Megihletett egy felugrálás miatt íródott panasz, amit az interneten olvastam valahol. A kutya felugrál. Kértek ismertet, ismeretlent, hogy üsse, rúgja, de – ki hinné – senki nem vállalta a feladatot. Próbáltak mindent, mellső lábat rángatni, nem figyelni, térddel rúgni, seggre vágni de semmi nem működött. Most hagyjuk, hogy minden kutya más, mert egy dologban minden kutya egyforma: lehet figyelmen kívül hagyni és lehet motiválni. Lehet figyelmen kívül hagyni akkor, ha nem kívánt viselkedést produkál, és lehet jutalmazni, ha kívántat. Nem olyan bonyolult ügy ez azért, nem kell hozzá rakétatudósnak lenni. Elnézést a kissé szarkasztikus hangnemért, de nekem fáj, amikor azt látom/hallom/olvasom, hogy rúgni-vágni tudják a kutyát, de jutalmazni nem, odafigyelni rá nem. Hadd szúrjak ide be egy Konrad Lorenz idézetet, mentségemre és annak ellenére, hogy nem vagyok kutató: „Mert be kell vallanom: ha semmi mást nem, de ezeket az állathistóriákat bizony haragomban írtam le. Hogy mire haragudtam? Arra a rengeteg hihetetlenül rossz, csupa hazugság állattörténetre, amelyeket manapság kínálgatnak minden könyvkereskedésben; arra a rengeteg firkászra, aki azt állítja, hogy állatokról mesél, noha nem is ismeri őket. (…) Ez a munka megköveteli, hogy a kutató szoros és meghitt kapcsolatban álljon az eleven állattal, másrészt olyan emberfeletti türelmet igényel a megfigyelőtől, hogy az állat iránt érzett elméleti érdeklődés nem volna elegendő a kitartáshoz, ha nincs mellette a szeretet, amely nemcsak megérezteti, hanem meg is láttatja vele a rokon vonásokat az ember és az állat viselkedésében. Ezért reménykedhetem talán, hogy könyvem végül is mégsem lesz teljesen hiábavaló; mert, noha bevallottan haragom gyümölcse, ez a harag maga is szeretetből származik!”.

Ha ugrál, ne vegyünk róla tudomást, de ahogy abbahagyja, mehet a jutalom, simi, figyelem. El lehet várni tőle, hogy ugrálás helyett szépen üljön és nézzen. Tehát: ha ugrik, oda sem nézni egy pillanatra sem, ha nem ugrik, azonnal jutalmazni. De ez is csak egy alternatíva. Foghatunk egy klikkert, és ahogy abbahagyja, klikk, jutalom. Csodákat lehet elérni, ha az ember jutalmazni is megtanul. Félreértés ne essék, nem kell feltételnül kajával tömni a kutyát, adott esetben a figyelem és a símogatás ugyanolyan jó lehet, mint a falat. Igen, nehéz ügy. Azért az, legalábbis tapasztalataim szerint, mert az utcán ismeretlen embereknek szinte lehetetlen elmagyarázni, hogy légyszi ne símogasd, ne figyelj rá, amikor ugrál, mert egyszerűen vagy nem értik, mert nem kutyások, vagy azt mondják: „Ó, nem baj, nekem is van kutyám ő is ezt csinálja, erről egyszerűen nem lehet leszoktatni”. Márpedig nem árt odaengedni idegen emberekhez kölyökkorban a szocializáció miatt. Igaz, nem feltétlenül megy hamar és nem feltétlenül megy könnyen, de következetességgel és kitartással minden megoldható. Ne várjunk a kutyától azonnal dolgokat, nem lesz azonnal szobatiszta, nem lesz azonnal engedelmes és nem hagyja abba a nem kívánt viselkedést sem azonnal. Sem akkor, ha büntetjük, sem akkor, ha figyelmen kívül hagyjuk és a kívánt viselkedést jutalmazzuk. Róma sem egy nap alatt épült. Erről szól a viselkedés lecserélése: a nem kívánt viselkedést figyelmen kívül hagyjuk, a kívántat azonnal jutalmazzuk, olyan módon, ahogy a kutyának megfelel. Azaz motiváljuk a kutyát, hogy inkább válassza azt a viselkedésformát, amit mi szeretnénk.

Linkelek két videót, mindkettő kicsit máshogy oldja meg a problémát, ami közös bennük, az a gondolkodás: gondolkodjunk, hogyan lehet elmagyarázni a kutyának amit szeretnénk. Igen, nehezebb, mint büntetni vagy tiltani, különösen, mivel a legtöbben ehhez vagyunk szokva de sokkal kifizetődőbb hosszútávon.