állat szaglását, tapintását, hallását, látását és ízérzékelését, ezáltal kiváltsa a faj specifikus választ (pl. területi, reprodukciós vagy vadászviselkedés). Az állatok szenzoros rendszerei jellemzően igen eltérőek, és döntő szerepet játszanak a túlélésükben.

A környezetgazdagítás során felhasznált szagingerek lehetnek természetesek (pl. feromonok, zsákmány szaga, irha, levedlett bőr, vizelet, trágya), vagy mesterséges illatok (pl. fűszerek, parfümök). Tapintható ingerek közé tartoznak a különböző eszközök, amiket lehet manipulálni, valamint az eltérő anyagok textúrái (pl. földhalom, szalma, takaró, papír, vászonzsák, karton vagy fa). Akusztikus ingerek a természetes hangok (pl. állat vokalizációk visszajátszása), vagy mesterséges zajok (pl. csengő, xylofon, rádió). Vizuális ingernek számítanak a különféle színes eszközök, játékok, tárgyak (amiket mozgat a szél vagy a víz), más állatok (pl. préda), vagy kifutók látványa, videó prezentációk, illetve tükrök. Íz ingerek közé tartoznak az élelmiszergazdagítások, sprék vagy italok.

Az élelemmel kapcsolatos gazdagítás során különféle, a faj számára biológiailag megfelelő takarmánnyal segítik elő a természetes táplálkozó viselkedést (pl. vadászat, gyűjtögetés). A táplálék lehet nyers/fagyasztott/főtt, puha/kemény, sima/durva, könnyű/nehéz. Az étrend változtatása, új eleség felkínálása (pl. dinnye hiénának, fagyasztott gyümölcslé patkányoknak), vagy a takarmány felszolgálásának módosítása (pl. problémadoboz, feladvány-etető, szétszórás, rejtés, elásás) remek módja a környezetgazdagításnak. (Animal Keepers’ Forum, Baumans 2005, Wettlaufer & Smith 2010, http2, http5, http6).

Környezetgazdagítási eszközöknek hívják azokat a tárgyakat (újak vagy már meglévőek), amiket az állat manipulálhat. A természetes anyagok (pl. eltérő méretű ágak, széna, fenyőtoboz, gyümölcsök, hüvelyesek, tollak, madárfészkek, kígyóbőr) mindig kéznél vannak, de használhatóak az ember által alkotott tárgyak, mint például autómosó henger, boomer labdák, autógumik, kong játékok, vagy épített elemek (pl. problémadoboz), különböző PVC csövek. A környezetgazdagítás során nem csak az állatok viselkedését gazdagítjuk, hanem a környezetet is védjük az újrahasznosítással (pl. karton dobozok, papírzacskók, újságok, papír forgácsok, régi ruhák, telefonkönyvek) (Animal Keepers' Forum, http2).

Irodalomjegyzék:

- Animal Keepers' Forum, Vol. 29, No. 2, pp. 54-56. American Association of Zoo Keepers, Inc.

- Baumans, V. (2005): Environmental Enrichment for Laboratory Rodents and Rabbits: Requirements of Rodents, Rabbits, and Research. D.V.M. Utrecht University, Netherlands, 9 p.

- Wettlaufer, D. & Smith, L. (2010): Enrichment Suggestions for Captive-born, Hand-reared Jackals Held in Captivity. Cheetah Outreach, Cape Town, 17 p.

- http2 https://www.aza.org/ Enrichment 2016.02.28.

- http5 http://rainbowsnakes.tumblr.com/post/119229812584/environmental-enrichment-for-reptiles-what-why Environmental Enrichment for Reptiles 2016.03.01.

- http6 http://www.enrichment.org/ The Shape of Enrichment 2016.02.22.

írta Burányi Virág

A környezetgazdagítás az abnormális viselkedésformák megjelenésének csökkentése mellett egyéb viselkedésproblémák megoldásában is segítséget nyújthat (Duncan 1997).

Abnormális és öncsonkító viselkedések (pl. szőrtépkedés és harapdálás főemlősöknél, tolltépkedés madaraknál, farok rágás macskáknál) mérséklése, esetleg megszüntetése (Baumans 2005, Duncan 1997, Wettlaufer & Smith 2010). Kimutatták, hogy a makákóknál alkalmazott környezetgazdagítás (pl. papírtépkedés, élelemadagoló kong játék) csökkenti az abnormális és öncsonkító viselkedésformák előfordulását. Egy nőstény leopárd krónikus szőrtisztogatása és farok nyalogatása azután csökkent, hogy egész csirketetemet kapott a takarmányozás során (Duncan 1997). Az állatkerti zsiráfok körében gyakori abnormális viselkedés a nem ehető tárgyak (pl. fal) nyalogatása. Ez valószínűleg a takarmányozással és a kérődzéssel áll kapcsolatban, miután lehetőséget biztosítottak számukra a természeteshez hasonló táplálkozásra, csökkent a sztereotip viselkedésük (Fernandez et. al. 2008).

A többi állattal szembeni agresszió csökkentése. Több faj esetében is igazolták, hogy a táplálék elrejtése és szétszórása a kifutóban csökkentette az állatok közötti agonisztikus viselkedést a takarmányozási idő alatt (Duncan 1997). A jó kifutó a vizuális akadályok és a megfelelő számú búvóhely segítségével is minimalizálja az agressziót (Baumans 2005). Menhelyen élő farkasoknál és kutya-farkas hibrideknél az emberi foglalkozás után nőtt az egyedek aktivitása, a barátságos viselkedések előfordulásának gyakorisága, többet játszottak egymással, emellett a sztereotip futkosás is csökkent illetve bizonyos egyedeknél meg is szűnt (http4).

A természetes, fajra jellemző viselkedésformák számának növelése. A környezetgazdagítás általában az egyedek közötti interakciók számát is fokozza, továbbá növeli a fizikai aktivitást: stimulálja, mozgásra ösztönzi az állatokat. Főemlősöknél (gorillák és orángutánok) azt találták, hogy az aktivitás leginkább új tárgyakkal növelhető (Duncan 1997).

A sztereotip viselkedéselemek gyakoriságának csökkentése és a passzivitás megszüntetése (Baumans 2005, Duncan 1997, http5). A pápaszemes medvék számára készített mézadagoló aktivitásra és célorientált viselkedésre sarkallja az állatokat, emellett csökkenti a sztereotip viselkedéselemek előfordulását (Fishbacker & Schmid 1999). A tigriseknél alkalmazott problémadoboz csökkentette az állatok táplálkozó viselkedésével (időre etetés) kapcsolatos frusztrációt, így mérséklődött a sztereotip járkálás (Jenny & Schmid 2002). A fókák számára nyújtott környezetgazdagítás csökkentette a sztereotip viselkedést (mintaúszás), emellett növelte a felderítő viselkedést (Hunter et. al. 2002). A rókák sztereotip futkosását szintén csökkentették a környezetgazdagító elemek, de leginkább egy megfelelő búvóhely segített, mert így kizárhatták a menekülést kiváltó ingereket (Duncan 1997).

A túlzott reaktivitás és a félelmi reakciók megjelenésének enyhítése, a reprodukciós képességek javítása (Baumans 2005, Duncan 1997). Bizonyos macskafélék vizeletéből kivont kortizol szintet vizsgálva dokumentálták, hogy a környezetgazdagítás (változatos terep, „macskabútor”) csökkenti az állatok stressz szintjét, sztereotip járkálását és passzivitását (Duncan 1997) Jobban képesek alkalmazkodni a környezetükhöz, könnyebben megbirkóznak a fogság okozta kihívásokkal, valamint egy stresszes esemény után hamarabb meg tudnak nyugodni (Baumans 2005, http5), illetve fokozza a felderítő viselkedésüket és növeli az aktivitásukat. Az is bebizonyosodott, hogy a stressz elnyomja a reproduktív funkciót (Duncan 1997), a környezetgazdagítás és a tréning (interakció a gondozóval, operáns kondicionálás) egyes fajoknál (pl. egzotikus kismacskáknál, sörényes farkasoknál) tenyésztési előnyöket is nyújthat, hiszen elősegíti a természetes szülői viselkedéseket (Cummings et. al. 2007). 

Bizonyos egészségügyi problémák (pl. öklendezés, táplálék felböfögése gorilláknál) megjelenésének csökkentése. A nagyragadozóknak adott egész csontok, valamint nyersbőr javítja az emésztést és csökkenti a fogkőképződést (Duncan 1997). A stressz következtében nagyobb a megbetegedés valószínűsége, ám mindez megelőzhető a környezetgazdagítással, ha az állatok kevésbé stresszelnek a mindennapok során és jobban érzik magukat, az immunrendszerük hatékonyabban működik és kisebb a valószínűsége, hogy megbetegednek (illetve hamarabb meg tudnak gyógyulni) (http5).

A tanulási képességek javulása a változatos környezet következtében. Egy bonyolultabb, érdekesebb kifutóban jobban fejlődnek a neuronális és kognitív funkciók (pl. térbeli memória) (Baumans 2005, http5).

Könnyebben kezelhető állatok a környezetgazdagítás hatására, hiszen a gazdagítás részeként végzett tréning segítségével egyszerűbben kivitelezhető néhány orvosi kezelés (pl. vérvétel, vakcinázás, általános vizsgálat) és több alapvető művelet (pl. zsilipellhetőség, szállítás) (Baumans 2005, Duncan 1997).  A gazdagítás során épül a gondozó és az állata közötti kapcsolat, hiszen az izgalmas eszközöket és élményeket az állat a gondozójához társítja (Animal Keepers' Forum).

Mindemellett a környezetgazdagítás nem csak az állatok számára előnyös: növeli a gondozó ismereteit az állatairól. A megfelelő gazdagításhoz az állatkerti ápolónak utána kell járni az állatok természetes viselkedésének, megfigyelni a fogságban élő állatokat, felismerni és megbeszélni a viselkedési problémákat, valamint saját kutatást tervezni, hogy kivitelezhesse a legjobb környezetgazdagítást az adott állatnál (Animal Keepers' Forum). Az állattartó-gondozó feladata, hogy megpróbálja csökkenteni/megszűntetni az abnormális és problémás viselkedésformák gyakoriságát. A jól megtervezett és gondosan kivitelezett környezetgazdagítás tehát éppen olyan fontos pontja az állatgondozásnak, mint a táplálás vagy az állatorvosi ellátás, ezért érdemes beépíteni a minden napi alapellátásba (Animal Keepers' Forum, Baumans 2005, Wettlaufer & Smith 2010).

A fentiek együttvéve hozzájárulnak az állat stabil fiziológiai és mentális állapotához. Segítségükkel az állat kiélheti kíváncsiságát, stimulálja érzékszerveit, ezáltal az hosszabb és egészségesebb életet élhet (Baumans 2005, Duncan 1997, Wettlaufer & Smith 2010). A gazdag környezet így valóban elősegíti a fogságban élő állatok jólétét (Mellen & MacPhee 2001).

Irodalomjegyzék:

- Animal Keepers' Forum, Vol. 29, No. 2, pp. 54-56. American Association of Zoo Keepers, Inc.

- Baumans, V. (2005): Environmental Enrichment for Laboratory Rodents and Rabbits: Requirements of Rodents, Rabbits, and Research. D.V.M. Utrecht University, Netherlands, 9 p.

- Cummings, D. & Brown, J. L. & Rodden, M. D. & Songsasen, N. (2007): Behavioral and Physiologic Responses to Environmental Enrichment in the Maned Wolf (Chrysocyon brachyurus). Zoo Biol. 26:331-343

- Duncan, A. E. (1997): A veterinary assessment of the risks and benefits of environmental enrichment. DMV, Detroit Zoological Institute, Royal Oak, 7 p.

- Fernandez, L. T. & Bashaw, M. J. & Sartor, R. L. & Bouwens, N. R. & Maki, T. S. (2008): Tongue Twisters: Feeding Enrichment to Reduce Oral Stereotypy in Giraffe. Zoo Biol. 27:200-212

- Fishbacher, M. & Schmid, H. (1999): Feeding Enrichment and Stereotypic Behavior in Spectacled Bears. Zoo Biol. 18:363-371

- Hunter, S. A. & Bay, M. S. & Martin. M. L. & Hatfield, J. S. (2002): Behavioral Effects of Environmental Enrichment on Harbor Seals (Phoca vitulina concolor) and Gray Seals (Halichoerus grypus). Zoo Biol. 21:375-387

- Jenny, S. & Schmid, H. (2002): Effect of Feeding Boxes on the Behavior of Stereotyping Amur Tigers (Panthera tigris altaica) in the Zurich Zoo, Zurich, Switzerland. Zoo Biol. 21:573-584

- Mellen, J. & MacPhee, M. S. (2001): Philosophy of Environmental Enrichment: Past, Present and Future. Zoo Biol. 20:211-226

- Wettlaufer, D. & Smith, L. (2010): Enrichment Suggestions for Captive-born, Hand-reared Jackals Held in Captivity. Cheetah Outreach, Cape Town, 17 p.

- http4 http://kutyakutatas.blogspot.hu/2014/02/farkashibrid-ember-kapcsolat.html EBológia - Farkashibrid ember kapcsolat 2016.03.01.

- http5 http://rainbowsnakes.tumblr.com/post/119229812584/environmental-enrichment-for-reptiles-what-why Environmental Enrichment for Reptiles 2016.03.01.

írta Burányi Virág

A környezetgazdagítás „Egy dinamikus folyamat, ami javítja az állat környezetét, ezáltal hatással van annak viselkedésére és természetrajzára. A környezetgazdagítás során a változtatások azzal a céllal történnek, hogy növeljék az állatok természetes, fajra jellemző viselkedésformáinak gyakoriságát, elősegítve ezzel az állatok jólétét” (http2 AZA 1999).

A környezetgazdagítás az elmúlt 20 évben egyre kutatottabb területté vált, ami jól látható a publikációk számából is: 1985 és 2004 között 744 cikk jelent meg „ingergazdag környezet” témában. Ezek a cikkek különböző környezetben (pl. állatkert, farm, laboratórium) élő gerinces fajokat vizsgáltak több környezetgazdagítási típus (élelmiszer alapú, érzékszervi stb.) felhasználásával, eltérő témakörökben (idegtudományok, mezőgazdaság stb.) (Azevedo et. al. 2007).

Manapság már az állatkertek és vadasparkok egyre jobb körülményeket biztosítanak a náluk bemutatott állatok számára és megfelelően kielégítik a fizikai, valamint az egészségügyi igényeiket. Itt az ideje hát, hogy figyelmünket az állatok mentális szükségletei felé fordítsuk. Egyre több látogató várja el a természetes és tágas kifutókat, továbbá az állatok normális és változatos (természetes) viselkedését. A környezetgazdagítás lehetőséget ad az állatkerteknek, hogy megmutassák a nyilvánosságnak és az állatjóléti szervezeteknek, hogy törődnek az állataik összes igényével (Duncan 1997).

Legalább három dolog miatt fontos, hogy megértsük az állatkertben élő állatok viselkedését. Először is, hogy biztosítsuk számukra a jólétet, másodszor, hogy a látogató pozitív élményekben részesüljön, harmadszor pedig, hogy a kutatások eredményeit a későbbiekben hasznosítani lehessen. Az állatok környezetének fő jellemzői: rendszeresen jelenlévő nagyszámú ismeretlen ember, korlátozott férőhely és takarmányozási, állategészségügyi ellátás (Hosey 2005).

A fogságban élő állatok számos környezeti kihívással szembesülnek. Potenciális stresszfaktornak számít a mesterséges megvilágítás, a zajos vagy averzív hanghatás, az izgató szag, a kényelmetlen hőmérséklet vagy felület, ezek mind hátrányosan befolyásolhatják az állatok közérzetét. Ide tartozik még a nem megfelelő kifutó okozta stressz, mint például a korlátozott mozgástér, az elrejtőzés lehetőségének nem megfelelő volta vagy akár teljes hiánya, a kényszerű közelség az emberhez, a redukált táplálkozási lehetőségek, a természetellenes szociális csoportok, valamint további korlátozások egyes viselkedésformák gyakorlásában (Morgan & Tromborg 2007). A fokozottan védett mexikói farkasoknál azt találták, hogy azokon a napokon, amikor sok volt a látogató a farkasok kevesebbet pihentek és táplálkoztak, valamint magasabb volt a stresszre utaló kortizol szintje az ürülékükben. A fentiek alapján fontos lenne a látogatóktól elzártan, nyugodtabb körülmények között tartani a szaporítási programba bevont egyedeket (http3).

A zárt térben tartott állatok már messze nem olyan ritmusban élnek, mint a vad társaik. Adott időpontban etetik őket, korlátozva van a táplálkozási idejük, a takarmány változatossága, továbbá az étkezési szokásaik is (pl. vadászat, gyűjtögetés). A gondozó beleavatkozik az életükbe, mozgatja vagy elválasztja az egyedet a többi állattól, meggyógyítja vagy elaltatja, azaz dönt a sorsáról (Animal Keepers' Forum). Az állatoknak sok idejük marad, hiszen nem kell hasonló dolgokkal törődniük, mint a vad rokonaiknak (vadászat, víz, menedék vagy társkeresés, terület védelme). Ez olyan problémákhoz vezethet, mint az unalom, a frusztráció, a sztereotip viselkedés, a stressz vagy különböző fizikai és pszichés betegségek (Wettlaufer & Smith 2010).

(környezetgazdagítás: https://www.youtube.com/playlist?list=PLpGBYbZ51fBrcDMWhZhYQESQcWCq3fsAI)

Irodalomjegyzék:

- Animal Keepers' Forum, Vol. 29, No. 2, pp. 54-56. American Association of Zoo Keepers, Inc.

- Azevedo, C.S. & Cipreste, C.F. & Young R. J. (2007): Environmental enrichment: A GAP analysis. Appl. Anim. Behav. Sci. 102: 329-343

- Duncan, A. E. (1997): A veterinary assessment of the risks and benefits of environmental enrichment. DMV, Detroit Zoological Institute, Royal Oak, 7 p.

- Hosey, G. R. (2005): How Does the Zoo Environment Affect the Behaviour of Captive Primates? Appl. Anim. Behav. Sci. 90:107-129

- Morgan, K. N. & Tromborg, C. T. (2007): Sources of stress in captivity. Appl. Anim. Behav. Sci. 102:262-302

- Wettlaufer, D. & Smith, L. (2010): Enrichment Suggestions for Captive-born, Hand-reared Jackals Held in Captivity. Cheetah Outreach, Cape Town, 17 p.

- http2 https://www.aza.org/ Enrichment  2016.02.28.

-http3 http://kutyakutatas.blogspot.hu/2012/04/latogatok-kimutathatoan-stresszelik-az.html EBológia - Az állatkerti farkasok nem örülnek a látogatóknak 2016.03.01.

Ne számítson rá, hogy a követlező mondatokat valaha hallani fogja professzionális kiképzőtől:

„A delfinek nem kapnak jutalomként halat, amikor átugorják a karikát. Csinálják meg azért, mert tisztelnek.”

„Sosem használunk ételt amikor arra képezzük az oroszlánokat, hogy elviseljék az injekció beadását, mert így csak azt gondolnák, mindig kapnak, amikor megteszik.”

„Intézményünkben a fókák azért hajtják végre amit megtanítottunk nekik, mert szeretnek minket.”

„Ha ételt adunk a pelinkánoknak azért, hogy hagyják az orvosi kezelést, azt fogják gondolni, ők a dominánsak.”

„Ha ételt használunk az elefántok képzésénél csak elkényeztetjük őket.”

„Nem vesződhetünk mindig azzal, hogy legyen nálunk étel a képzéshez.”

„Inkább okozok fájdalmat egy állatnak vagy ijesztem meg, hogy azt tegye amit szeretnék, mint, hogy ételt használjak.”

Nem kell sokáig keresgélni, hogy olyan állatokat találjon, akiket mindenféle hasznos vagy vicces viselkedésre megtanítottak étel segítségével. Ön is képezheti a kutyáját úgy, ahogyan egy professzionális tréner. Használjon ételt.

Forrás: Fearfuldogs’ Blog

Több, mint 700 nyelv létezik a világon és minden országban vannak régiók, ahol az adott nyelven belül is változik a kiejtés. Vajon igaz, hogy a nyelv és a kiejtés tükröződik a kutyák hangadásában is?

Egy 2006-ban, Cumbriában lefolytatott tanulmány szerint igaz a hír: a kutyák, ahogy gazdáik is, adott területre jellemző kiejtéssel rendelkeznek. Angliában arra jutottak, hogy a scouse és skót állatoknak van a legjellegzetesebb morgása, de szerte az országban akadtak különbségek hangszínben és hangmagasságban is.

A kutyatulajdonosokat arra kérték, hogy telefonáljanak és rögzítsék üzenetben a saját hangjukat valamint a kutyájuk ugatását és morgását. A hangokat ezután egy szakértői gárda hasonlította össze. Tracey Gudgeon a cumbriai, kutyák viselkedésével foglalkozó központból azt nyilatkozta: "Úgy tűnik, a kutyák jobban képesek másolni az erősebb, jellegzetes akcentusokat mint a lágyabbakat. Ez az egyik módja a gazdához való kötődésnek."

A kutatás ötletét az 1955-ös Disney klasszikus, a Susi és Tekergő speciális változatának DVD-n való újbóli megjelenése adta. A kutatás során még azt is megfigyelték, hogy néhány kutya "flancos" akcentussal rendelkezik, akárcsak Susi az animációs filmben.

Forrás: mirror.co.uk

írta Burányi Virág

Sztereotípiáknak nevezzük azokat a rendellenesen ismétlődő, viszonylag változatlan mozgássorokat, melyeknek nincs egyértelmű célja vagy funkciója.

Fogságban tartott állatkerti, laboratóriumi, gazdasági haszon- vagy háziállatoknál jelentkezhetnek, vadon élő állatok között soha nem figyeltek meg ilyen viselkedést. A sztereotípiák természetüket tekintve igen sokfélék lehetnek. Megjelenésük formáját, idejét, faji és egyedi jellegzetességeken túl a kiváltó helyzet is befolyásolja, előidézheti például a természetellenes tartási körülmény, egy rosszul berögzült szokás, vagy egy idegrendszeri hiba (pl. japán táncoló egér) (Mason 1991).

Még nem teljesen egyértelmű, hogy a viselkedés végzése a cél, vagy ez egy funkció. Ezek a viselkedések valószínűleg önmegerősítő folyamatok, vagy más módon szolgáltatnak pozitív visszajelzést, valamint csökkentik a szorongást és frusztrációt (http1). A rendellenesen ismétlődő magatartásokat gyakran használják jóléti mutatóként (Mason 1991), hiszen amikor az állatok korlátozva vannak a fajspecifikus viselkedéselemek gyakorlásában, sok esetben mutatnak viselkedési zavarokat, krónikus stresszt vagy más patológiás állapotot (Baumans 2005).

Következzen néhány példa az állatoknál előforduló abnormális viselkedésre.

• A patásoknál jellemzőek az orális sztereotípiák, mint a karórágás, levegőnyelés, fal nyalás, nyelv játék, valamint fejbólintás.

orális sztereotípia

nyak csavarása

• A ragadozók általában mozgásszervi sztereotípiákat végeznek, például sztereotip járkálás, körözés, ringatózás, imbolygás.

sztereotip járkálás és körözés

hajlongás, fonás

• A rágcsálóknál igen sokféle abnormális viselkedés előfordul, ilyen a szőr vagy kerítésrágás, ásás, ugrálás. 

ugrálás

• A főemlősök is változatos sztereotípiákat gyakorolnak: sztereotip járkálás, öklendezés, önsebzés (http1)

túlzott ápolás, önsebzés, hányás

• A háziállatoknál (főleg kutya, macska, papagáj) ugyancsak előfordulhatnak olyan abnormális viselkedések, mint a légy vadászat, ugrálás, mancsnyalás/rágás, farok kergetés, geophagia, sima felület nyalogatása, társ/önkopasztás és önsebzés.

körözés

nyalogatás

önsebzés

önsebzés, farok és árnyék kergetés

imbolygás

 A felsorolt viselkedések látszólag nagyon hasonlóak, de a hátterükben különböző okok állhatnak és hosszan fennálló stressz jelzői lehetnek (Handelman 2008, http1). A stresszről fontos tudni, hogy nem mindig negatív hatású és lényeges létfenntartási szereppel bír, azonban ez csak az akut helyzetekre igaz (Handelman 2008).

Sztereotíp és abnormális viselkedések állatkerti állatoknál: https://www.youtube.com/playlist?list=PLpGBYbZ51fBpZz4jmvM8d-rBap0VaUc0W

OCD (Obszesszív-kompulzív megbetegedés): https://www.youtube.com/playlist?list=PLpGBYbZ51fBqYy4Wt1gHhBxkdu8XxROHq)

A sztereotípiák megjelenésének csökkentésére egy jól bevált módszer lehet az állat környezetének ingergazdagabbá tétele, más szóval a környezetgazdagítás.

A nem megfelelő (ingerszegény) környezet, a tartós elhanyagolás (pl. korai traumák) olyan neurológiai változásokat okozhat, amiket a későbbi környezetgazdagítás sem tud minden esetben megszűntetni. Éppen ezért egy sztereotípiákat végző állat nem feltétlenül az épp aktuális tartási körülményei miatt viselkedik abnormálisan, hanem a múltbeli elhanyagolás eredményeképp. 

Irodalomjegyzék:

Baumans, V. (2005): Environmental Enrichment for Laboratory Rodents and Rabbits: Requirements of Rodents, Rabbits, and Research. D.V.M. Utrecht University, Netherlands, 9 p.

Handelman, B. (2008): Canine Behavior. A Photo Illustrated Handbook. Woof and Word Press, Norwich, 346 p.

Mason, G. (1991): Stereotypies: a critical review. Animal Behaviour 41:1015-1037

http1: http://www.aps.uoguelph.ca/~gmason/StereotypicAnimalBehaviour/library.shtml - Stereotypic Animal Behaviour  2016.02.22.

írta Burányi Virág

Arra kérlek, hogy használd egy kicsit a képzeleted. Tegyük fel, hogy te egy egyszobás házban élsz. A padló beton, a falak csupaszok és nincsenek ablakok. Nem hagyhatod el ezt a szobát semmilyen körülmények között. Itt alszol, eszel, és itt töltöd az egész életedet. Mit csinálsz egész nap? Hogy érzed magad? Mit gondolsz, ez milyen hatással van az egészségedre? Elég unalmasan hangzik, nem?

Ilyenek voltak az első állatkertek, amiket több mint 40 vagy 50 évvel ezelőtt terveztek. Az állatok a csupasz beton ketrecekben éltek. Az elmúlt néhány évtizedben azonban sok minden megváltozott. Sokkal több tudásunk van az állatokról, tiszteletben tartjuk őket és mélyebben megértjük, hogy mire van szükségük a jó minőségű élethez. Ezzel elismerjük, hogy az állatok érző lények, akiknek saját igényeik, akaratuk van, szerethetnek, és nem kedvelhetnek dolgokat. (A kutatások még ma is zajlanak, amelyekben igyekeznek feltárni az állatok széles körű érzelmeit.) 

Ez az új gondolkodásmód adta az ötletet az állatgondozóknak, hogy elkezdjék javítani az állataik életminőségét. Először megszüntették a ketreceket, és olyan kifutókat terveztek, amelyek a lehető legjobban hasonlítanak a természetes élőhelyekre. Mindemellett javult az élelmiszer ellátás és az állategészségügy is, ami nélkülözhetetlenek az általános jóléthez.

Most ugorjunk vissza a jelenbe. Az állatok megfelelő kifutókban élnek, kiváló minőségű ételeket kapnak és az állategészségügy is ideális, azaz valóban törődnek a jólétükkel. Az egyszobás ház tehát fel lett frissítve: több szoba található benne, vannak ablakai, a földön szőnyeg, a színes falakon pedig képek. Hurrá, az életminőségünk jelentősen javult, de valami még hiányzik. Mit csináljunk egész nap? Mi akadályoz meg minket, hogy egész nap csak unatkozzunk és járkáljunk a házban, vagy hogy önpusztító viselkedést végezzünk? Van valami, ami arra ösztönöz minket, hogy bizonyos viselkedéseket kezdeményezzünk?

Ekkor jön a környezetgazdagítás. De mi is az? Erről lesz szó a következő részekben.

írta Runar C. Næss

(A képek illusztrációk)

Fogságban élő farkasok öltek meg 2012. június 17-én egy 30 éves állatkerti gondozót a Kolmården nevű állatkertben. Adott nyolc, 3 éves hím farkas, egy zárt területen és a nőnemű állatgondozó, aki jól ismerte mindegyiket. Kölyökkorukban cumisüvegből nevelte őket, így a farkasok jól szocializáltak voltak emberekkel.

A 30 éves gondozó egyedül lépett be a kifutóra, hogy együtt legyen a farkasokkal, miután „bonyolult kapcsolatba került velük”. A rendőri vizsgálat azt mutatta, hogy azonnal megölték, ahogy belépett a zárt területre és oda vonszolták, ahol később a nap folyamán megtalálták. Egy privát mobiltelefon volt a zsebében, de nem használta a baleset során.

A boncolás nem mutatott egészségügyi problémákat, de több alkalommal fejfájásra panaszkodott a balesetet megelőzően. A tények nem kérdésesek e téren. Egyik farkast sem ölték meg a baleset után, de minden emberi kapcsolatot megszakítottak velük.

Miért történt mindez?

A válasz a „miért” kérdésre kissé összetett, de nem bonyolult. Ebben a cikkben megkísérlem elmagyarázni a kirakó nagyobb darabjait. Válaszomat a svéd rendőrség 3 éves vizsgálatára alapozom (1400 dokumentum), valamint a saját 20 éves tapasztalatomra, tanulmányaimra melyeknek során együtt dolgoztam ember által szocializált, fogságban tartott farkasokkal, és arra, hogy 15 éven keresztül látogattam a farkasokat valamint a gondozókat Kolmårdenben.

Az állatkert évek óta tart szocializált farkasokat, viszonylag kevés problémával. Hagyományosan a gondozók közül csak kevés dolgozott a farkasokkal, akik mind férfiak voltak és a régi fajta módszerekre támaszkodtak a farkasok kezelésénél. Ez akár jól is működhetne, ha magabiztos az ember és elég nagy ahhoz, hogy megfélemlítse a farkasokat a méreteivel és az agressziójával. Minél nagyobb az ember, annál kevésbé valószínű, hogy a farkas totális támadást indít ellene.

2007 óta azonban a gondozók, akik a farkasokkal dolgoztak mind nők voltak (azaz kisebbek), egy (férfi) kivétellel. A balesetnek semmi köze a nemekhez, ne feledjük — csak ahhoz a tényhez, hogy a nők általában kisebbek, mint a férfiak.

Még fontosabb: a kezeléssel és a bánásmóddal kapcsolatos képzésük vagy egyenlő volt a nullával, vagy nagyon kevés, kivéve, hogy azt mondták nekik, ők az „Alfák” a farkasfalkában és „dominálják le a farkasokat mentálisan és fizikailag minden áron.” Így tehát megtették — igen nagy áron!

A 21 gondozóból, akik elkezdtek dolgozni a farkasokkal 2007—2009 között 17 lépett ki az első évben vagy nem sokkal azután. Néhányukat a farkasok üldözték el, néhányan félelemből és frusztrációból léptek ki. Mindegyikük úgy jellemezte a munkát, hogy „kaotikus” és, hogy „nem kaptak instrukciókat vagy támogatást a vezetéstől”. A fizikai konfliktus gyakori volt a farkasokkal és ahogy nőttek egyre inkább „belefáradtak” a gondozókba. Ennek néhány egyértelmű jele:

• A farkasok egyre kevesebbszer üdvözölték a belépő gondozókat, majd eljött a nap, amikor egyetlen farkas sem ment üdvözölni őket.
  
  
• Az állatkerti egyenruha olyan szerepet kezdett betölteni mint valami, amit a farkasok elkerülnek. A sebezhető látogatókat azért öltöztették állatkerti egyenruhába, hogy a farkasokat távol tartsák tőlük, és nem azért, hogy a farkasok kevésbé legyenek rémültek idegenek láttán, ahogyan sok más esetben teszik szocializált farkassokkal.
  
  
• A farkasok egyre inkább „kézfélők” (félelem az ember kezétől) lettek, ennek eredménye lett a számos kézharapás. Az állatkerti orvos varrta össze és kezelte a gondozók sérüléseit.

https://www.youtube.com/watch?v=3zeESpK3AI8

https://www.youtube.com/watch?v=Kh0yXnVg48U

• A stressz és a fajon belüli (farkasok közötti) agresszió szintje emelkedett a teljes egészében hímnemű farkasokból álló csoportban. Az átirányított agresszió és a magas fokú izgatottság a problémák jól ismert okai ember és állat kapcsolatában.

Miért volt mindez a konfliktus?

Egy (a sok közül) cikk a svéd „Aftonbladet” című újságban illusztrálja, hogy vált a „Hozzunk be embereket, hogy találkozzanak szocializált farkasokkal” népszerű terméke túl nyomasztóvá és került ki irányítás alól — addig a pontig, ahol a gondozók maguk „adták fel” a próbálkozást, hogy kontrollálják a farkasokat: http://www.aftonbladet.se/nyheter/article14995907.ab

Két gondozó által vezetve 15+ főből álló csoportok léptek be a kifutóra, hogy találkozzanak a farkasokkal, majdnem naponta, néha kétszer is egy nap. Semmi rossz nincs abban, hogy embereket visznek be emberrel szocializált farkasokhoz — a farkasok szeretik. Ugyanakkor a farkasok mindig farkasok maradnak, és mindig megpróbálnak ellopni minden tárgyat, amit a szájukba tudnak venni. Ilyen a farkasok természete. Ennek a természetes és erősen motivált viselkedésnek az elkerülése volt a gondozók feladata. Nem egy könnyű munka a nem kívánt viselkedések kezelése még pozitív megerősítéssel, a megfelelő elterelő eszközökkel, stb. sem — meglehetősen nagy kihívás tud lenni, és  az olyan gyenge eszközök használata, mint a bántalmazás és a büntetés — ahogy Kolmårdenben csinálták — szinte egyenesen lehetetlenné teszik. (Röviden) itt kezdődött a konfliktus és a kapcsolat egyre romlott a gondozók és a farkasok között: a gondozók próbálták visszatartani a farkasokat attól, hogy lopjanak a fizető vendégektől.

Egy ponton, a gondozók kapituláltak és alkalmazkodtak azt mondva a bajban levő vendégeknek: „Most vált a farkas új játékává”. Ez azonban csak még több lehetőséget és időt adott a lopásra és a vendégek huzigálására, több sikert nyújtva és ezáltal növelve a viselkedés gyakoriságát. A gondozók reakciója és megtorlásaik, hogy visszanyerjék az irányítást az illetlenül viselkedő farkasok felett talán ritkább lett, de nyilvánvalóan keményebb. Most már egyenesen abban az ereszkedő spirálban vagyunk, amelyen az emberi gondozók farkasokkal való kapcsolata „partnerről” „ellenségre” változott — ahogyan az „Umwelt elmélet” leírja.

Egy pillanatig sem akarom azt sugallni, hogy az állatkerti gondozók Kolmårdenben nem jól képzett, magasan motivált gondozói volnának minden egyes állatuknak. Szocializált farkasokkal bánni ugyanakkor semmilyen állatkerti gondozó képzésének nem része, erről az állatkertnek kellett volna gondoskodnia. Azzal, hogy nem így tettek, veszélybe sodorták a gondozókat.

Öt komoly hiba vezetett Kolmårdenben a támadáshoz:

1. A pénz

Nem meglepő, hogy az állatkert tulajdonosai több pénzt akarnak — mind tisztában vagyunk azzal, hogy az állatkert a pénzcsinálási üzletbe tartozik. A vezetőség viszont (mind magasan képzett zoológus és biológus), feláldozta a gondozók biztonságát és a farkasok jólétét a részvényesek pénzszerzése miatt a következőkkel:

• Növelték a terhelését azoknak a (szocializált) farkasoknak, akikből leginkább lehetett profitálni
  
  
• Nem gondoskodtak az előírásos képzésről a gondozóknak
  
  
• Engedték, hogy a gondozók egyedül menjenek be a kifutóra (ahelyett, hogy alkalmazták volna a „minimum két gondozó szabályt”).

Ezek a döntések mind több és több pénzt generáltak az állatkertnek és mind hozzájárultak a végzetes balesethez 2012-ben. Mondjuk azt, hogy a szakmai vezetőségnek enyhe kifejezéssel élve jobban kellett volna tudnia (a farkasok viselkedéséből, stb.), de mikor felszállt a köd — az egész arról szólt, hogy még több pénzt csináljanak a farkasokból.

2. A „buborék”

Nem kapcsolatba lépni a külvilággal, hogy tudást és információt keressenek szocializált farkasokról arrogáns és esztelen dolog volt. A vezetőség magasan képzett biológusokból és zoológusokból áll, akik később elismerték, hogy „Nem értettem meg a kockázatokat” és „az évek során, amikor farkasokkal dolgoztam, egyszer sem gondoltam, hogy képesek megölni egy embert”. Rendben van, de ez megmutatja annak a veszélyét, ha egyszerűen csak megbízunk az akadémikus háttérben vagy a saját „belső körünkben” mint megfelelő tudásforrásban, amikor nagy ragadozókkal lépünk kapcsolatba.

http://www.svt.se/nyheter/regionalt/ost/kom-som-en-blixt-fran-klar-himmel

3. A farkasokkal való bánásmód

Két komoly hibának van itt jelentősége:

• A hibás, idejétmúlt és veszélyes „dominancia elmélet”, amikor képzetlen állatkerti gondozóknak azt mondják, hogy le kell dominálniuk a farkasokat és „felül kell kerekedniük” rajtuk minden áron. Azt mondták nekik, hogy ők a farkasok hierarchiájának részei, ezért fizikai erőszakkal büntették azokat a farkasokat, akik nem nem engedelmeskedtek az emberi szabályoknak, hogy behódoljanak. Soha nem fontolták meg, hogy a farkasok talán nem tolerálják ezt a szokást. Arra sem jöttek rá, hogy a „dominancia elmélet” ebben a kontextusban rossz és veszélyes.
  
  
• Az averzív módszerek (büntetés) és konfrontatív képzési technikák kulcsként való alkalmazása a viselkedésmódosításban — a „dominancia elmélet” jól ismert „rokona”.

Íme egy 2007 előtti példa erre, melyet egy szemtanú írt le:

„Egy ponton az Alfa ellopta az egyikünk (látogatók) sapkáját, melyet a gondozónak vissza kellett vennie és megerősíteni a hierarchiát — ez kicsit ijesztő volt. A 190 cm magas, izmos fickó  vipera gyorsasággal megragadta a 60 kilós Alfát majd a nyakánál és a szőrénél fogva felemelte a földről, ami miatt az természetesen elkezdett morogni és a gondozó után kapott a puszta fogaival. Mondanom sem kell, hogy mindenki felpattant 0.1 másodperc alatt, pumpált az adrenalin a váratlan agressziótól. Legalább ilyen gyorsan vége is lett és mindenki visszatért a simogatóállomására, de némileg óvatosabban.” https://www.youtube.com/watch?v=041xiem1Qj0

És itt! https://www.youtube.com/watch?v=fin55DMSiwc&app=desktop

Ez a fajta támadás (fájdalmat és félelemet okoz) az ember részéről a farkas felé az, ami miatt a fiatal farkasok (2009-ben születettek) egyre jobban féltek a gondozóiktól, míg egy nap, 3 éves korukban elegük lett. A méretekkel és a brutális erővel való megfélemlítés többé nem volt tényező az új generációs gondozóknál, mindannyian veszélyben voltak, lehetett volna bármelyikük, — ezt bizonyítja a két különböző támadás két különböző gondozó ellen.

4. A valós kockázat felbecsülésének és a biztonsági értékelésnek a hiánya

1. A farkasok mindegyike kb. 50 kg-ot nyom (110 font), mindegyikük képes arra, hogy ledöntsön és megöljön egy kisebb jávorszarvast egyedül. A farkasok vadállatok és ragadozók. A kifutón nyolc farkas volt, ami 400 kilogrammnyi farkas (880 font). Az elhunyt gondozó 160 cm magasságával (épp 5 láb, 3 hüvelyk alatt) és 55 kilójával (121 font) egyedül volt. A nem irreleváns ebben az esetben, de a méret (egyáltalán) nem. Hogy gondolhatja valaki, hogy ez egy „nem kockázatos szituáció”?!
   
   
2. A szabály az volt a farkasok kifutójára belépő gondozók számára, hogy hagyják kint a telefonjukat! Ezt azzal támasztották alá, hogy a telefont a farkasok ellophatják és az egy „természetellenes elem a területen”. (A fizető vendégek, akik kamerát vittek be a nyakukba akasztva és telefonokat a zsebükben mind természetesek voltak? Én úgy gondolom, nem.)
   
   
3. Habár azelőtt rendszerint két gondozó együtt lépett be, amikor a farkasokat látogatták, ez a (nem hivatalos) szabály egy ponton értelmetlennek tűnt (azaz nem volt gazdaságos) így ezek után egy gondozó, egyedül is bármikor bemehetett a farkasokhoz. Ez a gyakorlat azokban az években, melyek a végzetes balesethez vezettek nem csak, hogy meg volt engedve, hanem ösztönözve volt a farkasok és a gondozók között egyre romló kapcsolat ellenére. Néhányan azt gondolhatják, hogy a romló kapcsolat egy nagy ragadozóval extra biztonsági intézkedésekért kiált, de Kolmårdenben nem ez történt.
   
   
4. Az emberektől és állatoktól érkező, nyilvánvaló figyelmeztető jelek mellőzése majdhogynem egy valláshoz volt hasonló és  visszavezethető az „arroganciára” vagy hívhatjuk tudatlanságnak. A bíróság kimondja, hogy „a tudatlanság nem mentesít” és bár az arrogancia nem illegális, igen jól ismert gyilkos.

5. Végső, fatális hiba:

A főpróba 2011-ben: hasonló támadás történt egy évvel korábban (2011. májusában), ami ugyanígy lehetett volna végzetes. Egy másik gondozót kerítettek be és támadtak meg a farkasok. Az egyik farkas azonnal megharapta, ahogy belépett a területre, majd miután leült a bekerített területen belül, megint megharapták (egy másik farkas). Mindkét alkalommal megragadta a farkasokat a tarkójukon levő bőrnél fogva, hogy megbüntesse őket. A második alkalommal, mikor megragadta a farkast, az összes farkas viselkedése megváltozott, körözni kezdtek körülötte — rést keresve a támadásra.

Tudjuk az incidensről szóló jelentéséből, hogy neki volt alkalma volt kijutni a kifutóból a támadás egy korai szakaszában, míg a farkasok össze voltak zavarodva, de újra átgondolta és tulajdonképpen messzebb ment a kifutóban, hogy folytassa a „harcot”. Miért?

Emlékezett a képzésre, ahol azt mondták: „Soha ne hátrálj meg, vagy kiesel a falkából”. Szóval nem volt hajlandó „meghátrálni” annak ellenére, hogy ijedt volt és egyértelműen nyolc, két éves farkas támadása alatt állt. Csak mikor a támadás folytatódott és fokozódott, akkor realizálta, hogy itt nem nyerhet, és kezdte el félteni az életét. Nem volt sem rádiója, sem telefonja! A zavaró tényező újra megjelent és ez nyitott újabb utat a menekülésre, egy oldalsó kapun keresztül — végig harcolva. A nő sikeresen kijutott a kifutóból azalatt a másodpercnyi zavarás alatt, de soha nem volt képes újra együtt dolgozni a farkasokkal. Úgy becsülte, hogy a támadás több, mint 30 percig tartott.

Kolmården a 2011-es támadásról tudomást szerezve sem hajtott végre változtatásokat a kockázat felbecsülésében, a biztonsági intézkedésekben vagy a farkasok kezelésében. Valójában:

• Az incidenst helytelenítették és eltussolták (még néhány kolléga előtt is) és a vezetőség nem vette komolyan a gondozó beszámolóját a farkastámadásról. Sőt, miután megtudták mi történt, úgy döntöttek, hogy „nem szükséges változtatás”.
  
  
• Minden állatkertnek van vészhelyzeti terve és a veszélyes állatokat felsoroló listái. A farkasok nem voltak részei semelyik veszélyes állatokkal kapcsolatos listának Kolmårdenben.

Záró gondolatok

A leginkább végzetes biztonsági hiba annak elmulasztás volt Kolmårdenben, hogy kötelezően mindig minimum két ember legyen jelen, amikor belépnek a farkasok területére.

Ha bármelyik, a farkasok kezelésével kapcsolatos hibáról azt lehet mondani, hogy „még inkább végzetes”, mint a többi, akkor az az a tény, hogy a gondozókat fizikai büntetésre és a farkasokkal való harcra utasították és arra, hogy „soha ne veszítsenek csatát egy farkassal szemben”. Azt mondták, emiatt a gondozó elveszítené az „Alfa-státuszát” a farkasokkal szemben és többé nem tudná irányítani őket (azaz elveszítené a munkáját). A jól dokumentált 2011-es eset után (fent), nyugodtan feltételezhetjük, hogy az áldozat 2012. június 17-én szintén visszatámadt, ahogy a képzése diktálta mikor provokálták vagy megtámadták pontosan ugyanazok a farkasok, ahelyett, hogy passzívan viselkedett és visszavonult volna.

Ugyanakkor a farkasok egy évvel idősebbek lettek és a kapcsolat közöttük és a gondozók között tovább romlott. Valószínűleg nagyon apró figyelmeztető jel után nagyon kevés idő volt a reagálásra az első támadó farkas esetében. Bár a kapu csak 4 méterre (13 láb) volt mögötte, soha nem érte el — vagy soha nem is próbálta. A boncolás és a rendőrségi nyomozás azt mutatta, hogy a halál gyorsan bekövetkezett, bár a testét nem találták meg hozzávetőlegesen 2 órával későbbig. Noha néhány zsákmányszerzést követő viselkedés (védelmezés, stb.) megfigyelhető volt, mikor kihozták a testet, a támadás nyilvánvalóan a (kölcsönös) szociális agressziónak köszönhető, nem a zsákmányszerzésnek.

Ez a végzetes baleset tényleg a fogvatartott farkasok kezelésének „tökéletes vihara”, ahol a sok elkövetett hiba összegyűlt egy időben és helyen.

Az ügy ebben az évben kerül bírósági tárgyalásra (2016). Kolmårdent megvádolták gondatlansággal és, azzal, hogy egy gondozó halálát okozták. A fő zoológus szintén ezekkel a vádakkal néz szembe.

Az, hogy az állatkert felelős a 30 éves gondozó haláláért, megkérdőjelezhetetlen véleményem szerint, de a „jogi felelősségről” a bíróság hivatott dönteni. Én közömbös vagyok, mert ez egyáltalán nem változtat a múlton és nagyon keveset a jövőn.

A célom az, hogy ha egy mód van rá, minél több gondozó és állatokkal foglalkozó szakember tanuljon ebből a balesetből. Tudja és értse meg, mi ment félre és miért. Az egésznek semmi köze a farkasokhoz, csak az emberekhez és a pénzhez. És az is biztos, hogy semmi köze a fiatal gondozóhoz (R.I.P.).

Ui.: A család kérése, hogy az elhunyt neve ne kerüljön nyilvánosságra.

Ajánlott olvasmányok:

Barnard, Christopher J. 2004. Animal Behaviour: Mechanism, Development, Function and Evolution. Harlow: Pearson Education Limited.

Beaver, Bonnie V. G. 1999. Canine Behavior: A Guide for Veterinarians. College Station: W.B. Saunders Company.

Carlstead, Kathy 2009. A comparative approach to the study of keeper-animal relationships in the zoo. Zoo Biology 28 (6): 589–608.

Handelman, Barbara H. 2008. Canine Behavior: A Photo Illustrated Handbook. Wenatchee: Dogwise.

Hediger, Heini 1950. Wild Animals in Captivity. London: Butterworths Scientific Publications.

― 1968. The Psychology and Behaviour of Animals in Zoos and Circuses. New York: Dover Publications.

Hosey, Geoff R; Melfi, Vicky A; Pankhurst, Sheila J. 2009. Zoo Animals: Behaviour, Management and Welfare. Oxford: Oxford University Press.

Kiiroja, Laura 2014. The zoosemiotics of socialization: case-study in socializing Red Fox (Vulpes vulpes) in Tangen Animal Park, Norway. [Master’s thesis]. Tartu: University of Tartu Department of Semiotics.

Kull, Kalevi; Torop, Peeter 2003. Biotranslation: translation between umwelten. In: Petrilli, Susan (ed.) Translation Translation. Amsterdam: Rodopi, 313-328. Reprinted in: Maran, Timo; Martinelli, Dario; Turovski, Aleksei (eds.). 2011. Readings in Zoosemiotics, 411-425. Berlin: De Gruyter Mouton.

McDougall, Peter T; Réale, Denis; Sol, Daniel; Reader, Simon M. 2006. Wildlife conservation and animal temperament: causes and consequences of evolutionary change for captive, reintroduced and wild populations. Animal Conservation 9: 39-48.

Ramirez, Ken T. 1999. Animal Training: Successful Animal Management Through Positive Reinforcement. Chicago: Shedd Aquarium.

Pryor, Karen 1999 (1984). Don’t Shoot the Dog! The New Art of Teaching and Training. New York: Bantam Books.

Tønnessen, Morten 2009. Umwelt transitions: Uexküll and environmental change. Biosemiotics 2 (1): 47–64.

― 2011. Umwelt transition and Uexküllian phenomenology. An ecosemiotic analysis of Norwegian wolf management. [Doctoral dissertation]. Tartu: University of Tartu Department of Semiotics.

Uexküll, Jakob von 1982. The meaning-carrier. The theory of the composition of nature. The Theory of Meaning. Semiotica 42 (1): 26-33, 52-59. Reprinted in: Maran, Timo; Martinelli, Dario; Turovski, Aleksei (eds.). 2011. Readings in Zoosemiotics, 61-76. Berlin: De Gruyter Mouton.

Wenner, Adrian M. 1969. The study of animal communication: An overview. In: Sebeok, Thomas A. and Ramsey, Alexandra (eds.). Approaches to Animal Communication, 232-243. Mouton: The Hague. Reprinted in: Maran, Timo; Martinelli, Dario; Turovski, Aleksei (eds.). 2011. Readings in Zoosemiotics, 111-122. Berlin: De Gruyter Mouton.

Yin, Sophia 2007. Dominance Versus Leadership. CompediumVet.com 7: 414-417.

A kullancsok a tévhit ellenére nem rovarok, hanem a legnagyobb méretű atkák, melyeknek 702 fajtáját írták le világszerte. Magyarországon ezek közül kb. 20 fajta fordul elő. A kullancsoknak három aktív, mozgásra képes fejlődési alakjuk van: a lárva (1 mm-nél is kisebb), a nimfa (1-2 mm, már nyolc lábbal rendlekezik, de még nincsenek ivarszervei és kisebb, mint az adult) és az adult (mely ivarszervekkel rendelkezik). Az állatnak mindhárom stádiumban vért kell szívnia ahhoz, hogy továbbfejlődjön. Ennek ellenére az életük 90%-át gazdától függetlenül, szabadon töltik, melyet az a tulajdonságuk tesz lehetővé, hogy képesek akár hónapokig, évekig is táplálkozás nélkül túlélni. Fejlődési stádiumaik között vedléskor vagy nyugalmi állapotban az avarban, illetve a növényzet alatt találnak rejtekhelyet, mely megvédi őket a számukra kedvezőtlen szárazságtól és a túl alacsony vagy túl magas hőmérséklettől. Tipikus élőhelyeik (nagy tűrőképességüknek köszönhetően rendkívül jól alkalmazkodnak, ezért a legkülönbözőbb élőhelyen fordulhatnak elő, ahol gazdaállatra találnak): középhegységek lombhullató erdejei, ezeknek a tisztásai, erdőszegélyek, dús aljnövényzetű ártéri vagy ligeterdők, nádasok, rétek, mezőgazdasági művelés alatt álló területek, és városi parkok. Minden olyan helyen számítani lehet előfordulásukra, ahol háziállatok, esetleg fogságban tartott vadonélő gerincesek előfordulnak: vadasparkokban, éllatkertben, istállóban, legelőn, kutyasétáltató helyeken, kertben vagy akár lakásban is.

A hím és a nőstény táplálkozásában és viselkedésében jelentős eltérések vannak. A nőstény minél hamarabb próbálja rögzíteni magát a gazdán és hosszan, általában 6-12 napig szív vért. A hím ezzel szemben hetekig mászkál a gazda testfelületén, miközben az éppen vért szívó nőstényeket termékenyíti meg. Ő maga rövid ideig szív vért, illetve vannak olyan fajok, ahol a hím egyáltalán nem táplálkozik. Előfordulhat az is, hogy a megtermékenyítés nem a gazdán, hanem a szabadban történik. A megtermékenyítés során a hím csáprágója segítségével áthelyezi a hímivarsejtjeit a nőstény ivarnyílásába, miközben szájszervével rögzíti magát. A hím több tucat nőstényt is képes megtermékenyíteni mielőtt elpusztul. A megtermékenyített nőstény, miután elegendő mennyiségű vért vett fel leesik a talajra, és néhány hét múlva megkezdi a tojások lerakását, melyek száma több ezer is lehet. Ezek után egyenként bevonja őket vízhatlan, viaszszerű anyaggal, mely a túlélsükhöz nélkülözhetetlen. A nőstény néhány nap vagy hét alatt fejezi be a tojások egyetlen csomóba való elhelyezését, majd elpusztul.

A kullancsok egyik legfontosabb érzékszerve a Haller-szerv, amely az első lábak első ízében található. Ez egy összetett érzékszerv, amellyel a levegő mozgásait, a hőmérsékletét, páratartalmát, szén-dioxidot, ammóniát és a fajtársaik által kibocsátott feromonokat tudják érzékelni. A kullancsok bizonyos receptorai arra is alkalmasak, hogy a gerinces állatok által kibocsátott szaganyagokat nagy távolságokról is érzékeljék. Annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel vegyék észre a levegőben a megfelelő molekulákat, illetve a madár vagy emlős által termelt hőt, a gazdát kereső kullancsok sokszor jellegzetes testtartást vesznek fel. Ilyenkor első lábukat fölfelé tartva mozgatják, ami néha akár szabad szemmel is megfigyelhető a fűszálakon és az aljnövényzeten. Gyakori tévhit, hogy a kullancsok fák koronájáról esnének, netán ugranának az emberre. Mindhárom aktív fejlődési stádiumuk olyan gazdát keres magának, amely az aljnövényzetben vagy a cserje-bokorszinten, legfeljebb 2 méter magasságban közelíthető meg. Mivel ugrani nem képesek, leginkább a növényzeten várják az arra haladó gerinces állatokat, és ha sikerült felkapaszkodni rá, a hőérzékelő receptoraik segítségével egy kapilláris eret keresnek, ahol megkezdhetik a vérszívást. A kullancsok a legtöbb vérszívó ízeltlábútól eltérő módon jutnak a gazda véréhez. A szúnyogokhoz képest pl. jóval lassabban, és jóval hosszabb ideig táplálkoznak. Amint egy bőrfelülethez közel eső kapillárist találtak, csáprágójukkal (fájdalommentesen) kis sebet ejtenek rajta, miközben a nyálmirigyük által termelt anyagok segítségével a szipókájukat is bele tudják fúrni a kialakult kis sebbe. A fogakkal ellátott szipóka segítségével képesek a gazda bőrében rögzíteni magukat. A rövidebb szájszervvel rendelkező fajok egy cementszerű anyagot termelnek, amely szintén meggátolja a kullancs kiesését, és megnehezíti az eltávolítást. Ahhoz, hogy napokig tudjanak észrevétlenül vért szívni, a kullancsoknak számos módon kellett az evolúciójuk során újabb és újabb eszköztárat kifejleszteniük. Nyálmirigyük véralvadásgátló anyagokat termel, ezzel akadályozza meg a gerinceseknek a seb kialakulására adott gyors és hatékony reakcióját. Sőt, a vér áramlásának növelése érdekében értágító molekulákat választanak ki a táplálkozás helyén. Különösen figyelemreméltó, hogy a gazda immunrendszere ellen is külön stratégiát fejlesztettek ki ezek a vérszívó ízeltlábúak: gyulladásgátló anyagokat és az immunrendszer működését blokkoló molekulákat juttatnak a gazda szöveteibe. Mindez lehetővé teszi számukra, hogy legtöbbször észrevétlenül napokig, egyes fajok nőstényei esetében akár 2 hétig is vért szívjanak. A táplálkozásuk során ugyan a vér víztartalmának jelentős részét visszajuttatják a gazda vérkeringésébe, mégis a nőstények akár testtömegük 80-120-szorosára is megnőnek a vérszívás közben.

A kullancsok nyálmirigyének működése szükséges ahhoz is, hogy a különféle kórokozók a vérszívás során bekerülhessenek a gazdaállat vagy az ember vérkeringésébe. A táplálkozás során felvett nagy mennyiségű folyadékból folyamatosan juttatnak vissza vizet a gazdába, és ez a visszafelé irányuló áramlás teszi lehetővé a kórokozóknak a gazdába jutást. Ugyanakkor, a gazdaállat vérével sokféle vírust, baktériumot és protozoont képesek a kullancsok felvenni, amelyek életciklusukat a kullancsban folytathatják. A táplálkozást követően a földre hullva a kullancsok tovább emésztik a vért, és csak utána vedlenek (lárva és nimfa) vagy rakják le tojásaikat (nőstény). A hímek, miután több nőstényt is megtermékenyítettek a gazdán, elpusztulnak.

Kutyáink, macskáink kullancsosságára vonatkozóan hazánkban három kullancsfaj érdemel említést. Ezek közül kettő a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) és a Dermacentor reticulatus hazánkban őshonos, míg a harmadik faj a Rhipicephalus sanguineus a déli határainkkal szomszédos országokból vagy tengerentúli területekről kerülhet behurcolásra. (A bejegyzés végén találhatóak képek az említett fajokról). A közönséges kullancs kifejlett alakjai akár szabad szemmel is láthatók, néhány milliméter nagyságúak, de vérrel teleszívott állapotban akár a babszem nagyságú méretet is elérhetik. Jellemzően vörösesbarna színezetű és tojásdad alakú. Európában a leggyakoribb kullancsfaj. Nemcsak kedvenceinket, hanem bennünket, embereket is előszeretettel csíphet meg. Állatorvosi szempontból a Dermacentor reticulatus hazánkban a második legfontosabb kullancsfaj. Kedveli a füves-bokros, szikes talajú területeket. Kutyán ezért általában a lábvégeken, ujjak között szív vért. A Rhipicephalus sanguineus a mediterrán országok felöl terjeszkedik Európa országai felé. Hazánkban eddig csak egy behurcolt eset fordult elő.

A kullancs "beágyazódásától" a kórokozók szervezetbe jutása közt eltelt idő igen különböző. A Lyme-kór kórokozójának, amíg a kullancsból az emberi szervezetbe kerül általában 48-72 órára van szüksége. Más kórokozóknak erre a néhány óra is elegendő, míg vannak olyan betegséget okozó fertőzések, melyeknek napok kellenek, hogy a szervezetbe kerüljenek. Ez egyrészt az eltérő kullancsfajok biológiai sajátosságai miatt ilyen változó, másrészt a kullancs bonyolult nyálmirigyének működésétől is függ az, hogy egyes kórokozók, milyen gyorsasággal kerülnek a szervezetbe. Fontos tehát a kullancsok megtapadásának és a vérszívás lehetőségének a csökkentése.

Milyen betegségeket okozhatnak a kullancsok?

Granulocytás anaplasmosis

Vadon élő és háziállatok esetében is előfordulhat, az utóbbi években egyre jelentősebb bántalomnak tartják. Vadon élő kérődzők közül őzben, szarvasban és zergében bizonyított az előfordulása, háziállítok közül juhban, szarvasmarhában, lóban és kutyában tartós fertőtést okoz. Macskában is előfordulhat. Az állatok leggyakrabban tünetmentesen fertőzöttek, a betegeknél a bántalom enyhe lefolyású. A lázzal, köhögéssel és egyéb tünetekkel járó bántalom halálozási aránya kb. 1-2%. Kutyák esetén a tünetek a lovakhoz hasonlóan: láz, étvágytalanság, hányás, bágyadtság, izületi gyulladás és emiatt sántaság alakulhat ki. Hazánkban lovaknál és kutyáknál állapítottak meg klinikai eseteket.

Lyme borreliosis

A Lyme kórt a Borrelia burgdorferi nevű baktérium okozza kutyákban és emberben egyaránt. A kórokozót a fertőzött kullancsok hordozzák (főként Ixodes ricinus, de más kullancsok borrélia terjesztése is ismert). A kórokozó egyéb módon is a szervezetbe juthat: borréliákat tartalmazó tej fogyasztásával, az elporladt kullancsürülék vagy az elporladt kullancstetemek belélegzése útján, szennyezett környezetből bőrsérüléseken keresztül, azonban ezek jelentősége a kullancsok kórokozót terjesztő szerepe mellett alárendelt.

A tünetek, ha egyáltalán kialakulnak, nem jellegzetesek: étvágytalanság, izületi fájdalmak miatti óvatos járás, magas láz, levertség. A sántaság és az izületek megduzzadása egyik lábról a másikra vándorolhat. A borréliák képesek szinte valamennyi szervben kárt tenni, ezért idegrendszeri- és bőrtünetek, szívpanaszok is előfordulhatnak. A kórokozók egy aktív folyamat után az immunrendszer által kevésbé elérhető helyekre húzódhatnak vissza a szervezetben. A steril gyógyulás, azaz a kórokozók teljes kitakarítása, jelentős kihívás elé állítja a védekező rendszert, és nem mindig valósul meg.   A borréliák számos esetben jelen lehetnek a kutyák szervezetében tünetek előidézése nélkül is. A diagnózis megállapításához segítséget nyújt, amennyiben egyértelműen igazolható vagy kizárható a betegséget megelőzően vért szívott kullancs jelenléte a kutyán vagy a kutya vérmintájának laboratriumi vizsgálata.

Piroplasmosis (babesiosis és theileriosis)

A kullancsokkal terjedő bántalom kórokozójának és terjedésének a felfedezése a 19. század végén történt. Babes 1887-ben megtalálta a szarvasmarhák lázzal és vérfestékvizeléssel járó betegségének a kórokozóját a beteg állatok vörösvérsejtjeiben. Néhány évvel később, 1893-ban Smith és Kilborne felfedezte, hogy a szarvasmarhák ún. texasi lázának kórokozója, a Babesia bigemina kullancsokkal terjed. A gerinces állatok egyik leggyakoribb fertőzéseit a vörösvérsejtekben ivartalanul osztódó, a körtéhez hasonló formáik (ún. merozoiták) miatt piroplasmáknak nevezett egysejtűek okozzák, amelyek az Apicomplexa törzs, Piroplasmida rendjébe tartozó Babesiidae és a Theileriidae családok tagjai. Az összes Theileria- és néhány Babesia-faj (pl. B. microti) először a lymphocytákban, majd a vörösvérsejtekben osztódik.

A világszerte előforduló vérélősködőket különféle kullancsfajok terjesztik, amelyek vérszívás során fertőződnek, s ezekben továbbfejlődve ivarosan szaporodnak a piroplasmák. A fertőző alakok, az ún. sporozoiták a kullancsok nyálmirigyeiből jutnak a nyállal a gazdaszervezetbe. A kullancsok kétféle módon képesek terjeszteni a piroplasmákat. A nőstények olyan tojásokat raknak le, amelyekből fertőzött utódok fejlődnek (ún. transovariális átvitel), ill. a lárva vagy a nimfa által a vérrel felvett parazitákat a következő fejlődési alak oltja be (ún. transstadiális átvitel). Az előbbi esetben, ami csak babesiák (pl. B. canis, B. divergens) között figyelhető meg, a kórokozók évekig jelen lehetnek a kullancsok populációiban anélkül, hogy fertőzött gerinces állatból vért szívnának. A transstadiálisan terjedő piroplasmákat a nimfák és/vagy az adultok tudják beoltani. Néhány piroplasma-faj (pl. Babesia bigemina, Theileria equi) több, míg mások (pl. B. microti) csak egy genusba tartozó egy vagy több kullancsfajban képesek fejlődni. Vannak olyan kullancsfajok (pl. Ixodes ricinus), amelyek egynél több Babesia-faj fejlődésében és terjesztésében játszanak szerepet. A fertőzött kullancsok a vérszívást követően nem azonnal, kb. 2-3 nap múlva juttatják a paraziták fertőző alakjait az állatokba vagy az emberbe, mert a nyálmirigyükben tartózkodó piroplasmák csak ún. érésüket követően válnak fertőzőképessé. Ennek időpontja a vektor és a babesia fajától függ. A kullancsok mellett az egysejtű paraziták vérátömlesztéssel is átvihetők.

A világszerte előforduló, több mint 100 piroplasmafaj számos házi és vadon élő emlős- és madárfajban fordulhat elő, gyakran anélkül, hogy megbetegítené az állatot vagy embert. A parazita és gazda fajától, ill. az utóbbi immunológiai állapotától függően enyhébb-súlyosabb klinikai tüneteket okozhatnak. A babesiákkal szemben valamennyi emlős gazdában immunitás alakul ki, amelyben a humorális és a sejtközvetített immunválasz egyaránt szerepet játszik. A fertőzöttség a megfestett vérkenetekben található egysejtűek megtalálásával, szerológiai és molekuláris módszerekkel lehetséges. 

Kutyáknál az első eset leírása Dál-Afrikában törtánt 1885-ben. A kutyák és kutyafélék (pl. róka, farkas, aranysakál) többségét a vörösvértestekben helyeződő alakok mérete (5x2-3 μm) alapján a „nagy babesiák” közé tartozó Babesia canis fertőzi, amely Amerikában, Közel-Keleten, Európában, Afrikában és Ázsiában fordul elő. Az 1990-es években végzett vizsgálatok megállapították, hogy e fajon belül egymástól eltérő génállományú három alfajt lehet elkülöníteni, amelyeknek a terjesztésében más-más kullancsfaj vesz részt, és fertőzőképességük eltér egymástól. Európa szerte, így hazánkban is a Babesia canis canis fordul elő, vektora a Dermacentor reticulatus, amely transovariálisan és transstadiálisan egyaránt képes terjeszteni az egysejtűt. A mediterrán térségben és Európán kívül a Rhipicephalus sanguineus is lehet a B. canis canis vektora. A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a napokig vért szívó nőstényektől, esetleg a nimfáktól fertőződnek a kutyák, de ez a babesiákat tartalmazó vér transzfúziójával is bekövetkezhet. A fogékony állatoknál súlyos klinikai tünetek jelentkeznek, időben végzett szakszerű kezelés nélkül a kutyák elpusztulhatnak. A kisebb megbetegítő képességgel rendelkező Babesia canis vogeli Európa mediterrán területein van jelen, de megtalálták Észak-Afrikában, Ázsiában és Ausztráliában is. A legpatogénebb, kezelés ellenére is gyakran végzetes kimenetelű fertőzést okozó Babesia canis rossi Dél-Afrikában fertőzi a kutyaféléket, vektoraként az ott honos Haemaphysalis leachi ismert. A három alfaj antigénszerkezete számottevően eltér egymástól, ezért az egyikkel történő fertőződést követően kialakult védettség nem jelent védelmet a többi ellen.

Észak-Amerikában, Afrikában, Ázsiában és az utóbbi időben Európa több országában a mindössze, kb. 1,2x1,9 μm-es méretű ún. „kis babesia”, a B. gibsoni is okoz fertőzést, amelynek a Rhipicephalus sanguineus a vektora. A molekuláris biológiai módszerekkel a B. gibsoni különféle genotípusait és más Babesia-fajokat (pl. B. microti-szerű) mutattak ki kutyákból. Amerikai vizsgálatok szerint legalább három „kis babesia” faj fordul elő az ottani kutyákban, amelyek közül a legutóbb leírt faj a B. conradae. A vérkenetek parazitológiai értékelését az a megfigyelés is jelentősen befolyásolhatja, miszerint a „kis babesiáknak” a vörösvérsejtekben megjelenő alakja a kutya immunológiai állapotával függ össze. Előfordulhat, hogy a „kis babesiák” 5-6 különféle alakot vehetnek fel, közöttük előfordulhatnak a „nagy babesiákhoz” hasonló méretűek is. Néhány éve jelent meg az első közlemény arról, hogy itthoni kutyákban kis babesiákat találtak. 

A bántalom hazai előfordulása az 1900-as évek eleje óta ismert. Azt lehet mondani, hogy napjainkban az ország bármely pontján, ma már nem csak a kullancsok tavaszi és őszi aktivitásának az időszakában, hanem mind gyakrabban késő ősszel és télen is előfordulhat. A fiatal, passzív immunitás esetén a kb. 6-8 hetesnél idősebb állatok a legérzékenyebbek, de bármilyen korú eb megbetegedhet. A korábban babesiás kutyák ismételten megbetegedhetnek, ha a parazita elleni védettségük megszűnik. A lappangási idő általában néhány nap, de lehet 2-3 hét is. A klinikai tünetek igen változatosak, a heveny formától az idült megbetegedésig terjedhet. A fertőzött kutyák többsége elesett, étvágytalan, fáradékony, testhőmérsékletük elérheti a 41-42°C-ot, lépük megnagyobbodott, ritkán idegrendszeri tünetek mutatkoznak. Egy-két nappal később "véres" vagy csokoládébarna színű vizeletet üríthetnek, amit a károsodott vörösvérsejtekből kiszabaduló, a veséken keresztül kiválasztódó vérfesték (hemoglobin) okoz. A beteg kutyák kezelés nélkül néhány nap alatt elpusztulhatnak. Az életben maradottak között hetek alatt súlyos veseelégtelenség léphet fel. Az idült babesiosis hetekig-hónapokig tarthat, miközben az étvágytalan, vérfogyottá váló kutya lesoványodik, veséje károsodik. 

Amennyiben a kullanccsal fertőzött kutyák hirtelen megbetegednek, azonnal állatorvoshoz kell fordulni, mert a bántalom korai szakaszában végzett szakszerű kezeléstől várható gyors gyógyulás. Sajnos azonban előfordulhat, hogy a gondos kezelés ellenére sem lehet megmenteni az állat életét. Az egészségessé vált állatokban azonban akár évekig életben maradhatnak a paraziták, emiatt a klinikai tünetek bármikor ismét jelentkezhetnek. Az ilyen állatokat vérdonorként nem szabad használni. A kutyák kullancsok okozta fertőződését kell megakadályozni. A B. canis kártétele megelőzhető a kutyák vakcinázásával, de ennek hatása csak kb. fél évig tart.

Védekezés

Ezt elsősorban nem szobafogsággal, hanem megelőző kullancsellenes kezeléssel valósíthatjuk meg. A betegségek megelőzésének legfontosabb tényezője a kullancsok elleni megelőző kezelés folyamatos alkalmazása. Ma már számos korszerű gyógyszer és kezelési módszer ismert. A legelterjedtebb a rácseppentő oldatok (spot on) havi rendszerességgel történő alkalmazása. Hatékony lehet a nyakörv, tabletta vagy spray alkalmazásával való védekezés is.

Sajnos igen gyakori eset, hogy családi házak kertjében szaporodik el a kullancs. Ez nemcsak ellehetetleníti az udvaron való tartózkodást, de rendkívül veszélyes is lehet. A területen végzett kullancsirtó állandó használata ilyenkor sajnos egyáltalán nem praktikus. Hosszútávon ugyanis ez semmiféleképpen nem jelent hatékony megoldást, ráadásul Magyarországon jelenleg nincs is engedélyezett, kültéren használható kullancsirtó készítmény. Ha a sok kullancs miatt alig mer kimenni a kertbe és félti a kedvencét, a legjobb, ha felkeres egy állatorvost, aki tanácsot és megfelelő védelmet biztosító megelőző kezelést nyújt.

Amennyiben kullancsot találunk kedvencünkben, törekedjünk arra, hogy minél előbb eltávolításra kerüljön. Nem érdemes azonban kísérletezni. Ez nem egy mindennapi feladat, ugyanakkor kellő gyakorlattal akár otthoni körülmények között is elvégezhető. Ha mégsem szeretnénk mi magunk megbirkózni a dologgal, forduljunk állatorvoshoz, ugyanis könnyen elfertőzhetjük a "kullancs-sebet", sőt akár a kullancs testében lévő kórokozókat is kedvencünk szervezetébe juttathatjuk. Az eltávolítást követően érdemes egy újbóli, tüzetesebb kullancs-vizit alá vetni kutyánkat a kirándulás után.

A kullancsok eltávolításáról olvassa el a következő bejegyzést: http://undogmatik.blog.hu/2015/02/02/hogyan_tavolitsuk_el_a_kullancsot

Ixodes ricinus

Dermacentor reticulatus

Rhipicephalus sanguineus

Haemaphysalis leachi 

Forrás:

Magyar Parazitológusok társasága

írta Sophia Yin

Itt megnézheti az Összpontosítási gyakorlatokat.

A kutyám tudja, hogyan kell pórázon sétálni, de mikor meglát egy macskát, akit el akar kapni, vagy egy kutyát, akit nem szeret, becsavarodik, támad és ugat, alig tudom visszafogni. Próbáltam jutalomfalatot használni, hogy magamra vonjam a figyelmét, de nem működött. Van még valami, ami tehetnék?

Gondolhatná, hogy a válasz erre a kérdésre: ha próbálta a jutalomfalatot, de nem működött, akkor komolyabb módszer felé kéne lépnie, úgy mint a rántás fojtólánccal vagy szöges nyakörvvel, vagy valami annyira kellemetlen dolog, ami miatt a kutya abbahagyja a nem kívánt viselkedést. De amit valójában tennie kéne, az az, hogy fejleszti a technikáját és olyan távolságban dolgozik a zavaró dologtól, ahol még magán tudja tartani reaktív Rover figyelmét. Ez nem csak azt jelenti, hogy jutalmazza a kutyát a megfelelő viselkedésekért, hogy lecserélje a nem kívántakat, hanem azt is, hogy elég gyorsan jutalmaz (0,2 másodpercen belül) és  azt is jelenti, hogy tiszták a testjelei, gyors egymásutánban vezeti végig a kutyát a gyakorlatokon, hogy könnyű legyen neki önre összpontosítani ahelyett, hogy unalmasnak találja a környezetében levő figyelemelterelésekhez képest. Úgy akarja megtanulni gyors egymásutánban végigvezetni kutyáját a feladatokon, ahogy a táncos vezeti partnerét egy sor különböző lépésen át. Nincs idő megállni és kitalálni, merre kéne legközelebb mozdulnia, vagy körbetapogatózni, hogy megtalálja Rover jutalmát. Gyors és tiszta jutalmazási technikára van szüksége, arra, hogy a mozdulatai tiszta iránymutatások legyenek, és képes legyen megszakítás nélkül lépni egyik gyakorlatból a másikba. Minél többször áll meg, annál többször ad esélyt a kutyának, hogy azon gondolkozzon, vajon mit is akar tőle, és ezzel veszti el a figyelmét.

Egy sor olyan módszert olvashat a következőkben, amit egyszerű gyakorlatokkal tud kombinálni, mint az ismételt ültetés hátrafelé haladva (itt van egy videó, amit érdemes megnézni), láb mellett követés, sebességváltoztatás és ültetések láb mellett.

Irányváltoztatások 

1. minta: Ültetések hátrafelé haladva, irányváltás 90-180 fokos fordulattal, majd ismét ültetések hátrafelé haladva.

A következő gyakorlatban hajtson végre ültetéseket hátrafelé haladva, 3-5 lépésenként. Az ideális sebesség hátrafelé 140 ütem/perc (használjon metronómot), és jutalmazza a kutyát változó gyakorisággal, ha leül, amikor ön megáll. 1-5 ültetés után változtasson irányt 90 fokkal hátrafelé L-alakban, vagy visszafelé U-kanyarral, majd folytassa az ültetéseket hátrafelé haladva. A hátrafelé haladva végzett gyakorlatok különösen jók, hogy a kutya figyelmét önön tartsák. Ne feledje: az a cél, hogy a kutyája önre nézzen és önre összpontosítson, miközben felzárkózik vagy leül.

2. minta: Ültetések hátrafelé haladva, majd irányváltás 90, 180, 270 vagy 360 fokkal és továbbhaladás láb mellett követéssel.

Ha a kutyája a bal oldalán sétál, akkor az óramutató járásával megegyező irányba kell kanyarodnia. Ha a kutyája a jobb oldalon sétál, az óramutató járásával ellentétes irányba forduljon. Bizonyosodjon meg róla, hogy mikor előre sétál, a kutya számára komfortos tempóban üget. A legtöbb kutya esetében a sebessége 135-140 ütem/perc (bpm) kell, hogy legyen. Tudni fogja, ha túl lassan halad, mégpedig onnan, hogy a kutyája váltogatja a sétát és az ügetést, vagy csak poroszkál. Azokban a helyzetekben, ahol figyelemelterelő dolgok vannak, az ilyen lassú haladás miatt csak még több esély van rá, hogy a kutya érdeklődőbb legyen más dolgok iránt.

3. minta: Séta előre láb mellett, majd irányváltoztatás hátrafelé haladva ültetésekkel 90 fokkal (L- alakban) vagy 180 fokkal.

Az L-alak könnyű. Csak haladjon előre, miközben a kutya lábnál követ, majd kezdjen el hátrálni ültetésekkel, miközben elfordul 90 fokkal. A 180 fokos fordulat trükkösebb, mert teljes irányváltás szükséges hozzá az ön részéről. Lábnál követésben haladjon előre tempósan (135-140 bpm megfelel a legtöbb kutyának), és aztán hirtelen forduljon vissza abba az irányba, ahonnan jött, ideális esetben 140 bpm-mel. A kutyának önre kell figyelnie, amikor előre halad láb mellett, és aztán gyorsan követnie kell önt, amikor hátrafelé ültet. Az irányváltásnak tehát szórakoztatónak és izgalmasnak kellene számára lennie.

4. minta: Előre haladás láb mellett, majd irányváltás 90-180 fokkal és továbbhaladás láb mellett az új irányba.

A gyakorlatok, melyek hátrafelé tett mozgásokat is magukban foglalnak, általában a különösen reaktív és a tréning korai szakaszában járó kutyáknál szükségesek. Azokat a gyakorlatokat, amikor a kutya lábnál követésben előre halad és a gazdára összpontosít figyelemelterelések között is, csak akkor kell alkalmazni, amikor tudja, hogy képes magán tartani a kutya figyelmét előre haladás közben. Haladhat előre és elfordulhat 90 fokkal vagy teljes fordulattal a kutyától.

5. minta: Előre haladás és irányváltások a kutya felé fordulással 90 vagy 180 fokban.

Ugyanaz, mint a 4. minta, csak ebben az esetben a kutya felé fordul. A 90 fokos fordulat könnyű. A 180 fokos fordulathoz az szükséges, hogy a kutya ugyanazon a vonalon haladjon oda és vissza, és hogy ön egy útvonalon haladjon oda és egy azzal párhuzamos másik útvonalon haladjon vissza.

6. minta: Sebességváltoztatások — sebességnövelés.

Egy másik mód, hogy a kutya bevonódjon és összpontosítson, ha sebességet változtat. A megszokott fókuszált sétából (135 bpm) váltson hirtelen 180 bpm-es kocogásba csak 3-5 lépés erejéig,  majd csökkentse a sebességet az általános séta sebességére.

7. minta: Sebességváltoztatások — gyors megállások ismételt ültetésekkel láb mellett.

Ez a gyakorlat akkor működik a legjobban, ha 135 bpm sebességgel halad, még ha néha kocog is 3-5 lépést, aztán megáll. Bizonyosodjon meg róla, hogy hátrafelé dől, amikor megáll, mert ez a mozdulat a legtisztább jelzője annak, hogy le fog lassítani. Ha véletlenül előre dől, a kutya voltaképpen túl fog haladni önön mielőtt realizálja, hogy meg kéne állnia.

Most, hogy ismeri a mintákat, szúrja be őket a mindennapi sétába azzal a céllal, hogy magán tudja tartani a kutya figyelmét az egész idő alatt, míg ezekkel dolgoznak. Amikor meg tudja csinálni a feladatokat kevés zavaró tényező mellett, kezdjen el dolgozni több figyelemelterelés között. Más szavakkal, ha meglát egy kutyát, akire az ön kutyája valószínűleg reagálna, olyan távolságban dolgozzon, ahol a technikája elég jó ahhoz, hogy a kutya figyelme a végzett gyakorlat közben önön maradjon, ne a másik kutyára irányuljon. Ahogy fejlődik, képesnek kell lennie arra, hogy fokozatosan átálljon az egyszerűbb, előre haladás közbeni mintákra a hátrafelé végzett gyakorlatok helyett.

Maradjon velünk a következő bejegyzésre, ahonnan megtanulhatja, hogyan építheti be ezeket a mintákat akkor, amikor meg kell küzdenie valami figyelemelterelő dologgal, vagy hagynia kell, hogy az tovább haladjon.

Itt megnézheti az Összpontosítási gyakorlatokat.

Forrás: Reactive Dog: Foundation Exercises for Your Leash-Reactive Dog

Innen tölthet le metronóm alkalmazást Androidra, és innen Iphone-ra.