A kutyák viselkedését és képzését nagyon régóta körülvevő összes hiedelem és tévhit közül talán az a leggyakrabban előforduló, amely szerint lehetséges megerősíteni a félelmet figyelemmel vagy nyugtatással.  Ez határozottan az olyan hiedelmek egyike, melyeket első mentorai sulykoltak Suzanne-ba közel harminc évvel ezelőtt.

Majdnem ilyen régóta tudják a viselkedéskutatók, hogy érzelmi állapotokat és akaratlan viselkedésformákat bonyolult manipulálni akár jutalommal, akár büntetéssel. Próbálta már befolyásolni a szívritmusát vagy egyéb pszichológiai paraméterét biofeedback (élettani működések tudatosítása) használatával? Még úgy sem könnyű megtanulni, hogy az embernek megvannak hozzá a kognitív képességei, szemben az állatokkal.

Úgy gondoljuk-e, hogy ha a kutya fél mondjuk a vihartól, ölben tartjuk, békésen simogatjuk, segítünk neki ellazulni és megnyugodni, akkor a félelemérzete valószínűleg erősödik? Mert így működik a megerősítés: növeli az azt megelőző viselkedések gyakoriságát. Tehát ha a nyugtatás jutalmazza a félelemérzetből fakadó viselkedést, akkor ezt követően és ennek eredményeként az állat sokkal ijedtebbé válik. A félelem érzete az, ami kifejeződik észlelhető viselkedések által. Ha az állatnak az az érzete, hogy fél, nem erősödik, akkor nem fog az ebből fakadó viselkedés
sem.

Kitartó hiedelemnek bizonyul, hogy lehetséges jutalmazni a félelemből fakadó viselkedést anélkül, hogy a félelem érzetét jutalmaznánk. Emberek esetében talán így van. Mindannyian ismerünk egyéneket „mártír” mentalitással, akik félénken és gyámoltalanul viselkednek, hogy figyelmet kapjanak és gondoskodjanak róluk.

Állatokra ez nem tűnik jellemzőnek, mert  nem színlelnek:  ha nem félnek, nem játsszák el, hogy igen. Ahogy változik az érzelmi állapotuk, úgy változik a viselkedésük is.

Viselkedéskutatók az 1940-es években arra kondicionáltak patkányokat, hogy ugorjanak a ketrecük másik oldalára így elkerülve egy csengőt követő áramütést. A következő fázisban a kutatók megváltoztatták a sorrendet, a csengőt sajt követte, az áramütés pedig megszűnt.

Miután a patkányok többször tapasztalták, hogy a csengőt sajt követi akkor is, ha megkísérelnek átugrani a túloldalra, mit gondol az olvasó, a patkányok még jobban féltek és az átugrálási próbálkozások száma nőtt? Ennek kellett volna történnie, ha elhisszük, hogy az ugrálás mint viselkedésforma (és emiatt a félelem) a sajttal meg lett erősítve.*

Csakhogy pont az ellenkezője történt. A patkányok félelemérzete csökkent, az ugrálás abbamaradt és nekiláttak a sajtnak. Ez egy példa arra, hogyan változtatja meg a klasszikus kondicionálás a viselkedést azáltal, hogy megváltozik az érzelmi állapot ahelyett, hogy az operáns kondicionálás által a félelemérzet jutalmazva lenne.

Copyright 2007, written by Suzanne Hetts, Ph.D. and Daniel Q. Estep, Ph.D., Certified Applied Animal Behaviorists. Reprinted with permission from “Pet Behavior One Piece at a Time”.

Az eredeti cikk itt található: http://fearfuldogs.com/myth-of-reinforcing-fear/

*A csengő megszólalt, a patkányok ugrottak, és az ugrás után megették a sajtot, azaz a hiedelem szerint az ugrást erősítette meg a sajt. Ennek ellenére az ugrálás abbamaradt, ahogy rájöttek: nincs áramütés. Magyarul ha a félelemből fakadó viselkedésformát dicsérjük az akkor SEM lesz megerősítve és nem válik állandó viselkedésse, hanem megszűnik, ahogy a félelem alábbhagy.