Elcsodálkozott azon valaha, hogy láthatóan kedves és törődő emberek hangos kiabálással, rengeteg pórázrángatással és egyéb ijesztő taktikával tanítják a kutyáikat?
Találkoztam olyan kliensekkel, akik abszolút bájosak, de amikor elhozzák a kutyájukat katonai kiképzőtábor-vezetőkké változnak. Honnan származik ez az ellentmondás?
A kutyakiképzés története talán segít megértenünk a jelenséget.
Az első és a második világháború előtt nem igazán hallottunk kutyaiskolákról. A háború ideje alatt azonban nem volt szokatlan a kedvtelésből tartott kutyák tulajdonosainak részéről, hogy kedvencüket toborzásra vigyék. Csak elképzelni tudom a megtiszteltetést, ha a kutyát kiválasztották katonai szolgálatra.
A háború után ugyanezek a katonai kiképzési módszerek csordogáltak át kedvenceink képzésébe, amikor a kutyakiképzés egyre népszerűbb lett. Csúcstechnológiaként, hogy a kutyák megtanuljanak viselkedni és katonai pontossággal gazdájuk mellett sétálni, jellemzően fojtást, térdelést és kiabálást alkalmaztak.
Iskoláinkban ugyanakkor szintén katonai vagy gyári stílusú irányítási stratégiákkal dolgoztak a diákokkal. Nagy hangsúlyt fektettek a konformitásra. A testi fenyítés legális volt, a rosszul viselkedő diákokat megszíjazták vagy megverték. Sajnálatos módon ezeknek a taktikáknak járulékos negatív mellékhatásai voltak mind a gyerekekre, mind a kutyákra nézve.
Ugorjunk gyorsan a 21. századra, ahol sokkal fényesebb a helyzet. A tudományos kutatások ma már minden tanár részére bepillantást engednek a diákok tanításának legjobb gyakorlatába, amely nagyobb hangsúlyt fektet a támogató környezet, a problémamegoldás és együttműködés kialakítására.
A pedagógusok többé nem használhatnak elavult módszereket, beleértve a szíjat is, az ilyesmi okot adhat az elbocsájtásra.
Mi a helyzet a kutyákkal? Bár a kutatási eredmények egyértelműen a pozitív, jutalmazás alapú tanulás mellett szólnak, a gyakorlat széles sávban mozog.
Mivel a kutyák képzése szabályozatlan terület, ezért szerencsétlen módon még mindig akadnak olyan trénerek, könyvek és tévéműsorok, melyek elavult képzési módszereket reklámoznak. Kutatásokból tudjuk, hogy a kutyák, akiket kényszerrel képeztek nagyobb valószínűséggel mutatnak félelemre és/vagy agresszióra utaló jeleket.
A gondoskodó gazdákat, akik szakértő útmutatást keresnek olyan régi üzenetekkel bombázzák mint, hogy legyenek falkavezérek, használjanak speciális nyakörveket és számtalan más módon félemlítsék meg kutyáikat, vagy okozzanak nekik fizikai fájdalmat. Hatalmas zűrzavara ez a félretájékoztatásnak.
Mit tegyen a kutyatulajdonos?
Meneküljön, ha a „hagyományos” vagy „kiegyensúlyozott” (hideg-meleg) módokkal találkozik. Még mindig legális Kanadában és az Egyesült Államokban is, hogy a kiképzők ezeket a módszereket alkalmazzák, de rendelkezésre áll hasznos segítség is.
Találjon pozitív, jutalmazás alapon dolgozó trénert, aki képzett az állatok tanulásának tudományos hátterében is.
Kérdezze meg, hogy a képzés során használnak-e olyan dolgokat, amiket a kutyák szeretnek, mint az étel, játék, figyelembe veszik-e beállítottságot? Ezek azok az eszközök, amelyekre szükségünk van a motiválás során.
Kérdezze meg mi történik, ha a kutya hibázik. A hibák a tanulás részei, nem kell, hogy fájdalmasak vagy ijesztőek legyenek.
Amikor a kutyák tanítására kerül a sor, törekedjünk afelé a magasabb színvonal felé, amit gyerekeink esetében is elvárunk. Jómagam arról a napról álmodozom, amikor a kutyák végre felzárkóznak.
Segítsen terjeszteni a pozitív, jutalmazás alapú képzés igéjét!
