Ha valaki nevelt már kutyát, aki aztán hallgatott rá, az tudja, mennyi befektetett munka, hogy ez „A Gazdi hazajött! Hurrá!” akkor is működjön, ha kilépünk az ebbel az ajtón. Nem megy a behívás? Nem. Sehol nem lehet szabadon engedni? Nem igazán. Mindent szétrág? Igen. Üvölt ha egyedül marad, mint a sakál? Hát hogyne. Nem hallgat a gazdájára és megmorogja, ha abban az ágyadba akar feküdni, amiben ő is? Előfordul. Megtámad más kutyákat? Minden további nélkül. Nem szobatiszta? Ki hinné, hogy nem teljesen annak született.
Pedig lehetséges, hogy nagyon sokan azért vállalnak kutyát, mert ilyen tévképzetek élnek a köztudatban: a kutya szolgalelkű, azonnal szót fogad, eleve behívhatóan és szobatisztán születik és minden vágya, hogy az ember parancsait akár motiváció nélkül is teljesítse. Aztán csodálkozunk, hogy nem működik semmi. Mert bizony nem működik. Néha nagyon sokat, de mindenképpen sokat kell dolgozni, gyakorolni, játszani a kutyával ezért a „szolgalelkűségért”, ami után nem csak annyiban merül ki a kapcsolat, hogy “A Gazdi hazajött! Hurrá!” címszóval összeugrál minket, mikor belépünk az ajtón.
