írta Zazie Todd, PhD

Melyek a kockázati tényezők a kutyák agresszivitásánál? Egy új kutatás azt mutatja, hogy itt az ideje felhagyni a kutyák „megbízható” vagy „veszélyes” kategóriába való sorolásával. A legtöbb esetben a kutyafélék agressziója tanult válasznak tűnik egy sajátos helyzetre, nem pedig jellemvonásnak, mivel a kutya, aki morog és harap egy bizonyos szituációban, lehetséges, hogy nem teszi egy másikban.

Angliában egy átfogó felmérés során (Rachel Casey és társai, Bristoli Egyetem) megvizsgálták a kutyák családtagok, a házban tartózkodó ismeretlen személyek és kint az utcán levő ismeretlen személyek felé irányuló agresszióját. A kutatók az agresszió mibenlétét a következőképpen határozták meg: „ugatás, hirtelen kitámadás, morgás vagy harapás.” Így a felmérés olyan viselkedésmódokat is figyelembe vett, amelyek szintén agresszívként vannak számon tartva, ahelyett, hogy csak a harapásra összpontosítottak volna.

A kutyatulajdonosok között szétosztott, összesen 14.566 kérdőívből 3897-at töltöttek ki. A kutyák átlagéletkora 4 év volt a 6 hónapostól 17 éves korig terjedő tartományban.

Családtag elleni erőszakról a gazdák 3%-a számolt be. 7% számolt be a lakásba érkező idegen emberekkel szembeni agresszióról és nagyjából 5% kint tartózkodó ismeretlen személyek felé mutatott agresszióról. Családtag elkerüléséről vagy az előle való elbújásról 4% számolt be, ismeretlen ember elkerüléséről vagy előle való elbújásról pedig 10%.

Az egyik legérdekesebb eredmény, hogy a három különböző helyzet, melyben az agresszió előfordult, úgy tűnik nem függ össze. Például ha egy kutya agresszív volt egy családtaggal szemben, akkor jellemzően nem volt agresszív idegen emberekkel szemben sem, akár otthon, akár az utcán találkoztak. Ez az eredmény azt sugallja, hogy át kéne gondolnunk, melyik kutyát látjuk veszélyesnek és melyiket nem.

„A kutyatulajdonosokat és a nyilvánosságot figyelmeztetni kell, hogy potenciálisan bármelyik kutya mutathat agressziót ha feszült, vagy fenyegetve érzi magát, akkor is, ha azelőtt soha nem fordult elő ilyesmi. Másrészről, azok a kutyák, akik agresszió jeleit mutatták egy bizonyos helyzetben nem feltétlenül 'veszélyesek' egy másik helyzetben – ez egy fontos szempont lehet az állatok értékelésével kapcsolatban például a menhelyeken.” – mondta Dr. Rachel Casey, a kutatás vezető szerzője.

A kölyöktanfolyamoknak védő hatásuk van. Azok a kutyák, akik 12 hetes koruk előtt részt vettek kölyöktanfolyamon, jelentősen kevesebb eséllyel voltak agresszívek ismeretlen emberekkel szemben a lakásban és az utcán is. Az engedelmes foglalkozásokon való részvétel ezzel szemben kockázati tényező: azok a kutyák, akik engedelmes képzésen voltak, nagyobb valószínűséggel mutattak agressziót családtagokkal szemben. Ez azért lehetséges, mert az emberek nagyobb valószínűséggel akkor viszik el a kutyájukat ilyen tréningre, amikor már agressziót mutat, vagy az agresszió összefüggésbe hozható a képzési módszerrel, amit alkalmaztak.

Nagyon fontos, hogy milyen képzést választ a gazda. A pozitív büntetés (operáns kondicionálásban a fizikai büntetés) vagy a negatív megerősítés (operáns kondicionálásban az, amikor valami jót elveszünk) használata kockázati faktor a családtagok vagy az utcán tartózkodó idegenek felé irányuló agresszió esetében. Hétköznapi nyelven ezek büntetésen alapuló képzések (a technikai kifejezések teljesebb magyarázatért nézze meg ezt a posztot és videót, melyeket Eileen Anderson készített).

Egy másik kutatás szintén azt mutatta, hogy a büntetésen alapuló képzések a viselkedési problémák növekedésével jártak, a gazdák beszámolója alapján. (Hiby és társai 2004, Herron és társai 2009, Rooney és Cowan 2011). Blackwell és társai (2008) azt mutatták ki, hogy azok a gazdák, akik csak pozitív megerősítést (operáns kondicionálásban a jutalmazás) használtak, jelentősen kevesebbszer jeleztek problémát figyelemkereséssel, agresszivitással vagy félelemmel kapcsolatban, míg azok, akik pozitív büntetést (fizikai kényszert) használtak nagyobb eséllyel jelezték, hogy kutyájuk agresszív vagy fél. Arhant és társai (2010) azt fedezték fel, hogy a gyakoribb büntetés a nagyobb mértékű agresszióval és a kutya ingerelhetőségével, míg a gyakoribb jutalmazás a magasabb szintű engedelmességgel van összefüggésben.

Ezek az eredmények korrelálnak, nem bizonyítanak ok-okozati összefüggést. Például lehetséges, hogy az emberek többet büntetik a kutyáikat, mert az neveletlenül viselkedik,  habár az is lehetséges, hogy ezek a módszerek maguk növelik az agressziót. A témában további kutatások elvégzésére van szükség.

Azok a kutyák, akik menhelyről kerültek gazdához nagyobb eséllyel mutattak agressziót a tulajdonos felé, mint akik „egyéb” helyről (főleg kisállat-kereskedésekből vagy internetes oldalakról) származtak. Angliában a menhelyek keményen dolgoznak, hogy rehabilitálják a gondoskodásukba kerülő kutyákat, de a gazda felé irányuló agresszió meglétét nehéz felmérni egy ketrecben és az is lehetséges, hogy ez volt az ok, ami miatt lemondtak a kutyáról. Ez az eredmény különbözik attól, amit Blackwell és társai (2008) mutattak ki: a menhelyen levő kutyák nem nagyobb valószínűséggel agresszívak, félnek vagy követelik ki a figyelmet, mint a más forrásból származók.

Érdemes megjegyezni, hogy a menhelyes kutyák nem voltak jellemzően agresszívek ismeretlen emberekkel szemben, ami a viselkedésvizsgálatok és a rehabilitáció a hatékonyságát mutatja.

De akad még néhány érdekes eredmény. Az idegenekkel szemben mutatott agresszió nagyobb mértékben volt jellemző a kutya korának előrehaladtával mind otthon, mind az utcán. Az ivartalanított szuka kutyák kevésebb eséllyel voltak agresszívak a három különböző helyzetben, a kan kutyáknál pedig nem volt hatása az ivartalanításnak, ami ellentmond más kutatásoknak. Azok a kutyák, akik idősebb emberrel éltek, kisebb eséllyel mutattak agressziót a tulajdonos felé vagy az otthonukban tartózkodó idegen személy felé. A tulajdonos neme nem mutatkozott befolyásoló tényezőnek, kivéve, hogy a nők kevesebbszer számoltak be a lakásba érkező ismeretlennel szembeni agresszióról.

A kutatók fajtatiszta és keverék kutyák csoportját is összehasonlították. A lakásba belépő idegenekkel szembeni agresszió kevéssé volt jellemző labradoroknál, golden retrievereknél, cocker spánieleknél, springer spánieleknél, más típusú retrievereknél, szettereknél, valamint a terrierféléknél és boxereknél. Nem volt olyan fajta, amelyik fokozottan nagy kockázatot jelentett volna agresszió szempontjából ebben a helyzetben. Az ismeretlen, kint tartózkodó emberre irányuló agresszió jellemzőbb volt német juhászoknál és belga juhászoknál a keverékekhez képest. A fajta nem volt hatással a családtagokkal szemben mutatott agresszióval kapcsolatos kockázatra.

„Fontos megjegyezni, hogy ezek (a fajtacsoportbeli különbségek) csak kis hányadát veszik figyelembe a csoportok közötti szórásnak.” – mondták a kutatók. Más szóval, bár a fajta szerepet játszik mint kockázatbefolyásoló tényező, vannak egyéb faktorok, melyek nagyobb hatással bírnak.

A kérdőív talán nem reprezentálja Anglia egész népességét, mivel nem egy véletlen mintavétellel történt felmérésről van szó, ennek ellenére fontos eredményei vannak a kutatásnak mind a kutyák, mind az emberek jólétének szempontjából, amelyek remélhetőleg azon tényezők jobb megértéséhez vezetnek, melyek a kutyák ember felé irányuló agresszióját okozzák. A felfedezés, hogy az agresszió gyakran helyzetfüggő, szintén arra emlékeztet minket, hogy bármelyik kutya haraphat. Nehéz potenciális veszélyként tekinteni legjobb barátunkra, de ahelyett, hogy egy kutyát „megbízhatónak” vagy „veszélyesnek” titulálunk, árnyaltabb megközelítésre van szükség.

Itt olvashatják Dr. Rachel Casey bejegyzését a kutatásról. 

Az ön kutyája mutatott valaha agressziót? Ha igen, milyen helyzetben?

Forrás: http://www.companionanimalpsychology.com/2014/01/dangerous-dogs-time-for-rethink.html