A kullancsok a tévhit ellenére nem rovarok, hanem a legnagyobb méretű atkák, melyeknek 702 fajtáját írták le világszerte. Magyarországon ezek közül kb. 20 fajta fordul elő. A kullancsoknak három aktív, mozgásra képes fejlődési alakjuk van: a lárva (1 mm-nél is kisebb), a nimfa (1-2 mm, már nyolc lábbal rendlekezik, de még nincsenek ivarszervei és kisebb, mint az adult) és az adult (mely ivarszervekkel rendelkezik). Az állatnak mindhárom stádiumban vért kell szívnia ahhoz, hogy továbbfejlődjön. Ennek ellenére az életük 90%-át gazdától függetlenül, szabadon töltik, melyet az a tulajdonságuk tesz lehetővé, hogy képesek akár hónapokig, évekig is táplálkozás nélkül túlélni. Fejlődési stádiumaik között vedléskor vagy nyugalmi állapotban az avarban, illetve a növényzet alatt találnak rejtekhelyet, mely megvédi őket a számukra kedvezőtlen szárazságtól és a túl alacsony vagy túl magas hőmérséklettől. Tipikus élőhelyeik (nagy tűrőképességüknek köszönhetően rendkívül jól alkalmazkodnak, ezért a legkülönbözőbb élőhelyen fordulhatnak elő, ahol gazdaállatra találnak): középhegységek lombhullató erdejei, ezeknek a tisztásai, erdőszegélyek, dús aljnövényzetű ártéri vagy ligeterdők, nádasok, rétek, mezőgazdasági művelés alatt álló területek, és városi parkok. Minden olyan helyen számítani lehet előfordulásukra, ahol háziállatok, esetleg fogságban tartott vadonélő gerincesek előfordulnak: vadasparkokban, éllatkertben, istállóban, legelőn, kutyasétáltató helyeken, kertben vagy akár lakásban is.

A hím és a nőstény táplálkozásában és viselkedésében jelentős eltérések vannak. A nőstény minél hamarabb próbálja rögzíteni magát a gazdán és hosszan, általában 6-12 napig szív vért. A hím ezzel szemben hetekig mászkál a gazda testfelületén, miközben az éppen vért szívó nőstényeket termékenyíti meg. Ő maga rövid ideig szív vért, illetve vannak olyan fajok, ahol a hím egyáltalán nem táplálkozik. Előfordulhat az is, hogy a megtermékenyítés nem a gazdán, hanem a szabadban történik. A megtermékenyítés során a hím csáprágója segítségével áthelyezi a hímivarsejtjeit a nőstény ivarnyílásába, miközben szájszervével rögzíti magát. A hím több tucat nőstényt is képes megtermékenyíteni mielőtt elpusztul. A megtermékenyített nőstény, miután elegendő mennyiségű vért vett fel leesik a talajra, és néhány hét múlva megkezdi a tojások lerakását, melyek száma több ezer is lehet. Ezek után egyenként bevonja őket vízhatlan, viaszszerű anyaggal, mely a túlélsükhöz nélkülözhetetlen. A nőstény néhány nap vagy hét alatt fejezi be a tojások egyetlen csomóba való elhelyezését, majd elpusztul.

A kullancsok egyik legfontosabb érzékszerve a Haller-szerv, amely az első lábak első ízében található. Ez egy összetett érzékszerv, amellyel a levegő mozgásait, a hőmérsékletét, páratartalmát, szén-dioxidot, ammóniát és a fajtársaik által kibocsátott feromonokat tudják érzékelni. A kullancsok bizonyos receptorai arra is alkalmasak, hogy a gerinces állatok által kibocsátott szaganyagokat nagy távolságokról is érzékeljék. Annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel vegyék észre a levegőben a megfelelő molekulákat, illetve a madár vagy emlős által termelt hőt, a gazdát kereső kullancsok sokszor jellegzetes testtartást vesznek fel. Ilyenkor első lábukat fölfelé tartva mozgatják, ami néha akár szabad szemmel is megfigyelhető a fűszálakon és az aljnövényzeten. Gyakori tévhit, hogy a kullancsok fák koronájáról esnének, netán ugranának az emberre. Mindhárom aktív fejlődési stádiumuk olyan gazdát keres magának, amely az aljnövényzetben vagy a cserje-bokorszinten, legfeljebb 2 méter magasságban közelíthető meg. Mivel ugrani nem képesek, leginkább a növényzeten várják az arra haladó gerinces állatokat, és ha sikerült felkapaszkodni rá, a hőérzékelő receptoraik segítségével egy kapilláris eret keresnek, ahol megkezdhetik a vérszívást. A kullancsok a legtöbb vérszívó ízeltlábútól eltérő módon jutnak a gazda véréhez. A szúnyogokhoz képest pl. jóval lassabban, és jóval hosszabb ideig táplálkoznak. Amint egy bőrfelülethez közel eső kapillárist találtak, csáprágójukkal (fájdalommentesen) kis sebet ejtenek rajta, miközben a nyálmirigyük által termelt anyagok segítségével a szipókájukat is bele tudják fúrni a kialakult kis sebbe. A fogakkal ellátott szipóka segítségével képesek a gazda bőrében rögzíteni magukat. A rövidebb szájszervvel rendelkező fajok egy cementszerű anyagot termelnek, amely szintén meggátolja a kullancs kiesését, és megnehezíti az eltávolítást. Ahhoz, hogy napokig tudjanak észrevétlenül vért szívni, a kullancsoknak számos módon kellett az evolúciójuk során újabb és újabb eszköztárat kifejleszteniük. Nyálmirigyük véralvadásgátló anyagokat termel, ezzel akadályozza meg a gerinceseknek a seb kialakulására adott gyors és hatékony reakcióját. Sőt, a vér áramlásának növelése érdekében értágító molekulákat választanak ki a táplálkozás helyén. Különösen figyelemreméltó, hogy a gazda immunrendszere ellen is külön stratégiát fejlesztettek ki ezek a vérszívó ízeltlábúak: gyulladásgátló anyagokat és az immunrendszer működését blokkoló molekulákat juttatnak a gazda szöveteibe. Mindez lehetővé teszi számukra, hogy legtöbbször észrevétlenül napokig, egyes fajok nőstényei esetében akár 2 hétig is vért szívjanak. A táplálkozásuk során ugyan a vér víztartalmának jelentős részét visszajuttatják a gazda vérkeringésébe, mégis a nőstények akár testtömegük 80-120-szorosára is megnőnek a vérszívás közben.

A kullancsok nyálmirigyének működése szükséges ahhoz is, hogy a különféle kórokozók a vérszívás során bekerülhessenek a gazdaállat vagy az ember vérkeringésébe. A táplálkozás során felvett nagy mennyiségű folyadékból folyamatosan juttatnak vissza vizet a gazdába, és ez a visszafelé irányuló áramlás teszi lehetővé a kórokozóknak a gazdába jutást. Ugyanakkor, a gazdaállat vérével sokféle vírust, baktériumot és protozoont képesek a kullancsok felvenni, amelyek életciklusukat a kullancsban folytathatják. A táplálkozást követően a földre hullva a kullancsok tovább emésztik a vért, és csak utána vedlenek (lárva és nimfa) vagy rakják le tojásaikat (nőstény). A hímek, miután több nőstényt is megtermékenyítettek a gazdán, elpusztulnak.

Kutyáink, macskáink kullancsosságára vonatkozóan hazánkban három kullancsfaj érdemel említést. Ezek közül kettő a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) és a Dermacentor reticulatus hazánkban őshonos, míg a harmadik faj a Rhipicephalus sanguineus a déli határainkkal szomszédos országokból vagy tengerentúli területekről kerülhet behurcolásra. (A bejegyzés végén találhatóak képek az említett fajokról). A közönséges kullancs kifejlett alakjai akár szabad szemmel is láthatók, néhány milliméter nagyságúak, de vérrel teleszívott állapotban akár a babszem nagyságú méretet is elérhetik. Jellemzően vörösesbarna színezetű és tojásdad alakú. Európában a leggyakoribb kullancsfaj. Nemcsak kedvenceinket, hanem bennünket, embereket is előszeretettel csíphet meg. Állatorvosi szempontból a Dermacentor reticulatus hazánkban a második legfontosabb kullancsfaj. Kedveli a füves-bokros, szikes talajú területeket. Kutyán ezért általában a lábvégeken, ujjak között szív vért. A Rhipicephalus sanguineus a mediterrán országok felöl terjeszkedik Európa országai felé. Hazánkban eddig csak egy behurcolt eset fordult elő.

A kullancs "beágyazódásától" a kórokozók szervezetbe jutása közt eltelt idő igen különböző. A Lyme-kór kórokozójának, amíg a kullancsból az emberi szervezetbe kerül általában 48-72 órára van szüksége. Más kórokozóknak erre a néhány óra is elegendő, míg vannak olyan betegséget okozó fertőzések, melyeknek napok kellenek, hogy a szervezetbe kerüljenek. Ez egyrészt az eltérő kullancsfajok biológiai sajátosságai miatt ilyen változó, másrészt a kullancs bonyolult nyálmirigyének működésétől is függ az, hogy egyes kórokozók, milyen gyorsasággal kerülnek a szervezetbe. Fontos tehát a kullancsok megtapadásának és a vérszívás lehetőségének a csökkentése.

Milyen betegségeket okozhatnak a kullancsok?

Granulocytás anaplasmosis

Vadon élő és háziállatok esetében is előfordulhat, az utóbbi években egyre jelentősebb bántalomnak tartják. Vadon élő kérődzők közül őzben, szarvasban és zergében bizonyított az előfordulása, háziállítok közül juhban, szarvasmarhában, lóban és kutyában tartós fertőtést okoz. Macskában is előfordulhat. Az állatok leggyakrabban tünetmentesen fertőzöttek, a betegeknél a bántalom enyhe lefolyású. A lázzal, köhögéssel és egyéb tünetekkel járó bántalom halálozási aránya kb. 1-2%. Kutyák esetén a tünetek a lovakhoz hasonlóan: láz, étvágytalanság, hányás, bágyadtság, izületi gyulladás és emiatt sántaság alakulhat ki. Hazánkban lovaknál és kutyáknál állapítottak meg klinikai eseteket.

Lyme borreliosis

A Lyme kórt a Borrelia burgdorferi nevű baktérium okozza kutyákban és emberben egyaránt. A kórokozót a fertőzött kullancsok hordozzák (főként Ixodes ricinus, de más kullancsok borrélia terjesztése is ismert). A kórokozó egyéb módon is a szervezetbe juthat: borréliákat tartalmazó tej fogyasztásával, az elporladt kullancsürülék vagy az elporladt kullancstetemek belélegzése útján, szennyezett környezetből bőrsérüléseken keresztül, azonban ezek jelentősége a kullancsok kórokozót terjesztő szerepe mellett alárendelt.

A tünetek, ha egyáltalán kialakulnak, nem jellegzetesek: étvágytalanság, izületi fájdalmak miatti óvatos járás, magas láz, levertség. A sántaság és az izületek megduzzadása egyik lábról a másikra vándorolhat. A borréliák képesek szinte valamennyi szervben kárt tenni, ezért idegrendszeri- és bőrtünetek, szívpanaszok is előfordulhatnak. A kórokozók egy aktív folyamat után az immunrendszer által kevésbé elérhető helyekre húzódhatnak vissza a szervezetben. A steril gyógyulás, azaz a kórokozók teljes kitakarítása, jelentős kihívás elé állítja a védekező rendszert, és nem mindig valósul meg.   A borréliák számos esetben jelen lehetnek a kutyák szervezetében tünetek előidézése nélkül is. A diagnózis megállapításához segítséget nyújt, amennyiben egyértelműen igazolható vagy kizárható a betegséget megelőzően vért szívott kullancs jelenléte a kutyán vagy a kutya vérmintájának laboratriumi vizsgálata.

Piroplasmosis (babesiosis és theileriosis)

A kullancsokkal terjedő bántalom kórokozójának és terjedésének a felfedezése a 19. század végén történt. Babes 1887-ben megtalálta a szarvasmarhák lázzal és vérfestékvizeléssel járó betegségének a kórokozóját a beteg állatok vörösvérsejtjeiben. Néhány évvel később, 1893-ban Smith és Kilborne felfedezte, hogy a szarvasmarhák ún. texasi lázának kórokozója, a Babesia bigemina kullancsokkal terjed. A gerinces állatok egyik leggyakoribb fertőzéseit a vörösvérsejtekben ivartalanul osztódó, a körtéhez hasonló formáik (ún. merozoiták) miatt piroplasmáknak nevezett egysejtűek okozzák, amelyek az Apicomplexa törzs, Piroplasmida rendjébe tartozó Babesiidae és a Theileriidae családok tagjai. Az összes Theileria- és néhány Babesia-faj (pl. B. microti) először a lymphocytákban, majd a vörösvérsejtekben osztódik.

A világszerte előforduló vérélősködőket különféle kullancsfajok terjesztik, amelyek vérszívás során fertőződnek, s ezekben továbbfejlődve ivarosan szaporodnak a piroplasmák. A fertőző alakok, az ún. sporozoiták a kullancsok nyálmirigyeiből jutnak a nyállal a gazdaszervezetbe. A kullancsok kétféle módon képesek terjeszteni a piroplasmákat. A nőstények olyan tojásokat raknak le, amelyekből fertőzött utódok fejlődnek (ún. transovariális átvitel), ill. a lárva vagy a nimfa által a vérrel felvett parazitákat a következő fejlődési alak oltja be (ún. transstadiális átvitel). Az előbbi esetben, ami csak babesiák (pl. B. canis, B. divergens) között figyelhető meg, a kórokozók évekig jelen lehetnek a kullancsok populációiban anélkül, hogy fertőzött gerinces állatból vért szívnának. A transstadiálisan terjedő piroplasmákat a nimfák és/vagy az adultok tudják beoltani. Néhány piroplasma-faj (pl. Babesia bigemina, Theileria equi) több, míg mások (pl. B. microti) csak egy genusba tartozó egy vagy több kullancsfajban képesek fejlődni. Vannak olyan kullancsfajok (pl. Ixodes ricinus), amelyek egynél több Babesia-faj fejlődésében és terjesztésében játszanak szerepet. A fertőzött kullancsok a vérszívást követően nem azonnal, kb. 2-3 nap múlva juttatják a paraziták fertőző alakjait az állatokba vagy az emberbe, mert a nyálmirigyükben tartózkodó piroplasmák csak ún. érésüket követően válnak fertőzőképessé. Ennek időpontja a vektor és a babesia fajától függ. A kullancsok mellett az egysejtű paraziták vérátömlesztéssel is átvihetők.

A világszerte előforduló, több mint 100 piroplasmafaj számos házi és vadon élő emlős- és madárfajban fordulhat elő, gyakran anélkül, hogy megbetegítené az állatot vagy embert. A parazita és gazda fajától, ill. az utóbbi immunológiai állapotától függően enyhébb-súlyosabb klinikai tüneteket okozhatnak. A babesiákkal szemben valamennyi emlős gazdában immunitás alakul ki, amelyben a humorális és a sejtközvetített immunválasz egyaránt szerepet játszik. A fertőzöttség a megfestett vérkenetekben található egysejtűek megtalálásával, szerológiai és molekuláris módszerekkel lehetséges. 

Kutyáknál az első eset leírása Dál-Afrikában törtánt 1885-ben. A kutyák és kutyafélék (pl. róka, farkas, aranysakál) többségét a vörösvértestekben helyeződő alakok mérete (5x2-3 μm) alapján a „nagy babesiák” közé tartozó Babesia canis fertőzi, amely Amerikában, Közel-Keleten, Európában, Afrikában és Ázsiában fordul elő. Az 1990-es években végzett vizsgálatok megállapították, hogy e fajon belül egymástól eltérő génállományú három alfajt lehet elkülöníteni, amelyeknek a terjesztésében más-más kullancsfaj vesz részt, és fertőzőképességük eltér egymástól. Európa szerte, így hazánkban is a Babesia canis canis fordul elő, vektora a Dermacentor reticulatus, amely transovariálisan és transstadiálisan egyaránt képes terjeszteni az egysejtűt. A mediterrán térségben és Európán kívül a Rhipicephalus sanguineus is lehet a B. canis canis vektora. A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a napokig vért szívó nőstényektől, esetleg a nimfáktól fertőződnek a kutyák, de ez a babesiákat tartalmazó vér transzfúziójával is bekövetkezhet. A fogékony állatoknál súlyos klinikai tünetek jelentkeznek, időben végzett szakszerű kezelés nélkül a kutyák elpusztulhatnak. A kisebb megbetegítő képességgel rendelkező Babesia canis vogeli Európa mediterrán területein van jelen, de megtalálták Észak-Afrikában, Ázsiában és Ausztráliában is. A legpatogénebb, kezelés ellenére is gyakran végzetes kimenetelű fertőzést okozó Babesia canis rossi Dél-Afrikában fertőzi a kutyaféléket, vektoraként az ott honos Haemaphysalis leachi ismert. A három alfaj antigénszerkezete számottevően eltér egymástól, ezért az egyikkel történő fertőződést követően kialakult védettség nem jelent védelmet a többi ellen.

Észak-Amerikában, Afrikában, Ázsiában és az utóbbi időben Európa több országában a mindössze, kb. 1,2x1,9 μm-es méretű ún. „kis babesia”, a B. gibsoni is okoz fertőzést, amelynek a Rhipicephalus sanguineus a vektora. A molekuláris biológiai módszerekkel a B. gibsoni különféle genotípusait és más Babesia-fajokat (pl. B. microti-szerű) mutattak ki kutyákból. Amerikai vizsgálatok szerint legalább három „kis babesia” faj fordul elő az ottani kutyákban, amelyek közül a legutóbb leírt faj a B. conradae. A vérkenetek parazitológiai értékelését az a megfigyelés is jelentősen befolyásolhatja, miszerint a „kis babesiáknak” a vörösvérsejtekben megjelenő alakja a kutya immunológiai állapotával függ össze. Előfordulhat, hogy a „kis babesiák” 5-6 különféle alakot vehetnek fel, közöttük előfordulhatnak a „nagy babesiákhoz” hasonló méretűek is. Néhány éve jelent meg az első közlemény arról, hogy itthoni kutyákban kis babesiákat találtak. 

A bántalom hazai előfordulása az 1900-as évek eleje óta ismert. Azt lehet mondani, hogy napjainkban az ország bármely pontján, ma már nem csak a kullancsok tavaszi és őszi aktivitásának az időszakában, hanem mind gyakrabban késő ősszel és télen is előfordulhat. A fiatal, passzív immunitás esetén a kb. 6-8 hetesnél idősebb állatok a legérzékenyebbek, de bármilyen korú eb megbetegedhet. A korábban babesiás kutyák ismételten megbetegedhetnek, ha a parazita elleni védettségük megszűnik. A lappangási idő általában néhány nap, de lehet 2-3 hét is. A klinikai tünetek igen változatosak, a heveny formától az idült megbetegedésig terjedhet. A fertőzött kutyák többsége elesett, étvágytalan, fáradékony, testhőmérsékletük elérheti a 41-42°C-ot, lépük megnagyobbodott, ritkán idegrendszeri tünetek mutatkoznak. Egy-két nappal később "véres" vagy csokoládébarna színű vizeletet üríthetnek, amit a károsodott vörösvérsejtekből kiszabaduló, a veséken keresztül kiválasztódó vérfesték (hemoglobin) okoz. A beteg kutyák kezelés nélkül néhány nap alatt elpusztulhatnak. Az életben maradottak között hetek alatt súlyos veseelégtelenség léphet fel. Az idült babesiosis hetekig-hónapokig tarthat, miközben az étvágytalan, vérfogyottá váló kutya lesoványodik, veséje károsodik. 

Amennyiben a kullanccsal fertőzött kutyák hirtelen megbetegednek, azonnal állatorvoshoz kell fordulni, mert a bántalom korai szakaszában végzett szakszerű kezeléstől várható gyors gyógyulás. Sajnos azonban előfordulhat, hogy a gondos kezelés ellenére sem lehet megmenteni az állat életét. Az egészségessé vált állatokban azonban akár évekig életben maradhatnak a paraziták, emiatt a klinikai tünetek bármikor ismét jelentkezhetnek. Az ilyen állatokat vérdonorként nem szabad használni. A kutyák kullancsok okozta fertőződését kell megakadályozni. A B. canis kártétele megelőzhető a kutyák vakcinázásával, de ennek hatása csak kb. fél évig tart.

Védekezés

Ezt elsősorban nem szobafogsággal, hanem megelőző kullancsellenes kezeléssel valósíthatjuk meg. A betegségek megelőzésének legfontosabb tényezője a kullancsok elleni megelőző kezelés folyamatos alkalmazása. Ma már számos korszerű gyógyszer és kezelési módszer ismert. A legelterjedtebb a rácseppentő oldatok (spot on) havi rendszerességgel történő alkalmazása. Hatékony lehet a nyakörv, tabletta vagy spray alkalmazásával való védekezés is.

Sajnos igen gyakori eset, hogy családi házak kertjében szaporodik el a kullancs. Ez nemcsak ellehetetleníti az udvaron való tartózkodást, de rendkívül veszélyes is lehet. A területen végzett kullancsirtó állandó használata ilyenkor sajnos egyáltalán nem praktikus. Hosszútávon ugyanis ez semmiféleképpen nem jelent hatékony megoldást, ráadásul Magyarországon jelenleg nincs is engedélyezett, kültéren használható kullancsirtó készítmény. Ha a sok kullancs miatt alig mer kimenni a kertbe és félti a kedvencét, a legjobb, ha felkeres egy állatorvost, aki tanácsot és megfelelő védelmet biztosító megelőző kezelést nyújt.

Amennyiben kullancsot találunk kedvencünkben, törekedjünk arra, hogy minél előbb eltávolításra kerüljön. Nem érdemes azonban kísérletezni. Ez nem egy mindennapi feladat, ugyanakkor kellő gyakorlattal akár otthoni körülmények között is elvégezhető. Ha mégsem szeretnénk mi magunk megbirkózni a dologgal, forduljunk állatorvoshoz, ugyanis könnyen elfertőzhetjük a "kullancs-sebet", sőt akár a kullancs testében lévő kórokozókat is kedvencünk szervezetébe juttathatjuk. Az eltávolítást követően érdemes egy újbóli, tüzetesebb kullancs-vizit alá vetni kutyánkat a kirándulás után.

A kullancsok eltávolításáról olvassa el a következő bejegyzést: http://undogmatik.blog.hu/2015/02/02/hogyan_tavolitsuk_el_a_kullancsot

Ixodes ricinus

Dermacentor reticulatus

Rhipicephalus sanguineus

Haemaphysalis leachi 

Forrás:

Magyar Parazitológusok társasága