unDOGmatik

Tényeken vagy kitalációkon alapul a falka- és dominanciaelmélet?

2018. május 09. - unDOGmatik

írta Taryn Blyth

Akár kutyatulajdonosokról beszélünk, akár kiképzőkről, trénerekről, a populáris kutyapszichológia rendszerint olyan szavak körül forog, mint a „falka”, a „dominancia” és az „alfa”. Úgy tűnik, hogy a kutyatartók nagy része beleragadt abba, hogy négylábú társát vadon élő rokonaihoz hasonlítsa, és az agressziótól kezdve a szobatisztaságon keresztül mindent úgy kezeljen, mint „dominanciaproblémát”. Az emberek a nyugati világ minden szegletében eljátsszák, hogy esznek a kutya táljából, és elsőként nyomakodnak át az ajtón annak érdekében, hogy megtartsák „vezető” pozíciójukat kutyájuk szemében. De honnan jönnek ezek az ötletek, mi van mögöttük? És ami még fontosabb: az elmélet valóban tényeken alapul, és releváns a gazdáknak?

A falkaelmélet alapjai, ahogy általában kutyás körökben gondolkodnak róla:

A falkaelmélet szerint a kutyák, akár a farkasok és egyéb kutyafélék, „falkaállatok”. Ez úgy értendő, hogy természetes környezetükben összetett társadalmi csoportban élnek, a csoporton belüli kapcsolatok pedig teljesen hierarchikusak. Bár a csoport együttműködik a vadászat és az utódok felnevelése során, csoporton belül mégis folytonos harc dúl, mert minden egyed arra törekszik, hogy magasabb státuszba kerüljön. A falkának kell, hogy legyen egy abszolút vezére, ismertebb nevén az „alfahím”, aki az „alfanősténnyel”, vagyis a legmagasabb rangú nősténnyel hivatott párzani. Az alfapárnak abszolút joga van az ételhez, menedékhez és az utódok létrehozásához. A többi állatnak határozott helye van a rangsorban, ahol szubmisszív vagy domináns gesztusokon keresztül kommunikálnak egymással, attól függően, milyen helyen állnak a hierarchiában. A legalacsonyabb rangú állat az „omega”, akit mindenki más kiszemel, mint célpontot. Ha az alfa beteg lesz, vagy a gyengeség bármilyen jelét mutatja, leváltják, és helyére a következő rangidős kerül.

Ezt a gondolatot követve a falkaelmélet hívői azt vallják, hogy a háziasított kutya egész életében a saját státuszát próbálja növelni emberi „falkáján” belül. Azok a gazdák, akik nem tudják kellőképpen kivívni pozíciójukat, le lesznek dominálva kutyájuk által, ami mindenféle viselkedési problémához vezet, főképpen agresszióhoz. Hogy megfelelően viselkedő kutyája legyen, egy gazdának folyamatosan küzdenie kell státuszáért, és félreérthetetlenül megmutatni „alfa” voltát a kutyának.

Vannak-e bizonyítékok arra, hogy a falkaelmélet működik?

szimatolgatas.jpgA falkaelmélet eredetileg egy fogságban tartott farkasokat vizsgáló kutatáson alapul (Zimen, 1975). Különböző helyekről származó farkasokat tartottak fogságban egy kifutón, akiknek nem volt más választásuk, mint együtt élni. A farkasok tanulmányozása közben kiderült, hogy a csoporton belül jelentős mértékű versengés folyik az erőforrásokért. Azt azonban ekkor még nem vették figyelembe, hogy a fogságban tartás jelentősen befolyásolja a viselkedést. Sok évvel később egy, az Ellesmere-szigeten végzett kutatás (Mech, 1999) során kiderült, hogy a farkasok valójában családokban élnek, melyet a szülők és az ő utódaik alkotnak. Amikor egy kölyök eléri az 1-2 éves életkort, elhagyhatja a szülőpárt, megkeresheti a saját partnerét, és saját családot alapíthat. Szóval elméletileg minden farkas, aki elhagyja az eredeti családját, és sajátot alapít, alfává válik. A konfliktusok igen ritkák a családon belül, a szülők gondoskodnak utódaikról, a kölykök a szülőktől függnek, és rájuk támaszkodnak. Az utódok nem küzdenek a szüleik ellen, hanem együttműködnek, mert a család így tudja jól betölteni a funkcióját. Mivel együtt vadásznak, a farkasoknak harmóniában kell élniük egymással, hiszen ezen múlik a túlélésük.

Vannak kutatások háziasított kutyákkal kapcsolatban?

Dr. Frank Beach 30 évvel ezelőtt végzett kutatást a Yale-en és a Berkeley-n. Érdekes tények kerültek napvilágra, közöttük az is, hogy bár a rangsor létezése bizonyos mértékben nyilvánvalónak tűnt azokban a helyzetekben, ahol az erőforrásokhoz való hozzáférést tesztelték, emellett úgy látszott, meglehetősen rugalmas is. Míg a dominancia gyakran az erőforrások feletti kontroll megtartásának képességét jelenti, a kutatások azt mutatják, hogy egy állat egyszerűen azért az erőforrásért küzd leginkább, amit a legjobban szeretne megszerezni (tehát ha nekem a fagyi a kedvencem, sokkal jobban fogok érte küzdeni, vagy jobban meg akarom tartani). A kölyköket ráadásul nagyon toleránsan kezelik, speciális barátságokat és szövetségeket építenek ki, a szukáknak pedig egyáltalán nincs hierarchiájuk. Az állandó rangsor gondolata értelmetlen a háziasított kutyák esetében.

A vadon élő kutyák kutatása fényt derített arra, hogy ők sem alkotnak szoros, jól strukturált falkát, hanem inkább laza társulásokat, melyek változnak, ahogy egy új kutya kerül a képbe (a világ kutyáinak nagy része nem „gazdás”, hanem a harmadik világban, emberek szeméttelepeiről és a falvakból származó hulladékból él).

A kutyák inkább alkalomszerű dögevők, mint együttműködő vadászok. Annak az ötletnek, hogy a kutyák falkákat alakítanak ki, nincs alapja.

Miért akkora gond a falkaelmélet?

A 'domináns' címke meglehetősen gyakori és könnyű visszaélni vele, az emberek hajlamosak minden kutyára ráhúzni, aki nem tökéletesen viselkedik.” (Shannon McKay, Dominance Theory – Convoltued & Confusing)

Az idézetből kiindulva íme néhány ok, amiért a falkaelmélet gondot jelent:

1. A falkaelmélet nagyjából minden viselkedési problémára ugyanazt a magyarázatot adja: a kutya rosszul viselkedik, mert azt gondolja, ő az „alfa”, vagy „alfa próbál lenni”.

2. A falkaelmélet közel minden viselkedési problémára ugyanazokat a megoldásokat javasolja: a gazdának a kutya fölé, „alfa” státuszba kell kerülnie, és biztosnak kell lennie abban, hogy a kutya tudja a helyét a „falkában”.

3. A falkaelmélet hívei gyakran támogatják a fizikai büntetést, hogy „korrigálják” a gazda-kutya kapcsolatot. Például: lenyomás, avagy alfa roll (a kutya háton fekvő pozícióba kényszerítése, miközben a gazda esetleg morog), a kutya hátsójának megcsípése, a kutya szájának befogása fél kézzel, a kutya megrázása vagy pórázon lógatása (ezekről a büntetési formákról terjedt el tévesen, hogy a farkasoknak azon viselkedését utánozzák, amikor a legmagasabb pozícióban levő farkas kiosztja a tiszteletlen alárendeltet).

4. A falkaelmélet nem veszi figyelembe azokat a valós tényezőket, amelyek befolyásolhatják a viselkedést, és nem veszi figyelembe az alapvető tanuláselméleteket (klasszikus, operáns kondicionálás stb.).

5. A falkaelmélet kevés segítséget nyújt azoknak a gazdáknak, akik nem tudják, vagy nem akarják fizikailag lenyomni, vagy pszichológiailag megfélemlíteni a kutyáikat.

6. A falkaelmélet azt feltételezi, hogy a kutya úgy tekint az emberre, mint egy másik kutyára – ez már csak azért sem igaz, mert néhány kutya agresszív más kutyákkal, de nem agresszív emberekkel, és fordítva.

Nem nehéz kitalálni, mi a falkaelmélet egyik legveszélyesebb hatása: arra bátorítja a gazdákat, hogy versengjenek kutyáikkal, és ellenségesen viselkedjenek velük. A gazdának ugyanis mindig készen kell állnia rá, hogy megmutassa a kutyának, ki a főnök, és soha ne engedje nyerni, vagy felülkerekedni az „ambiciózus” állatot. Mindegy, mennyire cukormázasan adják elő, ez nem egy egészséges, szeretettel teli kapcsolat. Néhány kutya ráadásul különösen rosszul reagál az efféle erőszakos nevelésre, és lehetséges, hogy egyre agresszívabb lesz a gazdája felé. Ha valaki megfogna, lenyomna a földre, majd az arcodba ordítana, mit csinálnál? Ezek után tényleg meg vagyunk lepődve, amikor az a bizonyos kutya megharap embereket?

Mi a helyzet a falkaelmélet „finomabb” verziójával?

adult-baby-bed-6235.jpgMivel az állatok elleni erőszak egyre kevésbé elfogadottá válik, a pozitív képzési technikák pedig napirendre kerülnek, néhány falkaelméletet támogató tréner finomított a módszerén, hogy politikailag korrekt legyen. Most már azt mondják, hogy az „alfa” szerep egy erős, de jóindulatú vezetőt jelent, aki közömbösen, ám folyamatosan kontrollálja az összes erőforrást, fizikai erőszak nélkül. Emiatt aztán arra ösztönöznek, hogy ne vegyünk tudomást a kutyáról, amikor üdvözöl, és általában is vonjuk meg tőle a figyelmünket. Azt javasolják, hogy csináljunk úgy, mintha ennénk a táljukból (mert nekünk kell először enni), és először lépjünk ki az ajtón (mindig az alfa vezeti a vadászatot). Ezen kívül komolyan fontolóra kell vennünk, hogy szörnyű következményei lesznek az olyan dolgoknak, mint a kutya hálószobába való beengedése, a mellkasának, állának simogatása, vagy az ölbe tett fej.

És bár ezek az akciók, vagy óvintézkedések önmagukban ártalmatlannak tűnhetnek, mégis olyan helyzetbe hozzák a gazdákat, ahol folyamatosan értékelniük kell a cselekvéseiket attól függően, hogy valódi „alfaként” viselkednek-e vagy sem. Mi lesz ennek az eredménye? Szinte minden, ami a kutyatartás örömei közé tartozik, egyben lehetséges csapda az aggódó gazda szemében: megvakargassam a kutyám hasát? Mi lesz, ha megszerzi a kötelet? Merjem üdvözölni, amikor hazaérek? Beengedjem a házba? Könnyű észrevenni, hogy ez a fajta gondolkodás milyen hamar kicsúszik az ember kezéből, ezért aztán a gazdák gyakran úgy viselkednek, mint valamiféle paranoid kényurak, akik megállás nélkül azon aggódnak, hogy ravasz kutyájuk mikor szúrja ki a rést a pajzson, és tör vezető pozícióra.

Akkor mégis miért olyan népszerű a falkaelmélet?

Habár a falkaelmélettel rég leszámoltak a képzett viselkedéskutatók, trénerek, mégis megtartotta népszerűségét kutyás körökben, a következő okokból:

1. A falkaelméletnek megvan a maga romantikája. Állítólag visszavisz minket és kutyáinkat a gyökereinkhez, vissza a természethez.

2. Mi, emberek, megszállottak vagyunk a saját társadalmi pozíciónkat illetően. Valóban meglepő lenne, hogy kivetítjük saját megszállottságunkat a legjobb barátunkra?

3. A falkaelmélet olyan, akár a varázslat. Egy határozott és karizmatikus falkaelméletet támogató tréner képes annyira megfélemlíteni a kutyát, hogy az kezesbárányként viselkedjen. A tény, hogy a kutya halálra rémül, és a „gyógyír” csak ideiglenesen működik, lényegtelen.

4. Úgy tűnik, a falkaelmélet esetében nincs szükség tanulásra, valós képzésre és kemény munkára a gazda részéről.

5. Mivel az elmélet varázsa tömegeket vonz, a tévécsatornák lelkesen gyártják a műsorokat a falkaelméletet hívőiről, és „munkájukról”. Manapság Cesar Millan valószínűleg a legismertebb, és leginkább promotált képviselője az elméletnek. Bár Cesar bevallotta, hogy nincs semmilyen képzettsége a területen, népszerű tévéműsorai bemutatják, hogyan alkalmazza a falkaelméletet, hogy „megoldja” a kutyákat. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a műsor mindig tartalmazza a következő figyelmeztetést: „ne próbáld ki otthon”! Más szavakkal: lehet, hogy Cesar elég erős fizikailag, vagy elég magabiztos pszichésen, hogy a legkeményebb kutyát is leigázza, de a gazdák a való világban nagy valószínűséggel meg lesznek harapva, ha kipróbálják ugyanezt a taktikát. Van ennek bármi haszna?

Mi marad, ha elutasítjuk a falkaelméletet?

Egyikünk sem fogja soha biztosan tudni, mire gondol egy kutya, mik a motivációi, vagy miért teszi, amit tesz. Van azonban valami, amit tudunk: hogy mit csinál a kutya.” (Dr. Ian Dunbar, Why Can’t a Dog be More Like a Dog?)

A kutyáknak megvan a képességük, hogy tanuljanak, változzanak, attól függően, mi zajlik körülöttük. Akkor tudunk megbirkózni egy viselkedési problémával, ha tudjuk, hogyan működik a tanulás. Ha egyszer megértettük a tanulási folyamatokat, hatalmas eszköztárunk lesz, melyet használhatunk arra, hogy új viselkedést tanítsunk, viselkedést változtassunk, fejlesszünk, gátoljunk, vagy megszüntessünk. A tanuláselmélet alapjai nem nehezek: mind tudjuk, hogy ha egy viselkedés jutalmazva van, akkor nagyobb valószínűséggel, ha nincs jutalmazva, akkor kisebb valószínűséggel ismétlődik. Nyilvánvalóan több, jóval komplikáltabb része is van a tanuláselméletnek (klasszikus ellenkondicionálás, operáns kondicionálás, deszenzitizáció, habituáció, megerősítési stratégiák, kioltódás stb.). Ezért kell a trénereknek elméletben is értenie a témához. Ha nem értik, hogyan tanul egy kutya, hogyan tudnának bármit is megtanítani?

A kutyáknak gazdag érzelmi életük van, amely befolyásolja és motiválja a viselkedésüket. A mögöttes érzelmek felderítésével a trénerek segíthetnek a gazdáknak, hogy megváltoztassák a viselkedés mélyén rejlő motivációt, tartós megoldást nyújtva a problémákra.

Milyen kapcsolatunk legyen a kutyánkkal?

Ha hátat fordítunk a falkaelméletnek, az azt jelenti, hogy kedvencünk mindent megtehet, amit szeretne? Természetesen nem! A mi feladatunk, hogy figyeljünk kutyáinkra, és, ami a lényeg, tanítsuk meg őket, hogy a számunkra megfelelő módon próbálják elérni, amit akarnak, azaz, hogy tisztában legyenek azzal, melyik viselkedés működik, és melyik nem.

Habár a kutyák soha nem lesznek vadon élő farkasok, sem emberi lények, rá kell ébrednünk, hogy ha a megfelelő viselkedésre nevelésről van szó, nem fog bejönni sem a hűtőre ragasztott lista a „házi szabályokról”, sem egy hosszú beszélgetés. Ismernünk kell a dolgokat, amiket kutyánk szeret, és a dolgokat, amiket akar, vagy amire szüksége van, és aztán tudjuk megtanítani, milyen módon kaphatja meg ezeket. Itt a leglényegesebb pontja a jutalmazás alapú tréningnek: a kutya megtanulja, hogy érheti el, amit akar (figyelmet, sétát, ételt, játékot, rágcsát stb.), azáltal, hogy megteszi, amit kérünk (ülve maradást, fekvést, pacsiadást, behívást, szobatisztaságot stb.). Azt is megtanulja, hogy ha nem megfelelő módon próbálja elérni a célját (felugrál, harapdál, ugat stb.), nem lesz sikeres (soha nem kapja meg, amit szeretne, míg így viselkedik).

Ennek eredményeképpen a kapcsolat a bizalmon és a tiszteleten alapul. A kutyáim tudják, hogy amikor feléjük nyúlok, nem fogom megütni őket, bíznak benne, hogy valami jó történik majd, ha azt kérem, szálljanak be az autóba (séta vagy kirándulás), és bíznak bennem, hogy akkor sem veszem el az ételüket, ha hozzányúlok a tányérjukhoz. Ezzel együtt tiszteletben tartják, hogy először szépen le kell ülniük a táljuk elé, és aztán kapják meg a vacsorát, le kell nyugodniuk, amikor azt mondom, „elég”, és el kell engedniük a játékot, amikor azt kérem.

Azt hiszem, hogy a következő idézet James O’Heare-től szépen összefoglalja a lényeget:

Nekünk (kiképzőknek, trénereknek) felelősségünk, hogy az ember és a kutya közötti egészséges kapcsolatot népszerűsítsük. Az egészséges kapcsolat, legyen az emberek között, vagy kutyák és az ember között, nem versengésen, hanem együttműködésen alapul.” (Competitive vs. Cooperative Relations with Dogs - An Editorial)

Forrás: https://www.tarynblyth.co.za/the-dominance-myth-pack-theory
Fotók: Burányi VirágKaboompics

Google+