Egy, az ankarai egyetemen végzett kutatás alapján úgy tűnik, hogy azért, mert a felnőttek felügyelet nékül hagyják a kutyát gyerekeikkel, de ha jelen vannak sem ismerik fel a kutya félelemre, szorongásra utaló jelzéseit, gyakran hiszik örömtelinek és boldognak az amúgy stresszes állatot.
Yasemin Salgirli Demirbas és társai arra vonatkozóan végeztek vizsgálatot, hogyan ítélik meg a felnőttek egy kutya és egy gyerek találkozásakor a kutya viselkedését. A téma igen fontos, hiszen a kutyaharapások nagy részét kiskorú gyerekek szenvedik el (az USA-ban több, mint 300 ezer ilyen baleset ér gyerekeket).
A kutyák általában lényeges szerepet töltenek be egy család életében, elősegítik a gyerek érzelmi fejlődését, az empátia kialakulását és a szociális fejlődést. Emellett azonban figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a kutyák és a gyerekek gyakran félreértik egymás viselkedését, ami akár harapáshoz is vezethet. Nagyon sok esetben azonban nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek sem jól értelmezik a kutyákat, különös tekintettel a figyelmeztető jelzésekre és sokszor becsülik alul a harapás esélyét. Meints, Racca és Hickey 2010-es kutatása alapján különösen a 4–7 éves gyerekek számára okoz nehézséget a kutyák viselkedésének felismerése: az agresszív viselkedésre utaló jeleket gyakran értelmezik félre és látják a boldogság kifejeződéseként. Több kutatás eredménye is azt mutatja, hogy a harapások aránya jelentősen nagyobb a 7 év alatti gyerekeknél, ausztrál adatokból pedig az derül ki, hogy az 5 év alattiak körében a legmagasabb az életveszélyes harapások aránya.
A támadás leggyakoribb oka az erőforrások védelme (étel, játék, stb) és a kutya számára fájdalmat okozó hatások. A kutatók hangsúlyozzák annak a fontosságát, hogy a gazda képes legyen felismerni, helyesen megítélni a kutya viselkedését és annak megfelelően reagálni. Legtöbbször abban az esetben történik baleset, amikor a gyerek kockázatos módon lép kapcsolatba a kutyával, amivel agresszív reakciót vált ki és éppen felnőtt felügyelet nélkül van együtt az általa is jól ismert családi kutyával. Nem csak maga a felügyelet, hanem a felügyelet minősége is alapvető fontosságú. A felügyelő személynek ismernie kell a kutyák viselkedését, segítenie kell kialakítani egy biztonságos kutya-gyerek kapcsolatot, hogy csökkentse a támadás előfordulásának esélyét.
Az elméleti tudás nélküli tapasztalat a kutatások alapján nem elég, az elméleti, hiteles tudás elsajátítása kiemelten fontos a kutyák testjelzéseinek megértésében. Magyarul mindegy, hány éve van kapcsolatban a gazda kutyákkal, ez nem jelenti, hogy megtanulta és helyesen ismeri fel a kutya jelzéseit.
Az ankarai egyetemen végzett kutatás során az alanyok videókat néztek meg, melyeken gyerekek és kutyák egymással való találkozása volt látható. A felmérés során 4 csoportba sorolták a résztvevőket: kutyatulajdonosok gyerekkel, kutyatulajdonosok gyerek nélkül, kutyát nem tartók gyerekkel és kutyát nem tartók gyerek nélkül. Mindegyik videó különböző helyzetet mutatott, különböző fajtájú kutyák szerepeltek bennük és a kutyákon egyértelműen félelmet vagy szorongást lehetett észrevenni (feszült testtartás, hátracsapott fülek, félrenézés, elfordulás, szájnyalás).
Az első videóban egy dalmata fekszik a padlón egy labdával, miközben egy kisbaba kúszik felé. A másodikban egy dobermann áll egy helyben, miközben egy kisgyerek totyog körülötte megérintve és tartva a kutya különböző testrészeit. A harmadik videóban egy baba kúszik össze-vissza a szobában miközben egy boxer nyalogatja az arcát. Mindegyik videót felülvizsgálta egy, a kutyák viselkedésében megfelelő képesítéssel rendelkező, szakértői csapat, ezek alapján a kutyák mindegyike egyértelműen érzelmi konfliktus jeleit mutatta, bizonytalannak érezte magát, félt vagy szorongott.
A válaszadók 68.4%- gondolta a kutyákat nyugodtnak és 65.1%-a magabiztosnak. Nem volt jelentős különbség a gyerekes és a gyerek nélküli kutyatartók valamint a gyerekes és gyerek nélküli kutyát nem tartók válaszai között, ezzel szemben a kutyatartók nagy része nyugodtnak látta a kutyát. A nem kutyások viszont még ettől is magasabb arányban úgy vélték, a kutya érzelmi konfliktusban van. Ezek alapján a kutyát nem tartók jelentősen sikeresebben ítélik meg a kutyák érzelmi állapotát, mint a kutyatulajdonosok, ami magyarázható azzal, hogy a kutyások kétséges sziutációban inkább akarják barátságosnak látni a kutyát. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a kutyát nem tartók elővigyázatosabbak amikor a kutya-gyerek kapcsolatot nézik, és mivel kevesebb tapasztalatuk van kutyákkal, fogékonyabbak az állatok finomabb jelzéseinek észrevételére, míg a kutyatulajdonosok magabiztosabbak az ilyen helyzetekben. Az eredmények azt is mutathatják, hogy a kutyatulajdonosok kevésbé vannak tisztában azokkal a tényezőkkel, amelyek kapcsolatban állnak a kutyák gyerekek elleni agressziójával, valamint, hogy a kutyákkal kapcsolatban szerzett tapasztalat nem elegendő ilyen helyzetekben a sérülés elkerüléséhez.
Jelentős különbséget találtak a kutatók a női és férfi résztvevők válaszai között: a férfiak 71.4%-a látta a kutyákat nyugodtnak, míg a nőknek csak 58.1%-a. A válaszadók nagyon kis része vette észre a kutya félelemre, bizonytalanságra utaló jelzéseit (mozgás, fülek, fej/szemek, farok, száj, teljeskörű jelzések) és gyakran jellemezték a kutya viselkedését olyan mondatokkal, mint: „a kutya tudja, hogy az csak egy kisgyerek”, „a kutya úgy viselkedik, mint egy anya” vagy „a kutya boldog”. A farokcsóválás volt a válaszadók által leggyakrabban említett viselkedés (80%). Ezek közül 100% ítélte úgy, hogy a farok csóválása pozitív érzelmekre utal, holott ez egy tévhit.
Lakestani, Donaldson and Waran egy előző, 2014-es kutatás során azt fedezte fel, hogy az emberek, akik helyesen ismerik fel a kutya agressziót mutató jelzéseit sokkal inkább fókuszálnak a kutya által kiadott hangokra. Ezek szerint a vokalizáció nagyon fontos szerepet játszik, különösen azok esetében, akik kevés vagy semmilyen tudással nem rendelkeznek a kutyafélék viselkedésével kapcsolatban. Mivel a videókban nem hallható a kutyák részéről vokalizáció (morgás, ugatás), a megfigyelők azt feltételezik, hogy a kutya magabiztos a helyzetben.
Egy másik érdekesség, hogy bár a résztvevők gyakran észrevették a kutyák orális jelzéseit (szájnyalás, ásítás, orrnyalás, stb), jellemzően gondjuk akadt azzal, hogy ezeket a valós érzelmi állapottal és szándékkal összekössék. Lakestani, Donaldson and Waran eredményei alapján az is látható, hogy azok, akik helytelenül ismerik fel a kutya testjeleit általában nagyobb figyelmet szentelnek a kutya arcának és gyakran azonosítják a kutya arckifejezését az emberével (antropomorfizáció).
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az emberek nem veszik eléggé figyelembe a kutyaharapás kockázatát, nem a valóságnak megfelelően értelmezik a kutya jelzéseit, ami miatt kiemelten fontos, hogy a kutyatulajdonosok oktatásban részesüljenek és tisztában legyenek a kutyák testjeleinek jelentésével, felismerjék a félelmet vagy szorongást mutató viselkedéseket, valamint hatékonyan felügyeljék a kutya-gyerek kapcsolatot.
