Már jó ideje dúl a félelem és rettegés nem csak Amerikában, hanem nálunk is. Biztos vagyok benne, hogy sok gazdi tudja majd, miről beszélek. Jessica Dolce 2011-es írásának 7 évvel később is ugyanúgy van létjogosultsága Magyarországon is.

Egy olyan dologról van szó, ami egyszerre jellemzi a zsúfolt városi utcákat és a széles erdei ösvényeket, nem függ sem fajtól, sem kortól, sem gazdasági helyzettől.

Ártatlan kutyák és gazdák tömegeit terrorizálják és üldözik az utcákon… más kutyák gazdái.

Dehát nem minden kutya szeret találkozni, ismerkedni, játszani a többi kutyával, legyen az teljesen idegen? Micsoda udvariatlan, durva dolog, hogy nem akarnak üdvözölni engem és a kutyámat! Nem így működik ez, melegszívű kutyabarátok, nem bizony.

Ma arra kérek minden kutyást, hogy álljanak ki azok mellett az ebek mellett, akik nyilvános helyen sétálnak miközben a felsoroltak valamelyike jellemzi őket:

• fertőző betegség
• pórázreaktivitás
• terápiás vagy munkakutya
• sérülés vagy fizikai fájdalom
• intolerancia más állatokkal szemben
• műtét utáni felépülési időszak
• félelem az ismeretlen vagy hangos kutyákkal szemben
• időskori problémák
• rehabilitáció alatt
• gazda, aki szeret egyedül sétálni

Ezek a kutyák és gazdák azok, akiknek térre van szüksége. Nekik is joguk van az utcán sétálni egy átlagos, 1.20-1.50 méteres pórázon, anélkül, hogy idegenekkel kelljen interakcióba lépniük, legyenek azok emberek, vagy kutyák. Mégis nevezhetjük őket üldözötteknek, mert nap mint nap zaklatják őket a vidám, jószándékú gazdák, akik ragaszkodnak a találkozáshoz.

Hiába próbálnak kétségbeesetten átmenekülni az út túloldalára, vagy elbújni a parkoló autók között, ezek azok a gazdák, akik nem hajlandóak elhinni, hogy létezik odakint a nagyvilágban élőlény, aki nem akar velük kapcsolatba lépni.

Hogyan ismerhetjük fel ezeket a terroristákat? Egyértelműen a csatakiáltásukból: „Az én kutyám barátságos!” vagy „Nem bánt!”

Válassz ki egy sarkot a városban, üldögélj ott egy kicsit, és szinte biztos, hogy találkozol a követező szituációval:

Jön egy kutya–gazda páros, akiknek térre van szükségük, dolgoznak a problémáikon, legyen az mondjuk most a pórázreaktivitás. Nevezzük őket „menekülőknek”. A négylábúnak akad némi gondja idegen kutyákkal, de képzés alatt áll, hogy megtanuljon nyugodt maradni ilyen helyzetekben is. „Menekülő” gazdi kiszúrja, hogy egy másik kutya közeledik, és ahogy a kiképző javasolta, próbál távolságot tartani, esetleg leülteti, lefekteti az ebet, szemkontaktust kér, stb. A cél, hogy kedvence nyugodt maradjon, amíg a másik kutya elhalad.

Csak azt nem veszi számításba, hogy egy „nembánt” gazdival került szembe.

Nézd! Épp ott vontatja „nembánt” kutya a gazdáját át a túloldalra, nyílegyenesen „menekülő” kutya felé.

„Menekülő” kutya tulajdonosa arrébmegy, próbál távolságot tartani továbbra is. Minden antropológus (vagy óvodás) egyértelműen le tudja olvasni a testjeleket: szemkontaktus és mosolygás kerülése, elfordulás, kétségbeesett kutatás menekülési útvonal után.

De hiába, „nembánt” gazdi érzéketlen a testbeszédre, és kitartóan közeledik.

A helyzet eszkalálódik, „menekülő” gazdi elveszti türelmét és csendesen de határozottan szól: „A kutyám nem szereti a többi kutyát.”

Mivel „nembánt” kutya gazdája láthatóan nem beszéli a nyelvet, folytatja az előrehaladást, egészen addig míg teljesen sarokba nem szorítja „menekülő” kutyát, aki egyre nyugtalanabbá válik. Lásd: kitámadás, ugatás társul a kínos küzdelemhez, hogy elmenjenek onnan, majd mint az öreg kutya, aki megunta, hogy a kamasz kölyök folyamatosan hágni akarja, „menekülő” gazdi felcsattan, az üzenet teljesen tiszta: „Állj! Ne gyere közelebb!”

Ekkor hangzik el a vidám csatakiáltás, „Nem bánt!”, amit már csak „menekülő” gazdi hátának mond, aki közben próbál eliszkolni kedvencével. Ezek után sértetten néz és motyog: „Mi baja a kutyádnak?”

A „menekülő” gazda megrendül, eszébe jut, vajon miért is dolgozik olyan keményen, hogy segítsen megoldani kutyája problémáit, mikor a körülöttük levő emberek, akiknek elvileg vannak szociális képességeik úgy viselkednek, mintha soha nem éltek volna közösségben.

Egy rövid közbevágás:

Csavarjunk egyet a dolgon, ugyanilyen járvány dúl a póráz nélkül sétáló, de irányíthatatlan kutyák esetében. A törvény azt mondja, tedd a kutyád pórázra. Rajtam kívül senki másnak nincs joga eldönteni, hogy kivel lép a kutyám kapcsolatba. Sem neked, a „barátságos” kutyáddal, aki csak oda akar köszönni, sem neked, aki „tudja”, hogy a kutyája sosem távolodik el tőle, egyedül és kizárólag csak nekem. Én döntöm el, hogy a kutyám találkozik-e a te kutyáddal. Amikor engeded, hogy a kutyád belerohanjon a pórázon sétáló kutyám arcába, elveszed tőlem a jogot, hogy eldöntsem, akarunk-e veletek találkozni. Egyáltalán nem szép dolog.

Azok a kutyák is jó kutyák, akiknek térre van szükségük. Lehet, hogy nem akarnak a te kutyáddal barátkozni, de joguk van a gazdájukkal pórázon sétálni anélkül, hogy idegenek zaklassák őket, és erőltessék az ismerkedést. Ezeknek a kutyáknak a gazdái sem akarnak jelenetet rendezni vagy ismeretlenekkel kiabálni. Nem akarják, hogy kedvencük helytelenül viselkedjen, megsérüljön, visszaessen a képzésben, vagy megijesszen valakit. Kérlek, kedves kutyabarát, adj ezeknek a kutyáknak és a gazdáiknak teret, és ha látod, hogy elfordulnak tőled és távolodnak, tartsd magad mellett a kutyád és haladj tovább szó nélkül.

Minden, amit szeretnének ezek a párosok, hogy békésen tudjanak sétálni, anélkül, hogy a parkban egy pad alá kelljen bújniuk, mert hallják a könyörtelenül közeledő gazdák csatakiáltását…

„Nem bánt!” 

A szerző, Jessica Dolce, DINOS™-nek nevezi a kutyákat, akiknek térre van szüksége (Dogs in Need of Space) és MDIF-nek a „nembánt” gazdákat (My Dog is Friendly). Az eredeti írás egy kampány részét képezi, ami arra irányul, hogy figyeljünk egymásra és egymás kedvenceire. Amennyiben hasonló problémával küzdesz és tudsz angolul, itt csatlakozhatsz a közösséghez: https://www.facebook.com/DogsinNeedofSpace/?ref=ts

További információ: https://dogsinneedofspace.com/

Forrás: https://notesfromadogwalker.com/2011/12/01/my-dog-is-friendly/

Rajz: Pinkóczi Barka