írta Zazzie Todd, PhD

Nemrégiben írtam arról Dr. Paige Jarreau kutatása alapján, miért fontos a tudomány kutyáink és macskáink szempontjából. A kutatás azt sugallja, hogy a tudományos blogok (mint ez is), hozzájárulnak, hogy az olvasó nagyobb rálátást kapjon a tudományos ismeretekre.

Újra gondolkodni kezdtem ezen mostanában egy olyan komment miatt, amit gyakran látok olvasóktól az interneten mindenféle tudományos sztorival kapcsolatban: „Dehát ezt eddig is tudtuk, nem? Miért nem elég ehhez a józan ész?”

Értem a kommentet, mert néha, amikor egy kutatás eredményei egybehangzanak az addigi hiedelmeinkkel úgy érezzük a tudomány nem más, mint józan parasztész. De a józan ész könnyen fenntarthat eggyidejűleg egymásnak ellentmondó nézeteket is. És a józan ész gyakran vezet félre minket (még az alapvető fizikai tudásunkkal kapcsolatban is, ahogy Peter Ellerton is megmutatja amikor arról ír, miért nem bízhatunk a józan észben és miért bízhatunk a tudományban).

Nem kell nagyon messzire mennünk kutyákkal és macskákkal kapcsolatos példákért sem. Mindannyian tudjuk, hogy a kutyáknak kiváló a szaglásuk. De elég jó-e a kutya szaglása ahhoz, hogy kizárólag szag alapján meg tudja mondani, melyik tálban van a több virsli (Horowitz, Hecht és Dedrick, 2013)? Nem tudjuk, míg nem teszteltük. (Tippelt mielőtt rákattintott a linkre?)

Hasonlóképpen gyakran úgy érezzük, hogy kutyánk nagyon jól felismeri az érzelmeinket. De képes-e a kutya egy ember érzelmi reakciójából megállapítani, hogy melyik doboz tartalmaz kolbászt és melyik fokhagymát (Buttlemann és Tomasello, 2012)? Más szavakkal meg tudják különböztetni a boldogságot (amit a kolbász képvisel) és az undort (amit a fokhagyma képvisel)?

Egy dolod mindenképpen feltűnhet az olyan tudományos kutatásokkal kapcsolatban, mint ezek is: a hipotézisek nagyon precízek – nem tág értelműek, mint, hogy „felismerik-e a kutyák az emberi érzelmeket?”, hanem meghatározott érzelmeket tesztelnek meghatározott körülmények között.

Legyünk őszinték, a józan ész rendszerint túl széleskörű és semmitmondó. „Sok szakács közt sós lesz a leves.” De mennyi szakács között? Miféle leves az? Pontosan melyik recept? Tényleg szakácsoknál járunk? Tönkrement a kutya vacsorája?)

Egy példa arra, hogyan vezethet félre a józan eszünk a kutyákkal kapcsolatos elvárásaink terén. Mit gondol mennyire okos a kutyája egy embergyerekkel összehasonlítva? Ha a válasza az, hogy valahol egy 3 és 5 éves kor közötti gyerek szintjén áll, elég sok emberrel van egy nézőponton. (Howell és társai 2013).

Igen, a kutyák csodálatosak, de gondoljunk csak bele, mennyi mindent tud egy 4 éves megcsinálni. (Arra számítok, hogy a a kutyám bármelyik percben elkezdhet beszélni…). Komolyan, a 4 évesek is csodálatosak.

Szóval most akkor azon kell elgondolkoznunk, mit nevezünk okosságnak? Általában az intelligenciát vagy valami másféle eszességet? Chaser a border collie 1000 szót ismer, azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy ő elképesztően okos. Julie Hecht elmagyarázza mit jelent  amikor azt mondjuk, hogy “ismeri” azokat a szavakat (nem csak szavakat, hanem kategóriákat is, mint a labdák vagy a frizbik!). De térjünk át a saját kutyáinkra: mi történik akkor, ha azt gondoljuk a kutya ismer egy parancsot, de valójában nem ismeri?

Howel és társai ezt írták az eredményeikről: „Lehetséges, hogy bizonyos esetekben a gazdák azt hiszik, a kutyák kognitívan többre képesek, mint amire valójában azok, ezért félremagyarázzák a normális viselkedést és kísérletnek látják a „dominancia” kifejezésére vagy az engedelmesség makacságból való megtagadására.”

Így vissza is kerülünk a kutyakiképzés berkeibe. Mi van, ha azt gondoljuk kutyánk ért egy parancsot, csak nem csinálja meg, tehát elkezdjük makacssággal vagy neveletlenséggel vádolni, holott halvány lila gőze sincs mit is kértünk tőle éppen? Mi kihagytuk a lehetőséget, hogy helyesen értsük meg a kutyánkat (és annak az esélyét, hogy megtanítsuk nekik a parancsot), miközben a kutya elszalasztott egy lehetőséget a jutalom megszerzésére.

Mivel a kutyák képzése nem szabályozott, nagyon sok kiképző a józan észre támaszkodik tanulás helyett, ami sajnálatos módon azt jelenti, hogy néhányuk elavult, averzív (kellemetlenséget okozó) módszereket alkalmaz annak ellenére, hogy az AVSAB állásfoglalást adott ki a fizikai büntetéssel való viselkedésmódosítással és annak bizonyítékaival kapcsolatban.

Herron, Shofer és Reisner (2009) kutatása alapján az emberek 66%-a azért használt szöges vagy fojtó nyakörvet mert egy kiképző azt javasolta. Bárcsak mindenki értené a józan észt ilyenkor, ami azt mondja: ne tedd.

Forrás: http://www.companionanimalpsychology.com/2016/06/canine-science-is-better-than-common.html